Az Union és a Wáberer után a KÖBE is megkapta az MNB jóváhagyását Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítása forgalmazásához, és további három piaci szereplő pályázatának elbírálása zajlik - közölte a felügyelet.
Az MNB összesen 25 millió forint bírságot szabott ki a KÖBE-re, egyebek közt a vállalat- és belső irányítási, kiszervezési tevékenységét, kgfb-állománykezelését, az IT-biztonságot, panaszkezelést, illetve – több üzletágban – az ügyfélszerződései tartalmi elemeit érintő jogsértések miatt - áll az MNB sajtóközleményében.
Megszüntette az MNB a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesületnél a biztosító biztosítástechnikai tartalékai és szavatoló tőkéje feletti szabad rendelkezési jogának korlátozását. Ez volt az utolsó, még érvényben lévő szankció a jegybank korai megelőző intézkedései közül. A biztosítónál folytatott vizsgálata alapján az MNB 23 millió forint bírságot szabott ki a KÖBE-re.
Március 4-től újból köthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseket a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület - jelentette be az MNB. A jegybank ugyanis feloldotta az értékesítés felfüggesztésére vonatkozó korlátozást, mivel a biztosító megfelelő, a korábbi tartalékhiányt megszüntető pénzügyi tervet nyújtott be.
Az MNB felfüggesztette a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termékértékesítését, korlátozta a biztosító eszközei feletti rendelkezési jogát és pénzügyi terv elkészítését írta elő a hiányosságok megszüntetésére. A pénzügyi helyzet rendezéséig érvényben maradó intézkedésekre a biztosító nem kellően megalapozott díjpolitikája, illetve a befektetési tevékenységéhez kapcsolódó kockázatok és a tartalékhelyzete miatt került sor - írja sajtóközleményében az MNB.
Az India és Pakisztán közötti konfliktusban.
Súlyos veszélyt és költségvetési kihívásokat vázolt a kormányfő.
Három rakétát lőtt ki, általa terroristának nevezett célpontokra.
Nem hivatalos megoldások továbbra is léteznek.
Az esélyesnek tartott esztergom-budapesti érsek harmadszor vesz részt konklávén.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.