Bank

Érdekes IMF-jelentés a bankokról - Újabb pénzügyi válság is jöhet

Az 58 legnagyobb európai bank közel 7%-kal, vagyis összesen mintegy 2000 milliárd euróval csökkentheti a következő 18 hónapban mérlegfőösszegét, és ennek negyede a hitelállomány csökkenéséből származhat - jelezte szerdán közzétett Globális Pénzügyi Stabilitási Jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF), figyelmeztetve, hogy a folyamat egy újabb pénzügyi válságot is előidézhet. A szervezet jóval pesszimistább jövőt vázolt az Európai Bankhatóság által az elmúlt időszakban feltételezettnél.

Megfenyegették Fehéroroszországban a külföldi bankokat

A belarusz államfő tisztességtelennek tartja az országban működő, külföldi tulajdonban levő bankok vállalati hitelezési gyakorlatát, és felelősségre vonással fenyegette meg vezetőiket, akik - mint emlékeztetett - belarusz állampolgárok - írja a Napi Gazdaság.

Vezérigazgatót vált a CIG Pannónia

A CIG Pannónia bejelentette: a mai napon Gaál Csaba, a társaság vezérigazgatója 2012. április 18-i hatállyal lemondott vezérigazgatói és igazgatósági tisztségéről, továbbá a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt-ben betöltött igazgatósági tagságáról is.

Öt év után tört meg a jég - A válság végét jelenti Whitney bejelentése?

"Vége a pénzügyi válságnak" - kommentálta tegnap egy elemző kollégája, Meredith Whitney bejelentését. Utóbbi 2007-ben megjósolta a Citigroup osztalékcsökkentését, most viszont ezzel ellentétes lépéssel alulteljesítőről tartásra minősítette fel a bank részvényeit - számolt be a CNBC. Vajon tényleg a válság végét jelzi ez a pozitív döntés?

Az amerikai bankóriás ismét karcsúsít

Megválik az Amerikán kívüli vagyonkezelési üzletágától a Bank of America, a 2009-ben vásárolt Charlotte-tot 1,5-2 milliárd dollárért adhatják el. Már ezen a héten elindulhat a hivatalos folyamat, a potenciális vevők között ott van a Deutsche Bank és a Julius Baer privátbank is - írja a Bloomberg. A bankóriás a szabályozói változások miatt az amerikai piacra akar fókuszálni, ebbe pedig nem fér bele, hogy egy 90 milliárd dolláros kezelt vagyonnal működő operációt saját maga fenntartson.

A Waberer's összevonta cégeit a tőzsdére lépés érdekében

A Waberer's csoportnál befejeződött az átalakulás, a cégcsoport négy vállalatát egybeolvasztották, az új cégnév Waberer's International lesz. A kockázati befektetők által is birtokolt cég a hatékonyabb szervezeti felépítés miatt tette meg ezt a lépést, miközben fontos tényezőt jelentett, hogy a tőzsdei befektetők számára fontos átláthatóságot is így lehet biztosítani. A társaság tavaly komoly árbevétel növekedést tudott felmutatni, Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozójaként bővíteni kívánják ebben az évben is a flottájuk kapacitását és a munkavállalóik számát.

Félnek Spanyolországtól a profi befektetők

Nőtt márciushoz képest az alapkezelők portfólióiban a készpénzarány, ami a kockázatvállalási kedv csökkenésével és a globális gazdasági növekedésre vonatkozó várakozások romlásával magyarázható a Bank of America Merrill Lynch szokásos havi felmérése szerint. A növekedési várakozások csökkenésében nagy szerepet játszik az európai adósságválsággal kapcsolatos félelmek kiújulása - írja a Marketwatch.

Kkv-k exportját is finanszírozza az Eximbank

Az Eximbank 2012-ben is működtet exportfinanszírozó hitelprogramot a kis- és középvállalkozások számára - közölte az Eximbank tulajdonosi jogait gyakorló MFB Zrt. kedden az MTI-vel.

A Goldman Sachs is felülmúlta a várakozásokat

A várt 3,55 dollár helyett 3,92 dollár lett a Goldman Sachs egy részvényre jutó első negyedéves eredménye, a bevételek pedig szintén a várt fölött alakultak, hisz 9,45 milliárd dollár helyett 9,95 milliárd dollárra rúgtak. A nyitás előtti kereskedésben egyelőre 1,4%-os mínuszban áll a bank árfolyama. A jelentését már közzétevő JP Morgan, Wells Fargo és Citigroup egyaránt a vártnál jobb eredményről számolt be.

Jó és rossz hírek a Raiffeisennél

Az egy évvel korábbitól alig elmaradó, 5,4 milliárd eurós működési nyereséggel és 1,1 milliárdos adózás előtti profittal zárta 2011-et a Raiffeisen Zentralbank (RZB). A tőzsdén forgó Raiffeisen Bank International anyabankja ennek és az egyéb intézkedéseknek köszönhetően megfelel az Európai Bankhatóság által idén júniusra előírt tőkekövetelménynek - közölte a bank.

