A demokratáknak alternatíván kellene gondolkodniuk Joe Biden várható elnökjelölt helyett írta hétfőn a The New York Times című napilap, amely két napon belül másodszor szentelt elemzést ennek a témának.
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai gyáripari új megrendelések márciusban. Abban a hónapban még nem fejtette ki hatását igazán a járvány, a márciusi visszaesés ennél nagyobb van.
Az eddig ismert adatok alapján a magyar gazdaságra is jókora csapást mérhetett a koronavírus-járvány, a héten további adatok jelennek meg ezzel kapcsolatban. Elsősorban az ipari termelés statisztikájára lesz érdemes figyelni, de érdekes lesz a kiskereskedelmi forgalom adata is, mely a járvány miatti megnövekedett forgalomról tanúskodhat.
Megosztottak az amerikai tagállamok kormányzói a koronavírus-járvány utáni újraindítás kérdésében - derült ki vasárnapi televíziós nyilatkozataikból. Gretchen Whitmer michigani kormányzó a kijárási korlátozások szigorítását tartja fontosnak, Mike DeWine ohiói kormányzó szerint nem lehet az embereket szájmaszk viselésére kötelezni, Phil Murphy, New Jersey állam kormányzója úgy vélekedett, hogy távoli még az általa irányított állam újraindítása, Mississippi kormányzója, Tate Reeves pedig amellett érvelt, hogy ebben a déli államban muszáj volt újraindítani az életet.
A Németországban telepített amerikai atomtöltetek eltávolítását sürgeti a szociáldemokrata párt (SPD) Donald Trump amerikai elnök politikájára hivatkozva, a koalíciós társ kereszténydemokraták (CDU) elutasítják a követelést.
Több mint 500 milliárd dollárnyi kisvállalkozói kölcsönt vettek már igénybe a koronavírus kezelését segítő alapból az Egyesült Államokban. A kongresszus által jóváhagyott keretben még nagyjából 145 milliárd dollár maradt - írja a Reuters.
Járványügyi szakértők szerint a koronavírus várhatóan még 18-24 hónapig terjed majd: addig, amíg a lakosság 60-70 százaléka megfertőződik majd. A szakértők által vázolt egyik forgatókönyv szerint elképzelhető, hogy az Egyesült Államokban a járvány tavaszi, első hullámát egy nagyobb hullám követheti majd ősszel vagy télen.
A legújabb adatok szerint a múlt héten 3,8 millióan váltak munkanélkülivé az Egyesült Államokban. Ez némileg alacsonyabb, mint az elmúlt hetekben, de a heti majdnem négymillió munkanélküli még mindig kiemelkedően magas. A koronavírus-válság kezdete óta több mint 30 millióan veszítették el az állásukat, a tartósan munkanélküliek száma pedig 17,9 millió.
Összeomlott az Egyesült Államok gazdasága a koronavírus miatt. Az előzetes adatok szerint az első negyedéves GDP-növekedés -4,8%-os volt az elemzők által prognosztizált -4%-kal szemben. Hozzá kell tenni, hogy ez még csupán az első negyedév, a járvány hatásai majd a második negyedéves adatokban látszanak igazán - akkor szinte biztosan kétszámjegyű visszaesés jön majd.
A világon átlépte a 3 milliót a koronavírusos azonosított betegek száma, és a 211 ezret az elhunytak száma, míg közel 5,6 millióan már felépültek a vírus okozta betegségből a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Magyarországon a kedd reggeli tájékoztatás szerint 2649 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és 291 főre emelkedett az elhunytak száma. Hétfőtől új szabályozás léphet életbe a koronavírus-járvány ellen, jöhet a "húzd meg - ereszd meg" stratégia. Lazít a többi európai ország is. A járvánnyal kapcsolatos híreink percről percre ebben a cikkünkben lesz elérhető a nap folyamán.
Amerikaiak milliói esnek ki a munkanélküliségi rendszerből azóta, hogy a gazdaság gyakorlatilag szabadesésbe váltott a koronavírus-járvány következtében – idéz a Reuters egy friss felmérést. Vagyis valószínűleg az utóbbi hetekben regisztrált 26,5 millió munkanélküli egy jelentős része még állami segélyt sem kap.
A harmadik negyedév még átmeneti lehet az amerikai gazdaságban, az év végén és 2021-ben viszont erőteljes növekedésbe kapcsolhat – mondta kedden Donald Trump. Az elnök szavai pikánsak, hiszen szerdán jelenik meg az első negyedéves adat, ami várhatóan komoly visszaesésről árulkodik.
Hat hónappal az amerikai elnökválasztás előtt a demokraták várható elnökjelöltje, Joe Biden jelentős előnnyel vezet az újraválasztásáért induló republikánus Donald Trump elnök előtt egy új országos felmérés szerint.
Rég láttunk annyira mozgalmas naptárat, mint ezen a héten. Annak ellenére, hogy a pénteki ünnepnap miatt rövid hetünk lesz, csak úgy záporoznak majd a fontos adatok és jegybanki döntések. Jönnek például az első negyedéves előzetes GDP-statisztikák, melyekre rögtön reagálhat is (ha akar) a Fed és az EKB.
Többen kritizálták Mitch McConell amerikai szenátort az Egyesült Államok tagállamának kormányzói, miután az arra szólította fel a tagállamok vezetőit, hogy a szövetségi támogatások helyett inkább jelentsenek csődöt. Most épp Michigan kormányzója kritizálta hevesen McConellt.
A Fehér Ház modellje szerint május végére a járvány kifutó szakaszban lesz, az alelnök szerint "nagyrészt mögöttünk lesz" már. Deborah Brix elnöki tanácsadó szerint viszont a szociális távolságot biztosító intézkedések nyár folyamán is érvényben lesznek, hogy garantálják az emberek biztonságát.
Florida kormányzója, Ron DeSantis az állam gazdaságának újraindítását tervezi, a mozik és a bárok viszont biztosan nem nyitnak ki még a közeli jövőben, mint ahogy sporteseményekre is csak a távoli jövőben kerülhet sor - írja a Politico.
Az Egyesült Államok gazdasági csomaggal segíti Grönlandot a koronavírus-járvány idején - jelentette be csütörtökön az amerikai külügyminisztérium külföldi tudósítóknak tartott telekonferenciáján egy neve elhallgatását kérő külügyi tisztségviselő, aki felvázolta az amerikai kormányzat Arktisszal kapcsolatos álláspontját.