ukrajna

2014. március 13. 10:13 | Portfolio

Merkel: jövő héten aláírhatjuk a rég várt megállapodást Ukrajnával

Akár már jövő héten aláírhatja az EU és Ukrajna a rég várt társulási megállapodást, vagy legalábbis annak egy részét - jelentette be Angela Merkel és Donald Tusk közös sajtótájékoztatójukon. Ez volt az a megállapodás, amit hosszas egyeztetések után mégsem írt alá Vilniusban Viktor Janukovics, és ami elindította tavaly év végén a demonstrációkat.

2014. március 12. 21:09 | Portfolio

Nem találták az irányt a befektetők Amerikában

Az amerikai befektetők számára nem érkezett igazi kapaszkodó belföldről, piacmozgató adat nem látott napvilágot szerdán, ennek megfelelően a nemzetközi hangulat határozta meg a kereskedést. A kínai gazdaság lassulása, valamint az orosz-ukrán konfliktus folytatódása miatt bizonytalanok voltak a befektetők, ami a vezető részvényindexekre is rányomta a bélyegét. Az iránykeresés végén a Nasdaq 0,4%-kal emelkedett, az S&P stagnált, míg a Dow 0,1%-kal értékelődött le.

2014. március 12. 16:43 | MTI

Ukrjana csak a gázszámla egy részét tudta rendezni

Ukrajna rendezte a februárban Oroszországtól vásárolt földgáz árának egy kis részét, de még így is komoly összeggel tartozik, miközben Kijev jelezte, hogy idén a tervezettnél kevesebb földgázt importál Oroszországtól.

2014. március 11. 20:43 | Portfolio

Merkel: ez bekebelezés

Hétfõn orosz fegyveresek tüzet nyitottak a Krím-félszigeten egy katonati bázis elfoglalása során, a NATO pedig felderítõ gépeket küldött a keleti határaihoz, azaz Lengyelország és Románia fölé. Az indoklás szerint a lépést azért tette, mert nem enyhül az orosz-ukrán konfliktus a most vasárnapi krím-félszigeti népszavazás elõtt. A szavazást egyébként a nyugati közösség illegálisnak tartja és emiatt azzal fenyegette meg Oroszországot, hogy ha sürgõsen nem változtat az általa követett irányon, akkor akár még ezen a héten újabb szankciókat kaphat a "nyakába". Kedd délelõtt újra megszólalt a nyilvánosság elõtt Viktor Janukovics elüldözött ukrán államfõ, aki továbbra is államfõnek tekinti magát. Angela Merkel szerint szanckiókat kell alkalmazni Oroszországgal szemben, amelynek a krími akciói bekebelezést jelentenek.

2014. március 10. 18:56 | Portfolio

Az oroszokat fenyegetik a britek

Nem elég az idén lejáró államadósság és kifizetetlen számlák rendezésére az ukrán jegybank devizatartaléka, ezért a mielõbbi IMF hitelrészlet lehívás reményének adott hangot mai nyilatkozatában az ukrán pénzügyminiszter. A kormányfõ csütörtökön felszólal az ENSZ BT ülésén a Krím-félszigeten március 16-ra tervezett népszavazás ügyében, közben orosz fegyveres erõk egyre nagyon befolyást szereznek az elzárt, egyelõre Ukrajnához tartozó félsziget területén. Az amerikai és a kínai elnök a tárgyalásos rendezés szükségességére szólított fel az orosz-ukrán válság kapcsán. A lengyel PKO bank jelentős veszteséget írt le Ukrájnában mûködő leányánál a krízishelyzet miatt, ami rossz óment jelenthet az OTP-nek.

2014. március 10. 08:45 | MTI

Az EU nem tart újabb gázkrízistől

Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa szerint Oroszország nem állítja le és nem is csökkenti a földgázszállítást az Európai Unióba az ukrajnai válság miatt. Mindeközben a Gazprom várhatóan visszaemeli a földgáz árát Ukrajna számára.

