brexit

Megásta a saját sírját Európa, és bele is feküdt

Többen többször leírták már, hogy az Európai Unió a jelenlegi formájában nem működhet tovább, azonban eddig mindig sikerült valahogy továbbrugdosni a szekeret. Most újabb mérföldkőhöz érkezett a kontinens, de már unalmas újra leírni, hogy "most aztán már tényleg tenni kell valamit". Inkább azon érdemes egy picit elgondolkodni, minek köszönhető ez az egész, hogyan jutottunk idáig.

Brexit: a Magyar Bankszövetség is megszólalt

A magyar és az európai bankszektor már korábban belefogott a vészhelyzeti intézkedési tervek kidolgozásába, a bankok mostantól a népszavazás eredményének hosszútávú hatásait vizsgálják, és a rendezett átmenetre törekszenek - erősítette meg a Magyar Bankszövetség az MTI-nek pénteken a Brexit miatt az Európai Bankföderáció által kiadott nyilatkozatot.

Szijjártó: fontos az angliai magyarok érdeke is

A magyar kormány kiemelten figyelni fog arra, hogy a brit-uniós tárgyalások során az Európai Unió delegációja olyan felhatalmazást kapjon, ami figyelembe veszi a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit is - mondta péntek déli doorstep sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külügyminiszter.

A londoni vagyonkezelők papírjait is ütik a befektetők

A részvénypiaci esések a brit alapkezelőket sem hagyta érintetlenül, a tőzsdén jegyzett nagyobb alapkezelők részvényei 16-47%-ot is estek ma a Brexit hírére - írja a Financial Times.

"Van némi kockázat, hogy szétesik az euróövezet"

A közvélemény-kutatások szoros eredményei ellenére a piacokat sokkolta a Brexit-pártiak győzelme. A hosszabb távú gazdasági és politikai hatásait pontosan megbecsülni gyakorlatilag lehetetlen, az viszont biztos, hogy rövid távon szinte mindenkinek fájni fog. Az alábbiakban néhány külföldi elemzés főbb megállapításait vesszük sorra.

Megszólalt az EKB is a piaci zuhanás láttán

Alaposan vizsgálja a helyzetet a brit népszavazás után az Európai Központi Bank (EKB) - közölte a jegybank péntek délelőtt. Kiemelték, hogy továbbra is ellátják fő feladatukat, ami az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás biztosítása az eurózónában.

Gigantikus mentőcsomagot lengetett be a brit jegybankelnök!

A Bank of England készen áll egy 250 milliárd fontig (kb. 350 milliárd dollár) terjedő likviditási csomagnak a bankrendszer rendelkezésére bocsátására, illetve igen jelentős devizaalapú forrásokat is tud adni a bankoknak - többek között ezt jelentette be péntek reggel Mark Carney.

Lesz itt még esés

A tegnapi népszavazáson eldőlt, hogy az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból. A népszavazás után sorra látnak napvilágot elemzői vélemények azzal kapcsolatban, hogy mi történhet a tőzsdéken a következő napokban. A francia befektetési bank a BNP Paribas szerint az európai tőzsdéken jelentős, 15 százalékos esés jöhet.

Mit jelent Magyarországnak a Brexit?

Gusztustalan közhellyel kezdünk: semmit és nagyon sokat. Látszólag nem kell, hogy súlyosan érintsen minket az, hogy a britek kiszavazták magukat az Európai Unióból, de ha végigvesszük a fő csatornákat, rá kell jönnünk, hogy közvetett hatásokon keresztül minket is elérhetnek a Brexit hullámai.

Így reagálnak a vezető európai politikusok a Brexitre

Sajnáljuk, ugyanakkor tiszteletben tartjuk a brit szavazók döntését, amely mindazonáltal jelentős károkat fog okozni a briteknek és az uniónak is - hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának vezetője péntek reggel, miután egyértelművé vált, hogy a kilépés támogatói kerültek többségbe a Nagy-Britannia EU-tagságáról kiírt népszavazáson.

Már a jegybank is üzent az UniCreditnek: jöjjön már új vezér

Folytatódik az UniCredit vezérválasztásának mizériája, a bank továbbra sem közölte, kit szeretne a pénzintézet élére, miután Federico Ghizzoni korábban lemondott vezetői posztjáról. Mindeközben szabályosan kivégzés folyik az európai részvénypiacokon, a brit és európai bankok árfolyama kőkeményen zuhan amiatt, hogy a britek a kilépés mellett döntöttek.

Történelmi esés a német tőzsdén

10 százalékos zuhanással indította a mai kereskedést a német DAX index, ami történelmi mércével mérve is iszonyú nagy esés, ha így zárjuk a napot, az a valaha volt második legnagyobb leértékelődés lesz a német tőzsdeindexnél. Az esést a bankrészvények vezetik.

Mostantól tényleg Isten óvja az Egyesült Királyságot!

Sokaknak meglepetést okoztak a brit választópolgárok azzal, hogy a rövid távon gazdaságilag racionálisnak tűnő választással szemben a többség a kilépésre szavazott az Európai Unióból. Most néhány hónapon belül szinte biztosan politikai válság jön az országban, a hosszabb távú hatások pedig még ennél is sokkal fájdalmasabbak lesznek. A legfontosabb kérdésekre elvileg két éven belül kell választ adni, de szerencsés lenne minél hamarabb rövidre zárni ezeket a kérdéseket.

Cameron lemond, októberben távozik

David Cameron magyar idő szerint 9 óra 15 perctől a miniszterelnöki rezidencia előtt, a Downing street 10 szám alatt tartott sajtótájékoztatót. A miniszterelnök egyelőre marad, de októbertől véleménye szerint új vezetőségre lesz szükség. Ő maga nem fogja aktiválni az Alapszerződés 50. cikkelyét, az majd az októberben hatalomra kerülő kormányfő feladata lesz.

Megszólalt az MNB a Brexit miatt! (2.)

A Magyar Nemzeti Bank folyamatosan nyomon követi a pénz- és tőkepiaci mozgásokat a brit népszavazási eredmény hatására, és minden eszköze megvan, hogy biztosítsa a pénzügyi stabiliást a piacokon - többek között ezeket a nyugtató üzeneteket fogalmazta meg ma reggel Palotai Dániel. A délelőtt során az MNB külön közleményt is kiadott.

Komoly sokk érheti a bankszektort

Komoly sokk érheti a globális bankszektort a Brexit miatt, Ázsiában ma reggel a brit bankrészvényeket valósággal kivégezték. Európában a Commerzbank és a Deutsche Bank 10 százalék feletti mínuszban készül nyitni.

Orbán Viktor is reagált a népszavazás eredményére

A piacok a mában élnek, a politika a jövőben, ezért lepődhettek meg a befektetők Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában úgy vélekedett, hogy a brit népszavazás legfontosabb tanulsága, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját.

15-20 százalékos esés jöhet az európai tőzsdéken

Bekövetkezett, amitől a piacok nagyon tartottak, a britek a kilépés mellett voksoltak. Ez az európai tőzsdéken a Morgan Stanley szerint igen jelentős, 15-20 százalékos esést hozhat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.