Bank

Jön az új szocpol - Örülhetnek a gyerekesek?

Portfolio
Július 1-jétől nemcsak új lakásokra, hanem használt lakásokra is igénybe vehető lesz a szocpol 700 ezer és 1,17 millió forint összeg között - derült ki ma Balog Zoltán miniszter szavaiból. Tavaly márciusban hasonló számok hangzottak el, akkor nem került bevezetésre az úgynevezett félszocpol.
Jöjjön el az élelmiszeripari szektor színvonalas szakmai rendezvénye, amelyet 2024-ben indított útjára a Portfolio Csoport.
"Kitért a családi otthonteremtési kedvezmény kialakítására is, és elmondta: 2015. július 1-től 700 ezertől 1,17 millió forintig lesz igénybe vehető a támogatás, nemcsak új lakás vásárlására, építésére, hanem használt lakás vásárlásra, meglévő lakás bővítésére is." - idézte az MTI Balog Zoltán szavait.Az alábbi táblázatnak megfelelő, egyszeri támogatást tartalmazó szocpolt eddig csak szigorú feltételek mellett, új lakások esetében lehetett igénybe venni. A szocpol támogatás összege jelenleg három tényezőtől: 1. a lakás alapterületétől, 2. a gyermekek számától, 3. a lakás energiaminősítésétől függ.

Jön az új szocpol - Örülhetnek a gyerekesek?
Meglehetősen szűk kört érintett eddig a jelenleg futó program: a 2012-es 569 után tavaly mindössze 514-en vettek kötöttek szerződést szocpolra. Bár tavaly többször felmerült a félszocpol bevezetésének ötlete használt lakások esetében, sőt a Portfolio birtokába került dokumentum szerint erről minisztériumi előterjesztés is született, a kormány hosszas gondolkodás után elvetette a bevezetés ötletét, így az információ kiszivárgása csak "arra volt jó", hogy jelentős elhalasztott lakás(hitel)-keresletet okozzon a piacon.

Minden bizonnyal további lökést jelentene a fellendülőben lévő lakás- és a hitelpiacnak, ha lazítanának a szocpol szabályain. Fontos feladata lehet még a kormánynak a lakáshitel-kamattámogatási rendszer felülvizsgálata is, ennek (a futamidő első 5 évére kamattámogatást tartalmazó) szabályozása ugyanis idén év végén lejár.

A lakásépítési támogatás (szocpol) jelenlegi fő feltételei

  • az igénybe vevő csak köztartozásmentes adózó természetes személy lehet az igénylő (pár esetén legalább az egyikük) legalább féléves munkaviszonnyal rendelkezik
  • az igénylőnek, házastársának, élettársának, gyermekének, együttköltöző családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga nem lehet (kivéve egyes eseteket)
  • 2010. január 1-jét követően kiadott használatbavételi engedéllyel és legalább "B" energetikai minősítéssel rendelkező új lakás vásárlásához, építéséhez
  • a lakás vételára áfa és telekár nélkül legfeljebb 300 ezer forint, alacsony energiafogyasztású lakás esetében legfeljebb 350 ezer forint lehet négyzetméterenként
  • a természetesen személyek már meglévő gyermekeik után igényelhetik (betöltött 16. életév, nappali tagozatos tanulóknál betöltött 25. életév)
  • a 40. életévüket be nem töltött párok a nevelt gyermekek számától függetlenül legfeljebb két gyermeket vállalhatnak (megelőlegezett szocpol)
  • figyelmen kívül kell hagyni azt a gyermeket, akire szocpolt már igénybe vettek
  • ha a lakást 10 éven belül értékesítik, a szocpol visszafizetendő.

A Balog Zoltán által említett számok megfelelnek azoknak az összegeknek, amelyekről a tavaly márciusi tervek szóltak egy gyermekes családok esetében. Nem tudni egyelőre, mennyire lesz "szofisztikált" a szabályozás, és milyen feltételek mellett pontosan mekkora összeg lesz igénybe vehető. A tavalyi terveket az alábbi táblázat tartalmazza.

Jön az új szocpol - Örülhetnek a gyerekesek?

Most akarsz finanszírozást keresni lakáscéljaid megvalósításához? A legjobb kamatozású lakáshiteleket egyszerűen megtalálhatod a Bank360 lakáshitel kalkulátorával.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Ez is érdekelhet