2014. március 07. 15:59 | Portfolio

Elzárhatják az oroszok a gázcsapot

A Gazprom orosz energiaóriás arra figyelmeztette Ukrajnát, hogy egyenlítse ki a fennálló tartozását, ellenkező esetben kénytelen lesz elzárni a gázcsapot - írja az AFP hírügynökség.

2014. március 07. 10:25 | Portfolio

Nagyon veszélyes pontjához ért a konfliktus

A hét végére ismét kiéleződött a konfliktus Oroszország és az Ukrajna területi egységéért kiálló nyugati hatalmak között, a krímiek elszakadása miatt. Úgy tűnik, hogy az Európai Unió is kész keményen reagálni, Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont nem hajlandó meghátrálni. Egyes kommentárok szerint ez ismét nagyon veszélyes helyzetet eredményez a konfliktusban.

2014. március 06. 21:23 | Portfolio

Ukrán helyzet: bekeményít az EU és az USA

Befagyasztották Viktor Janukovics és másik 17 ukrán európai számláit, eközben ötszáz orosz deszantos érkezett Szevasztopolba és az orosz flotta két hajó elsüllyesztésével akadályozta az ukrán flotta kifutását a Fekete-tengerre. A krími parlament ma arról szavazott, hogy Oroszországhoz csatolnák a félszigetet. A mai brüsszeli csúcstalálkozó után az Európai Unió felfüggesztette Oroszországgal a vízumügyi tárgyalásokat, Obama szerint pedig nemzetközi jogokat sértett a krími népszavazás és szankciókat helyezett kilátásba.

2014. március 06. 08:03 | MTI

Lépett az EU Janukovics ellen

Viktor Janukovics, az Oroszországba menekült, megbuktatott elnök is azon 18 ukrán ember között van, akinek az Európai Unióban elérhető vagyonát befagyasztották - derül ki az EU hivatalos közlönyének csütörtöki számában közzétett névsorból.

2014. március 05. 20:51 | Portfolio

Elfertőződhet az ukrán válság

Szerdára lecsillapodtak a kedélyek az orosz-ukrán konfliktusban, viszont a másik szálon felpörögtek az események. Az ukrán pénzügyminiszter ugyanis azt közölte, hogy tárgyalásokat kezdenek hitelezőikkel a devizaadósság átstrukturálásáról. Eközben a mai napon José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy Ukrajna 11 milliárd eurós csomagot kaphat, amennyiben megállapodik az IMF-el.

2014. március 05. 20:44 | MTI

Elemzők: drágasággal fenyeget az ukrán válság

Inflációs kockázatot jelent Közép-és Kelet-Európa gazdaságaiban az ukrajnai válság a globális élelmiszer- és nyersolajárakra gyakorolt esetleges hatásai révén - vélekedtek szerdai helyzetértékeléseikben a londoni pénzügyi elemzők.

2014. március 05. 16:43 | Portfolio

Így reagáltak a piacok a csődveszélyre - Mit lép a Templeton?

A rövidebb futamidejű ukrán, dolláralapú állampapírok hozama hevesebben (5-6 egységgel), a hosszabbaké kevésbé intenzíven esett az ukrán pénzügyminiszter azon mai jelzésére, miszerint az adósságterhek alól részben átütemezéssel szeretne szabadulni az ukrán állam. Az államcsőd ilyen formája nem teljesen meglepő, az viszont az, hogy a tárcavezető "indoklása" szerint csak idén 10 milliárd dollárnyi adósságtörlesztéssel szembesül az ukrán állam. Ez ugyanis érdemben több, mint amennyi törlesztéssel eddig a legtöbb piaci szereplő kalkulált. A nemzetközi pénz- és tőkepiacokon nem mutatkoztak érdemi (negatív) reakciók az ukrán pénzügyminiszter ma kora délutáni jelzésére.

2014. március 05. 12:07 | MTI

Újranyitották a pénzcsapokat az oroszok Ukrajnában

Az orosz Sberbank szerdától felújította Ukrajnában a hitelnyújtást a magánszemélyeknek és a cégeknek, valamint megszüntette a bankautomatákból felvehető összegre vonatkozó korlátozást.

