kkv

Tőzsdére megy a Wizz Air?

Ismét fellángoltak a pletykák a Wizz Air tőzsdére lépésével kapcsolatban. A Sky News úgy tudja, hogy a londoni tőzsdére vezetné be részvényeit a magyar alapítású légitársaság még idén. A részvénykibocsátás több millió GBP nagyságrendű lehet.

A Waberer's és a Szemerey fúziója hivatalos

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a Waberer's Logisztika Kft. és a miskolci Szemerey Transport Zrt. üzletrész-, illetve részvénycsere révén tavaly év végén történt fúzióját - írta az Észak-Magyarország hétfőn.

Így költöznek felhőbe a cégek

Egyre több kis- és közepes vállalat használ felhő alapú szolgáltatásokat, azonban legtöbbször csak a legalapvetőbb folyamatoknál alkalmazzák ezeket. A vállalkozások gyakran felhő alapon emaileznek vagy osztanak meg dokumentumokat, de számítási kapacitást európai átlagban is csak a KKV-k 5 százaléka vesz igénybe a felhőből. A szolgáltatások előnyeinek és hátrányainak feltérképezésén túl a cégek motivációit is megvizsgálta az a kutatás, amelyet a Microsoft megbízásából az Ipsos Mori végzett el Európában.

Senki sem tudja, melyik vevő partnerét mossa el a válság

Az Univer cégcsoport mára több mint 1200 embert foglalkoztat, 2012-ben az árbevétele megközelítette a 30 milliárd forintot. A cégcsoport élelmiszer gyártásért és értékesítésért felelős tagja, az Univer Product Zrt. többek között exportál Romániába, kiemelt figyelmet szentel a kínai és orosz piacra történő terjeszkedésnek. A cég stabilitása kulcskérdés, fontos döntés volt már 2009 elején, hogy a bizonytalanságok miatt gyakorlatilag a teljes partnerkörüket hitelbiztosítással lefedezték. Az Euler Hermes hitelbiztosítóval való együttműködésről Tóth-Csanádi Zita, az Univer Product Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a nemfizetésből adódó kockázataikat ilyen formában jól tudják kezelni, a biztonságot előtérbe helyezve megválogatják kivel dolgoznak együtt. A társaság számára az is kihívás, hogy egyre több külföldi partnerrel kerülnek kapcsolatba, a szakértő szerint viszont nem lehet általánosítani, a hazai helyzethez képes inkább vegyes a kép a fizetési szokások terén.

Milliárdos céget alapított Esztergomban a thai levesgyártó

Nyilvános cégadatok szerint a napokban milliárdos nagyságrendű alaptőkével, esztergomi ipari parki székhellyel bejegyeztek egy thai tulajdonban lévő gazdasági társaságot, amely a világhírű Mama instant thai tészta gyártójának többségi tulajdonában van - írja a hvg online.

A hitelkínálat bővülését várják a vállalatok

A magyarországi vállalatok forráshelyzete ugyan nem változott jelentősen 2012. ősz és 2013. tavasz között, azonban a finanszírozási piac következő egy éves alakulásával kapcsolatos várakozások határozottan javultak, s a forrásigény erősödése várható a Magyar Fejlesztési Bank tavaszi vállalati felmérésének (MFB-Indikátor) eredményei alapján. Ugyanakkor a belföldi kereslet alakulása és a külső konjunktúra lassulása fékezheti a vállalkozások tényleges forrásbevonását.

Hőerőművet építenek Dunaújvárosban

Az osztrák családi tulajdonban lévő Prinzhorn Holding a következő években 150 millió eurós beruházás alapján egy új hőerőművet épít Dunaújvárosban. A cél az, hogy a Hamburger Hungária üzemét energiával el tudják látni, ugyanis a beruházással az energiaköltségeiket jelentősen csökkenthetik. Németországban éppen most adtak át egy 110 megawatt előállítására képes erőművet, ehhez hasonlót építenek hazánkban is - írja a Világgazdaság.

Óriásberuházás Magyarországon - Bővít a Hankook (2.)

Új beruházást kezd el a dél-koreai Hankook Magyarországon, 2013-2015 között 313 millió eurót költenek a gyár bővítésére. Az abroncsgyártó kapacitás éves szinten 12 millió darabról 17 millió darabra emelkedik. A jelentős beruházással 950 új munkahely jön létre, amellyel a cég teljes foglalkoztatott létszáma 3300-ra emelkedik - jelentette be a cég globális vezérigazgatója a magyar kormányfővel folytatott tárgyalás után.

Vége a székesfehérvári tévégyártásnak

A Philips tévéket gyártó székesfehérvári üzem dolgozói ma tudták meg, hogy a tulajdonos TP Vision a tevékenységét racionalizálja, ennek értelmében pedig 2013 végéig a gyártási tevékenységet Magyarországon megszüntetik és átteszik Lengyelországba. A gyárbezárás körülbelül 370 dolgozót érint. A szakszervezet a Fejér Megyei Hírlap információi szerint június 5-én ül le tárgyalni a cégvezetéssel a részletekről.

