Prémium

FLOW vagy FOLLOW - Neked merre van előre? (x)

Portfolio
A Magyar Telekom kreatív pályázatot hirdet a 10. Fenntarthatósági Naphoz kapcsolódóan. Szeptember 15-ig három kategóriában várja azokat a pályaműveket, amelyek filmben, zenében/slamben, vagy bármely kreatív módon irányt mutatnak az áramlásban.
A Telekom 2017. szeptember 30-án tizedik alkalommal rendezi meg a Fenntarthatósági Napot az Akvárium Klubban. Az idei fesztiválkonferencia központi témája a FLOW. A flow-élmény az elme működésének olyan állapota, amelynek során az ember örömmel töltődik fel, kiteljesedett élményként éli meg, amit éppen csinál. A Fenntarthatósági Nap négy szekcióbeszélgetésében a fenntarthatóság pillérei mentén, szakértők járják körül a környezetben végbemenő áramlásokat, a társadalmunkra ható és azt meghatározó folyamatokat, a gazdaságot szervező pénzáramlást, míg a plusz 1 szekcióban az egyén kerül a középpontban és a testi-lelki folyamatok tükrében vizsgálják majd a FLOW-élményt. A téma kapcsán kiírt pályázat olyan kérdésekre keresi a választ, mint "Kit, vagy mit követünk?", "Ha követünk, akkor haladunk is?", illetve, hogy "Mi megyünk az árral, vagy az ár jön-e velünk?".

FLOW vagy FOLLOW - Neked merre van előre?
A pályázók három kategória közül választhatnak:
  • Film: melyhez 1-3 perces kisfilmeket küldhetnek,
  • Zene: melyben egy dallal, slammel lehet részt venni,
  • Kreatív: melybe festeni, rajzolni, fotózni, vagy akár flashmobot szervezni hívják az érdeklődőket.

Kategóriánként maximum 3 pályamű küldhető be.

A beérkezett pályázatokat négytagú szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai: Pásztor Anna énekesnő, színész, táncművész, Rohonyi Gábor rendező, Szegedi Csaba kolorista, a MOME tanára, Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom fenntarthatósági központ vezetője.

A szakmai zsűri döntése alapján egy-egy kategóriában 3 díj kerül kiosztásra. A legértékesebb díjak között szerepel 2 fő részére belépőjegy és repülőjegy a 2017-es Velencei Képzőművészeti Biennáléra (ARTE Biennale), illetve a 2018-ban megrendezésre kerülő Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválra (IFFR), míg a zene/slam kategória első helyezettje 200.000 forint értékű hangszervásárlási utalványt vehet majd át. A rendezvényen bemutatott alkotások közül a látogatók döntik el szavazataikkal, hogy ki nyerje el a 10. Fenntarthatósági Nap közönségdíját, ami egy Samsung Gear S3 okosóra.

A szeptember 30-i Fenntarthatósági Nap végén az afterparty részeként, ünnepélyes díjátadó keretében, a zsűritagok részvétele mellett kerül sor az eredményhirdetésre és a díjat átadására.
A pályázati felhívás, illetve a rendezvény részletes programja megtalálható a www.fenntarthatonap.hu és www.facebook.hu/fenntarthatonap linkeken.

(x)
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Hillside Bankers