2014. március 05. 08:57 | Portfolio

Banki fegyverekkel fenyegeti Amerika az oroszokat

Az amerikai kormány az iráni pénzügyi korlátozásokhoz hasonló szankciók bevezetésével fenyegeti az oroszokat - írja a Financial Times. A banki korlátozásokat abban az esetben vezetik be, ha az orosz hadsereg bevonul Kelet-Ukrajnába. A kereskedelmi és tőkepiaci szankciók ötletéről egyelőre csak tárgyalások folynak, eközben az uniós diplomaták már elérték, hogy Janukovics és korábbi vezetőtársainak számláit befagyasszák.

2014. március 04. 19:52 | Portfolio

NATO-orosz találkozó lesz ma

Jelentõsen enyhült hétfõ este óta a feszültség az orosz-ukrán válságban és így a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon is, hiszen elõbb kedd reggel Vlagyimir Putyin orosz államfõ visszarendelte a hadügyi egységeket Oroszország nyugati részérõl, majd déli sajtótájékoztatóján jelezte: most nincs szükség katonai beavatkozásra Ukrajna területén. A jogot mindenesetre fenntartja magának Oroszország, hogy a Krím-félszigeten élõ oroszok védelmében beavatkozzon, de szavai szerint a háború csak a legvégsõ eszköz a célok elérésére. Az Egyesült Államok felõl formálódó orosz politikai-gazdasági szankciókra Moszkva kemény választ adna, igaz sok múlik még azon, hogy az európai állam-és kormányfõk csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozóján milyen közös álláspont születik.

Fontosabb részletek

  • Kedd hajnalra nyilvánvalóvá vált, hogy a hétfõ délutáni orosz ultimátum nem volt valós
  • Vlagyimir Putyin elnök kedd reggel azt is közölte, hogy visszavonja az orosz egységeket a nyugati határ mellõl (nem a Krím-félszigetrõl)
  • Az Európai Unió és az Egyesült Államok is célzott szankciókat helyezett kilátásba hétfõ éjszaka
  • Erre a szóbeli fenyegetések szerint kemény gazdasági válaszokat adna Moszkva
  • A következõ napok a konfliktus tárgyalásos rendezésérõl (annak kísérletérõl) szólnak
  • Közben Kijevben elindultak a hivatalos IMF-tárgyalások egy mentõcsomagról
  • Az ukrán parlament pedig elfogadott egy határozatot egy kis EU-mentõcsomag befogadásáról
  • A halmozódó ukrán gáztartozások és a gazdasági nyomásgyakorlás miatt 50%-kal megemelte a Gazprom az ukránoknak szállítandó gáz árát (a decemberi kedvezményes árhoz képest)
  • A Gazprom közben azzal is fenyegetett, hogy kész átirányítani Európa helyett az ázsiai régióba a Nyugat-Szibériában kitermelt gázt

2014. március 04. 19:01 | MTI

Hatalmas recesszióra számíthat Ukrajna

Az ukrán gazdaságban mély recesszió, Oroszországban pedig stagnálást alig meghaladó növekedés lesz a rövid távú következménye az ukrajnai válságnak - jósolták felülvizsgált keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

2014. március 04. 16:04 | Portfolio

Te aggódsz az orosz-ukrán konfliktus miatt? Szavazz!

Napok óta rendkívül feszült a helyzet a szomszédban. Folyamatosak az üzengetések Oroszország és Ukrajna között, megy az erőfitogtatás, a szankcióval fenyegetés a nyugati államok és Moszkva között. A konfliktus esetleges negatív hatásairól több cikkünkben is beszámoltunk, de most titeket kérdezünk: a mostani helyzetben mennyire féltek a szomszédban zajló eseményektől?

2014. március 04. 10:30 | Portfolio

Ukrán helyzet: mit bír el az európai gázellátás?

Ukrajna még mindig az első számú gázellátási útvonalnak minősül Oroszország és az EU között, így érdemes áttekinteni, hogy a jelenlegi orosz-ukrán helyzet további elmérgesedése milyen hatással lenne az uniós országok gázellátására.

Részletes keresés