FONTOS Rogoff: Trump terve hibás elgondolásokon áll, amely a dollár gyengítését célozza
Újabb kínai autógyártónál járt Szijjártó Péter

Újabb kínai autógyártónál járt Szijjártó Péter

A kínai Great Wall Motors autógyártó vállalatnál járt Szijjártó Péter - derült ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-posztjából. A bejelentés azért is érdekes, mert korábban arról szólóan jelentek meg értesülések, hogy a Great Wall Motors Magyarországon tervezhet gyárat.

Kiderült, ki venné meg a Fiat Chryslert

Napok óta arról megy a találgatás, melyik kínai autógyártó lehet az, amelyik megvásárolná a Fiat Chryslert (FCA), illetve annak több eszközét. A piac fantáziája az után indult be, hogy az Automotive News arról kezdett cikkezni, információik szerint egy kínai cég megkereste ajánlatával az FCA menedzsmentjét. A Dongfeng és a Geely cáfolta, hogy ilyen tervei lennének, a Great Wall viszont kiterítette a lapjait.

Zuhan az autógyártó, amelyiken az egész világ röhögött

A Great Wall Motors árfolyama 2008 óta nem zuhant akkorát, mint most, miután a vállalat bejelentette, hogy a csúcsterepjárójának a debütálása három hónapot késik műszaki problémák miatt - írja a Bloomberg. A cég sokat küszködött korábban is, ráadásul rendszeresen tréfa tárgyát képezték az általuk elért borzalmas törésteszteredmények.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.