Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon
Gazdaság

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Portfolio
Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságában a fideszes többség is támogatta a Jobbik legfeljebb ezer forintos egynapos autópálya-matricáról szóló határozati javaslatát, így az indítvány a plenáris ülés elé kerülhet – számolt be a HVG a Jobbikra hivatkozva. Az egynapos matrica jelenleg 5150 forintba kerül, miközben a 10 napos 6460 forintba.

A párt a lap szerint korábban többek között azzal indokolta a javaslatát, hogy a jóval 500 milliárd feletti autópályadíj-bevétel mellett „bőven beleférne”, hogy ezer forintba kerüljön a 24 órás autópálya-matrica. 

Az egynapos matrica egy, a vásárló által megjelölt naptári napra érvényes, 0 órától 24 óráig, és a teljes hazai díjköteles úthálózaton használható.  A napi e-matricát meg lehet venni előre vagy a használat napján, fontos azonban, hogy amennyiben a vásárlás és az érvényesség napja egybe esik, a napi matrica a vásárlás pontos időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot, visszamenőlegesen nem - hívták fel a figyelmet.

Címlapkép forrása: Getty Images

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Scholz Macron Ukrajna