Drága az albérlet? - Lehet ez még rosszabb is
Mennyivel nőttek az árak?
Az elérhető árszintekre vonatkozóan tavalyi adatokat azért lehet találni, az Otthontérkép adatai szerint a kínálati bérleti díjak két év alatt 2012 és 2014 között több mint 36 százalékkal drágultak átlagosan. Ennél nagyobb volt azonban az emelkedés mértéke a VII. kerületben, ahol több mint 52 százalékkal drágábban hirdetik a kiadó ingatlanokat. Ebben vélhetően nagy szerepet játszik, hogy a VII. kerület bulinegyed szerepe az elmúlt években folyamatosan erősödik, és ennek köszönhetően egyre felkapottabb helyszínné válik. Míg 2012-ben egy 40 négyzetméteres lakást átlagosan közel 85-95 ezer forinttért hirdettek Belső-Terézvárosban és Belső-Erzsébetvárosban, addig 2014-ben a kínálati árak már jócskán átlépték a 100 ezer forintot, előbbi esetébe 130, míg utóbbiban 110 ezer forint felett alakultak tavaly az átlagos kínálati bérleti díjak.
A növekvő kereslet felhajtja az árakat
Az árak felfelé mozdulásának hátterében általában a kereslet kínálati egyensúly felborulása áll. Elsőként a kereslet alakulását vizsgáljuk meg Budapest esetében. A főváros lakosságszáma hosszú időn keresztül mutatott csökkenést, a 2001 és 2011-es népszámlások adatai alapján a lakók száma közel 50 ezerrel csökkent 10 év alatt. De úgy tűnik fordult a trend, és 2014-ben már több mint 15 ezerrel többen éltek a városban. Ez részben köszönhető annak, hogy a korábbi agglomerációba költözési hullám a visszájára fordult, és sokan inkább a visszaköltözés mellett döntöttek, másrészt a jobb munkalehetőségek többeket a fővárosba csábítottak.

Mi változott a kínálatban?
A kereslet élénkülése már önmagában is árfelhajtó erővel bírhatott, amit mutat, hogy a bérleti díjak az elmúlt két évet megelőzően is egyhe növekedést mutattak. Az elszálláshoz azonban hozzájárulhatott, hogy a keresletnövekedéssel párhuzamosan egy kínálat szűkülés is tapasztalható volt. Sokan ugyanis a hosszú távú lakáskiadás helyett inkább a rövid távú szálláshely-típusú lakáskiadás mellett döntöttek. Az apartmanoztatásról nincsenek pontos adatok, mint ahogy a kiadó bérlemények számáról sem a hazai lakáspiacon. Az biztos, hogy az utóbbi 1-2 évben jelentősen nőtt az Airbnb rendszeren keresztül hirdetett budapesti szálláshelyek száma, amik főként a belvárosban helyezkednek el, a külföldiek ugyanis inkább ezt a lokációt keresik. Jelenleg az Airbnb rendszeren keresztül több mint 5000 lakást kínálnak kiadásra, míg korábban ez a szám ennek csak töredéke volt. Vagyis a bérlemények piacáról ezrével tűnhettek el lakások.Ugyanakkor lehet pótlása az így kiseső lakásoknak, a befektetők részéről történő lakásvásárlás jelentős arányt képvisel a tranzakciók között, akik a megvásárolt ingatlanba bérlőket keresnek. Kérdés, hogy mekkora részük gondolkodik a szálláshely-típusú szolgáltatásban, és hányan kívánják hosszú távon bérbe adni az adott ingatlant. Fontos azonban megjegyezni, hogy az Airbnb rendszeren kiadható lakások száma véges, a piac már most is erősen telített, így lehetnek olyanok, akik inkább visszatérnek a hosszú távú kiadáshoz a több kockázattal és munkával járó szálláshely-szolgáltatás helyett.
Mi segítette még a drágulást?
A bérleti díjak alakulására még számos egyéb tényező is hatással lehetett. Szintén a keresletet növelhette, és egyben felfelé mozdíthatta a bérleti díjakat, hogy az elmúlt időszakban csak nagyon kevés új lakás épült, akik ilyen ingatlanban szerettek volna lakni, azoknak csak a bérlés maradt mint alternatíva. Sokan ódzkodhattak a hitelfelvételtől is, különösen a magasabb összegű kölcsöntől, vagy azért, mert már korábban megégették magukat, és nem szerettek volna 20 évre eladósodni, vagy nem rendelkeztek kellő önerővel, mivel a válság lenullázta a megtakarításaikat, így inkább a bérelt otthont részesítették előnyben.Magyarországon hagyományosan nagyon magas a lakástulajdonlási arány, ez azonban akár csökkenhet is a későbbiekben a generációs váltásnak köszönhetően. A fiatalabbak körében kevésbé fontos a saját tulajdon, mivel könnyebben váltanak várost egy-egy jobb álláslehetőség érdekében. A mobilitás nem csak Magyarországon belül, de külföldi viszonylatban is igaz, aki pedig külföldi munkavállalást tervezi, vagy legalábbis elképzelhetőnek tartja, szintén inkább a bérleti piacon keres magának otthont, és nem köteleződik el egy vásárlással.