Hiányos a végrehajtás jogi szabályozása az ombudsman szerint

Szabó Máté ombudsman szerint hiányos és pontatlan a végrehajtó és az eljárásában részt vevők kapcsolattartásának jogi szabályozása, s emiatt a bírósági végrehajtás gyakorlata. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden közölte, az ombudsman vizsgálata szerint a végrehajtói kamarai törvényességi, felügyeleti kontrollja nem elég hatékony, nem megfelelő a panaszkezelés módja. Szabó Máté ezért Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert jogszabály-módosításra kérte.

Ismert nevek a Postánál

Újraválasztotta és megerősítette tisztségében az MNV Zrt. Igazgatósága a Magyar Posta Zrt. Igazgatóságának tagjait és az Igazgatóság elnökét. A 6 fős Felügyelő Bizottságban két új tag kapott helyet - közölte a Magyar Posta.

Hamarosan lezárulhat a vitánk Brüsszellel

A magyar kormány eleget tett az Európai Bizottság kérésének és megszüntette a diszkriminatív közbeszerzési gyakorlatot - ismeri el legutóbbi írásbeli válaszában Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Mindezt annak érdekében lépte meg a magyar fél, hogy Brüsszel ne tartsa vissza tovább bizonyos uniós támogatások kifizetését. A tárcavezető szerint közel a megállapodás, arról azonban nem szól, hogy a kormány alkut köt-e a Bizottsággal és ha igen, akkor mekkora összegről mond le.

Kiakadt a két nagy tévécsatorna a reklámadó tervezetén

A két legnagyobb kereskedelmi tévé, az RTL Klub és a TV2 elfogadhatatlannak tartja és tiltakozik a reklámadó tervezett bevezetése ellen. Ha ebben a formájában valósul meg az új adóteher, akkor az RTL azt sem zárta ki, hogy kivonul Magyarországról.

4 milliárd forintos autóipari beruházás Egerben

Több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a kormányműveket gyártó ZF Lenksysteme Hungária Kft. - jelentették be a beruházás átadásakor, csütörtökön Egerben.

Titok, hogy mit adna el a magyar állam

Mintegy hatvan milliárd forintnyi bevételt vár a kormány egyes vagyonelemek értékesítéséből, ami új fedezetet nyújtana az állami beruházásokra (így például a stadionépítésekre), mivel azokat a kormány a jövőben nem finanszírozza a folyó költségvetési kiadások terhére. Egyelőre azonban nem ismert, hogy a kormány milyen elemeket értékesítene, az előkészítő munkálatok folyamatban vannak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban.

Alkut kötne a kormány Brüsszellel

A magyar kormány hónapok óta titkos harcot vív az Európai Bizottsággal, miután Brüsszel novemberben felfüggesztette a Magyarországnak járó támogatások egy részének kifizetését. Két lehetőség áll Magyarország előtt: vagy perel, vagy megalkuszik. A 444.hu információi szerint ez utóbbira készül a kormány, megközelítőleg 20 milliárd forintos veszteséget lenyelve.

Füstbe mennek a Pécsi Dohánygyár beruházási tervei

A BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-t 2013-2014-re tervezett mintegy 15 milliárd forintos beruházásainak felfüggesztésére kényszeríti a dohány kiskereskedelmi árrésének szabályozása - közölte a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. kedden az MTI-vel.

A bedőlési hullámnak vége a vállalatoknál

Magyar szempontból vegyesen indult az év, a kezdeti félelmek azonban nem igazolódtak be, a friss statisztikák pedig már azt mutatják, hogy az ország gazdasági mutatói javulnak. Az Euler Hermes hitelbiztosító elemzése szerint a cégek bedőlésének nagy hullámai lementek, és ugyan az idei év még mindig a túlélésről szól, hamarosan már kibukkanhat a felhők közül a nap. A közeljövőben néhány egyedi esetet leszámítva nem valószínűsíthető, hogy tovább növekednének a nemfizetési kockázatok, a fizetésképtelenségi eljárások száma remélhetőleg csökkenő irányt vesz, de a tudatos követeléskezelés ezekben a pillanatokban talán még fontosabbá válik. A hitelbiztosító adatai éppen azt mutatják, hogy azokban az ágazatokban csökkent a kitettségre vetített károk mértéke, ahol az elmúlt években dinamikusan nőtt a kitettség. A válságindikátorként számon tartott konjunktúra-érzékeny ágazatokban (pl. építőipar, logisztika) áttörés egyelőre nem várható.

Székesfehérvári nagyberuházás a Mondeleztől

Tizenkilencmillió dollárt, közel négy és félmilliárd forintot fektet be a világ legnagyobb snacktermékeket gyártó vállalata, a Mondelēz International európai régiós központja a Győri Keksz székesfehérvári üzemében - áll a cég sajtóközleményében.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.