Új mentőcsomag: devizahitelesek tömegei "nyaralnak" a bankban

Mérsékelt érdeklődésről és egyelőre kisszámú igénybejelentésről számoltak be az új árfolyamrögzítés kapcsán a Portfolio.hu-nak nyilatkozó nagybankok. Ennek ellenére a várakozásaikat megfogalmazó hitelintézetek egytől egyig 50% fölötti részvételre számítanak. Mivel a nem közszférában dolgozó lakáshitelesek csak június 1-jétől élhetnek a lehetőséggel, a legnagyobb érdeklődés ekkortól várható.

Nem várható komoly élénkítés Kínában - az alapkezelő óriás szerint

Kína várhatóan nem fog komoly erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy jelentősen fékezze gazdasága lassulását, legfeljebb néhány tartalékráta csökkentésre lehet számítani - mondta a világ legnagyobb befektetési alapját kezelő Pimco feltörekvő piaci menedzsere. A Pimco szerint emellett az inflációs nyomás enyhülésével az ázsiai devizák felértékelődése is befejeződhet - írja a Bloomberg.

Szépen halad a Magyarországot elhagyó bank leépítése

Bár az eszközeladásokban jó eredményeket ért el, a görög kötvénycsere miatt komoly veszteséget szenvedett el 2011-ben a leépítés alatt álló német WestLB tartományi bank - írja a Dow Jones. A bank 2009-ben hagyta el Magyarországot.

A dúsgazdagok Szingapúrba viszik át a pénzüket

A leggazdagabb privátbanki ügyfeleknél egészen új folyamat indult el, a top szegmens ugyanis elkezdte a vagyonának egy részét áthelyezni Szingapúrba, egyre többen alapítanak olyan vállalatokat, amelyek egy vagyonos család, vagy személy vagyonának kezelését tudják ellátni. A sokak által ázsiai Svájcának nevezett Szingapúr a válság óta növekvő érdeklődésnek örvend a privátbanki ügyfeleknél, az európai és amerikai vagyonos ügyfelek közül egyre többen nyitnak kint is számlát, vagy alapítanak vagyonkezelésre szakosodott vállalkozást a kedvező szabályozási környezet miatt.

Magyarország és Románia mozgatja az Erste árfolyamát

Az Európai Unió keleti felén lévő piacainak lakossági üzletágát nevezte meg tegnap Andreas Treichl vezérigazgató azzal kapcsolatban, mire összpontosít a jövőben leginkább az Erste bankcsoport. Megemlítette a magyarországi tevékenység erősítését is - írja a Dow Jones.

Hasonló témákról is szó esik a Portfolio.hu május 17-ei Hitelezés Magyarországon 2012 című konferenciáján. Regisztráljon Ön is a rendezvényre!

Kiszivárgott: Európa bukására játszik a válság egykori sztárja

A milliárdos hedge fund menedzser, John Paulson arra törekszik, hogy a 2011-ben elszenvedett rekord méretű veszteségét megfordítsa és ezért európai állampapírok esésére fogad - írja a Bloomberg hírügynökség az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva.

Hiába reménykedhetett a piac a Citigroupban

Könnyen lehet, hogy a tavalyi 1 centes osztalékkifizetés után idén egyáltalán nem emel osztalékot a Citigroup annak ellenére, hogy hétfőn javuló eredményességről számolt be - közölte Vikram Pandit vezérigazgató a Financial Times jelentése szerint.

Citigroup: fordult a kocka a gyorsjelentés hatására

Szektortársai múlt heti gyorsjelentéséhez hasonlóan a vártnál jobb eredményről számolt be ma a Citigroup is. Az amerikai bank egy részvényre jutó eredménye egyszeri tételek nélkül a várakozásokban szereplő 1,0 dollár helyett 1,11 dollár lett, a bank bevételei pedig a várt 19,7 milliárd dollár helyett 20,2 milliárd dollárra rúgtak az első negyedévben. Nyitás előtt a bank részvényárfolyama 2,2%-os pluszba került a kedvező számok hatására a korábbi esés után.

Barclays: a politika jelentős kockázat az OTP szempontjából

Az OTP részvények szempontjából még mindig jelentősek a makrogazdasági és a politikai kockázatok, az egyébként nem drága bankot ezért a Barclays még mindig nem ajánlja vételre. A 2011-es tényszámok ismeretében az elemzőház módosította a következő évekre vonatkozó előrejelzéseit, ezen belül is az OTP orosz leánybankjával kapcsolatban lettek a korábbinál optimistábbak. A célárat 3618 forintról 3700 forintra emelték, ajánlásuk továbbra is alulsúlyozás.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.