Kivándorlás 2011. októberében a népszámlálás adati szerint valamivel több mint 143 ezer fő élt tartósan külföldön, és 70 ezren átmenetileg költöztek más országba. Ez azonban a minimum létszámot jelenti,mivel azokról az esetekről, mikor a teljes háztartás külföldön élt, vagy a magyar lakásukat bérlőknek adták ki a népszámlálás során nem mindig sikerült felmérni. 2013. januárjában 290 ezer körül alakult az európai országokban bevándorlóként regisztrált magyarok száma, majd ez 2014-re 330 ezerre emelkedett. A számokból látható, hogy a külföldre vándorlást egyre többeket érinthet.
A lakásbérleti díjak növekedésének irányába hathatott az is, ha egyre többen - félve a lebukástól- hivatalosan is bejelentik a lakáskiadási tevékenységüket, vagyis megfizetik utána a megfelelő adó és járulék terheket. Mivel ezek csökkentik a jövedelmet, magasabb bérleti díjat határozhatnak meg, ami fedezi a fenti terheket. Az elmúlt időszakban növekedett a felújított ingatlanok aránya is a bérleti piacon, amiért szintén többet kérhet a tulajdonos, hogy fedezze a felújítási költségeket.Mennyire drága Budapesten a lakásbérlés a külföldi árakhoz képest?
Az elmúlt években valóban sokat drágultak Budapesten a bérelhető lakások, de nézzük mennyire számítanak drágának európai viszonylatban. Látható, hogy a belvárosi és külvárosi bérleti díjak is sokkal alacsonyabbnak tűnnek, mint a vizsgált piacokon. A budapesti szintet 1-nek véve, Londonban 6-8-szor többet kell fizetni a belvárosban bérelt egy szobás lakásért, mint Budapesten, de a különbség Párizsban is 3-4,6-szoros. A legközelebb a prágai árak állnak a magyar fővárosihoz, ahol kevesebb, mint kétszeresét kell kiadni lakásbérlésre.
A bérleti díjakat azonban érdemes összehasonlítani a jövedelemmel, illetve a lakásárakkal is. Párizsban, Londonban, Milánóban és Prágában is magasabbak a bérleti díjak a jövedelmekhez képest a belvárosokban és a külvárosokban is. Egyedül Berlin jelent kivételt, a város azonban nagyon speciális helyzetben van.
Berlinben elsőként maximálták az albérlet árakat Németországban - sokan ennek szükségességét kezdték el pedzegetni most a budapesti "elszálló" árakat látva - , miután azok jelentős árrobbanáson estek át az utóbbi időben. Megakadályozandó, hogy a szegényebb városlakók kiszoruljanak a belsőbb területekről. Berlinben még néhány évvel ezelőtt nyugat-európai viszonylatban megfizethető áron lehetett lakást bérelni. 2005-ben átlagosan 5,5 eurót kellett fizetni havonta egy négyzetméterért, 2014-ben azonban már közel 9 eurót. De hiány is kialakult bérelhető lakásokból, a lakosságszám növekedése miatt. A szabályozás értelmében az új bérleti szerződések esetében a bérleti díj nem lépheti át 10 százalékkal többel a környékbeli árak átlagát. A régebbi szerződések terén már korábban is létezett korlátozás, a tulaj nem emelhette tetszőlegesen a bérleti díjat, ennek köszönhető, hogy a régebbi szerződések miatt a bérleti piac kettős, vannak nagyon olcsón kiadott bérlemények, de a sokkal drágább bérleti díjak is megtalálhatók a piacon.



Az elmúlt időszak jelentős bérleti díj emelkedésében számos tényező játszhatott szerepet Budapesten. Nem lehet azonban pusztán a szálláshely-szolgáltatással összefüggő lakáskiadások előretörésével magyarázni a drágulást, mivel ezzel párhuzamosan a kereslet is jelentős növekedést mutatott a bérlemények iránt. A két hatás együtt okozta a bérleti díjak "elszállását".
A jövőre nézve a díjak további emelkedése is elképzelhető, bár a szálláshely-típusú lakáskiadási piac telítődni látszik, és egyesek ismét a hosszú távú lakáskiadás mellett dönthet, a kereslet vélhetően továbbra is erős marad a fővárosi bérlakáspiacon. Az emberek bátrabban vállalnak munkát más városokban, így erős maradhat az érdeklődés a jobb munkalehetőségeket tartogató városok, így Budapest iránt is. Számos kutatás vetíti előre, hogy a jövőben egyre többen költözhetnek a nagyobb városokba a jobb lehetőségek reményében. Magyarország esetében pedig igazán nagyvárosként Budapest jöhet számításba ebben a tekintetben, ellentétben mondjuk Lengyelországgal, ahol más népesebb városok is megtalálhatóak.
Hatalmas katonai parádé készül ma Moszkvában, összeomlóban a tűzszünet Ukrajnában – Háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Megjött a figyelmeztetés: fájdalmas következménye lehet a káosznak Magyarország szomszédjában
Máris megszólalt a hitelminősítő.
Háború küszöbén az atomhatalmak: folyamatos az eszkaláció, mindenki a másikra mutogat
Nagyon veszélyes a helyzet.
Ukrajna szoros szövetségese bedobta, kik vehetnék át Trump szerepét a tárgyalásokon az amerikai kivonulás után
Jól ismert tárgyaló bukkant fel.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.