Két újabb települést foglalt el az orosz hadsereg Ukrajnában
Globál

Két újabb települést foglalt el az orosz hadsereg Ukrajnában

MTI
Újabb két települést foglalt el az elmúlt nap folyamán az orosz hadsereg, miközben tengeri és légi indítású, nagyhatótávolságú precíziós fegyverekkel, egyebek között Kinzsal hiperszonikus rendszerrel mért csoportos csapást ukrán energetikai és hadiipari létesítményekre - közölte szerdán az orosz védelmi tárca.

A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az orosz hadsereg, miközben négy frontszakaszon sikerült előrenyomulnia és 15 ukrán ellenrohamot vert vissza,

elfoglalta a Harkiv megyei Kiszlivka és a donyecki régióban lévő Novokalinove települést.

Az orosz összesítésből az derült ki, hogy az ukrán hadseregnek a harci érintkezési vonal mentén több mint 1050 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan.

 A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egy drónösszeszerelő üzemet, több lőszer- és rakétaraktárt, három harckocsit - köztük egy Leopardot -, hét páncélozott harcjárművet, egy lengyel Krab önjáró, valamint egy-egy amerikai M777-es és egy M198-as vontatott tarackot, egy amerikai ATACAMS operatív-harcászati rakétát, három francia HAMMER irányított légibombát, továbbá 11 drónt.

Az ukrán energetikai és hadiipari létesítményekre mért csoportos csapást az orosz védelmi minisztérium válasznak nevezte az orosz energetikai objektumok elleni ukrán támadásokra. A tárca szerint a csapás jelentősen csökkentette Ukrajna azon képességét, hogy katonai termékeket állítson elő, valamint hogy nyugati fegyvert és hadfelszerelést szállítson a harci érintkezési vonalra.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Luhanszkban ukrán csapás következtében kigyulladt egy olajtároló létesítmény, amelynek öt alkalmazottja megsebesült. A lángokat a délelőtt folyamán elfojtották. A támadás, amelyet helyi illetékesek feltételezése szerint amerikai ATACMS rakéták és drónok bevetésével hajtottak végre, villanyvezetékeket is megrongált.

Címlapkép forrása: Getty Images

Ricardo

Egy kritika kritikája

Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Ukrán harckocsi Donbasz