Sok a 75 bázispont vagy kevés?
Kedden újabb 75 bázisponttal 10 százalékra csökkentette az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, ezzel meglepte a piacokat, hiszen előzetesen az elemzők többsége ennél nagyobb, 100 bázispontos csökkentésre számított. A mostani döntés azt is sugallja, hogy a magyar jegybank az állandóság mellett tette le a voksát, hiszen tavaly szeptember óta hónapról hónapra ugyanakkora ütemben folyik a lazítás.
Persze minden oka megvolt a piacnak, hogy gyorsítást árazzon, hiszen a decemberi infláció a vártnál alacsonyabbra, 5,5 százalékra esett, majd január közepén Virág Barnabás elég egyértelműen jelezte, hogy a 100 bázispontos vágáson gondolkodnak. Az MNB alelnöke kedden is kiemelte, hogy a fundamentumok alapján nagyobb kamatcsökkentésre is lett volna tér, elsősorban az infláció gyors esése és a folyó fizetési mérleg egyenlegének vártnál erősebb javulása támogatta ezt. Ugyanakkor az alelnök rögtön ezután hozzátette, hogy
amit a múlt hétfő óta láttunk a magyar piacon, az óvatosságot indokolt.
Miért csinált hátraarcot a jegybank?
- Akkor most sokat vagy keveset vágott az MNB?
- Hogyan folytatódhat a lazítás?
- Akárr napokon belül jöhet az újabb pofon
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!