bmi

Jó hír Kínából: négyéves csúcson a feldolgozóipar

A várt minimális csökkenés helyett érezhetően emelkedett a Caixin és a Markit kínai beszerzésimenedzser-indexének értéke - jelentették be kedden. A mutató négy éve járt legutóbb ilyen magasan, a legfrissebb érték 51,9 pont.

Nagyot fékezett az ipar decemberben

Az év végi leállásoknak és a kevesebb munkanapnak köszönhetően látványosan lassult a feldolgozóipari konjunktúra decemberben Magyarországon, a beszerzésimenedzser-index értéke a novemberi 56,3 pontról 52,2 pontra csökkent.

Kicsattan az egészségtől a német ipar

Egy hónap híján három éves csúcsára ért decemberben a német feldolgozóipar aktivitása. Nőtt a termelés, az új megrendelések, és a vásárolt készletek állománya is, ami azt jelzi, hogy a szektor különösen jó bőrben van. Hasonlóan az euróövezethez, ahol több mint öt és fél éves rekordot döntött a feldolgozóipari bmi. A szolgáltató szektorból ugyanakkor a vártnál gyengébb eredmények érkeztek.

Még mindig jó erőben van a magyar feldolgozóipar

Az októberi 57 pontról kissé visszaesett a magyar feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe (BMI), de a korábbi időszakhoz viszonyítva az 56,6 pontos novemberi értékre sem lehet panasz - derül ki a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) csütörtöki közleményéből.

Biztatóan indult az utolsó negyedév a magyar iparban

Ahogyan arra a szeptemberi kedvező adat után számítani lehetett, igen jól indult a negyedik negyedév a magyar feldolgozóipar számára. Az ágazat beszerzésimenedzser-indexének értéke 57 pont volt októberben, ami nagyjából megfelelt a szeptemberi számnak.

Csúcson pörög a német gazdaság

Idei csúcsára gyorsult a magánszektor bővülése Németországban októberben, a Markit kompozit beszerzésimenedzser-indexe, amely a szolgáltató- és a feldolgozóipart is magában foglalja, 52,8 pontról 55,1 pontra ugrott.

Az amerikai feldolgozóiparra sem lehet panasz

A vártnál erőteljesebben növekedett az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe az Egyesült Államokban - jelentették be hétfőn.

A brit gazdaság nem vesz tudomást a Brexitről

Ismét a vártnál jobb adat jelent meg a brit feldolgozóipar kapcsán, a beszerzési menedzserindex tovább emelkedett. Így még mindig az látszik, hogy rövid távon a vártnál enyhébbek a június végi népszavazás következményei, bár sokan a hosszabb távú kockázatokra figyelmeztetnek.

Egész Európában éledezik a feldolgozóipar

Nem csak a magyar beszerzési menedzserindex okozott kellemes meglepetést, hanem Európa-szerte a vártnál jobb adatok jelentek meg. Ez mindenképp kedvező hír, de azért még korai lenne komolyabb következményeket levonni.

Beindulhat a magyar gazdaság motorja ősszel

Az augusztusi 51,7 pontról 57 pontra emelkedett a magyar feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe, ez 2014 januárja óta a legmagasabb érték - derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfő reggeli közleményéből.

Soha nem látott visszapattanás a brit szolgáltatóiparban

Határozottan visszapattant júliusi mélypontjáról a brit szolgáltatóipari aktivitás augusztusban, a beszerzésimenedzser-index értéke 47,4 pontról 52,9 pontra ugrott, ami az index történetében az eddigi legnagyobb emelkedést jelenti.

Lanyhult a magyar ipari konjunktúra

A júliusi 53,9 pontról 51,3 pontra csökkent a feldolgozóipar beszerzési menedzser indexe (bmi). Az adat azt jelzi, hogy a nyár végén lassulhatott az ipari termelésnövekedés. A rendelési adatok szintén visszafogottabb növekedést jeleznek.

15 hónapos mélyponton a német szolgáltatói szektor aktivitása

Augusztusban 15 hónapos mélypontra, a júliusi 54,4 pontról 53,3 pontra esett a német Markit szolgáltatói beszerzésimenedzser-index értéke. A szolgáltatói ágazat mellett a feldolgozóipar aktivitása is visszaesett augusztusban, igaz, gyakorlatilag elhanyagolható mértékben. A francia Markit-mutatók közül a feldolgozóipari index érdemben nem változott, a szolgáltatói viszont váratlanul 11 hónapos csúcsra ugrott.

A vártnál is nagyobbat zuhant a brit feldolgozóipar

Nagyobb visszaesést szenvedett el a brit feldolgozóipar júliusban, mint eddig gondoltuk. A beszerzésimenedzser-index előzetes júliusi értékét (49,1 pont) a felülvizsgálat során 48,2 pontra rontották.

Javított a magyar ipar

Júliusban 53,9 pontra ugrott fel a magyar beszerzésimenedzser-index, nagyot javítva az előz havi visszafogott eredmény (50,9) után. A mutató alakulása egybevág azzal a várakozással, hogy gyenge évkezdet után a feldolgozóipar a második fél évben élénkülni fog.

Gyengélkedik Kína

Gyenge külső és belső keresletről árulkodnak a ma megjelent kínai beszerzési menedzser indexek. Meglepetésre a hivatalos adat 50 pont alá, a visszaesést jelző tartományba süllyedt.

Már júliusban megcsapja a Brexit-szele a magyar gazdaságot

Mivel már júniusban is süllyedt a kelet-közép-európai térségben a feldolgozóipari aktivitás indexe, több hónapos, illetve több éves mélypontra, így a Brexit még inkább éreztetheti hatását, már júliustól - vázolja péntek délutáni körképében az UniCredit Research.

Idei mélyponton a magyar feldolgozóipar helyzete

Júniusban 1,3 ponttal 50,9 pontra süllyedt a feldolgozóipari beszerzési menedzser index Magyarországon, ami az idei év legalacsonyabb index értéke - derül ki az MLBKT felméréséből. Ezek szerint a második negyedév nem sikerült valami acélosan az ágazatban, noha a júniusi előzetes eredmények szerint az eurózónában élénkült az aktivitás. Más kérdés, hogy a brit népszavazás után ez majd várhatóan romlani fog, ez pedig a harmadik negyedévi magyar üzleti aktivitásra sem vet jó fényt.

Ezt várnánk az ipartól

Májusban is a növekedést jelző tartományban, 52,3 ponton állt a feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexe (bmi). A mutató kis mértékben még emelkedni is tudott az áprilisi értékéről (52,1), így az ágazat konjunktúrája stabilnak mondható.

Szenved a kínai feldolgozóipar

Kínában 49,2 pont volt a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (bmi) értéke májusban, ez enyhe csökkenést jelez az áprilisi 49,4 ponthoz képest - derült ki Caixin Insight Group kínai és a Markit londoni piackutató intézet együttműködésével készített felmérés szerdán közzé tett adataiból. A másik felmérés, az inkább a nagyvállalatokra koncentráló hivatalos bmi szintén a stagnálás közeli 50,1 ponton állt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.