
A koronavírus okozta járvány kitörése a banki ügyintézésre is jelentős hatással volt. Aki csak teheti, otthon marad, és a legtöbb bank erre is biztatja az ügyfeleit, hiszen Magyarországon a jogszabályi keretek lehetővé teszik az online banki ügyintézést a számlanyitástól a csekkbefizetésen át a mobilegyenleg feltöltéséig.
A magyarok pedig élnek is a digitális szolgáltatások nyújtotta lehetőségekkel: márciusban mintegy harmadával emelkedett az online tranzakciók száma az OTP Bank adatai szerint. A legnagyobb növekedést jellemzően az eddig is leggyakrabban használt funkciók tekintetében tapasztalta a pénzintézet, mint például az átutalások, mobiltelefon egyenlegek feltöltése és a bankkártya limitmódosítása.
Külön érdemes kiemelni a számlabefizetést, ahol a QR kódos csekkbefizetések száma csak az utóbbi hetekben is közel megháromszorozódott
– tudtuk meg az OTP Banktól, amely arról is tájékoztatott, hogy nagyságrendileg másfélszer annyian használják jelenleg a mobilbankot, mint tavaly ilyenkor.
"Természetesen ez a növekedés nem csak a koronavírusnak tudható be, közrejátszik az is, hogy az elmúlt évben a mobilbanki felhasználók száma folyamatosan emelkedett" – írták megkeresésünkre.
Az idősebb korosztály is online bankol
Az idősebb korú ügyfeleinknél is azt tapasztaljuk, hogy ha egyszer beléptek az online ügyintézés világába, onnantól többségük szívesen intézi a pénzügyeit ebben a formában
– mondta Kuhárszki András, az OTP Bank igazgatója a Portfolio-nak, hozzátéve, a hozzátartozóknak a kezdetekkor célszerű telefonon vagy videóhíváson keresztül, lépésről lépésre segíteni az idősebbeket, akiknek a digitális bankolásban nincs még rutinjuk.
Számlanyitás otthonról kényelmesen
Ha valaki most szeretne számlát nyitni a pénzintézetnél, annak sem kell személyesen felkeresnie valamelyik bankfiókot, az igénylés otthonról is kényelmesen elvégezhető, már 2018. február óta.
A VideóBankos számlanyitáshoz értelemszerűen internetkapcsolatra és egy kamerával rendelkező eszközre (asztali számítógép, notebook, okostelefon, táblagép) van szükség. A bank honlapján elérhető, ám rugalmasan alakítható számlacsomag ajánlatok közül választhatunk, ezeket pedig a későbbiekben akár havonta módosíthatjuk az internetbanki szolgáltatáson keresztül, kiválasztva az éppen aktuális élethelyzetünkhöz illeszkedő, megfelelő számlaváltozatot.
A számlacsomag ajánlat kiválasztása és a személyes adatok rögzítését követően, az online videóhívás menüpontra kattintva kezdeményezhető a VideóBankon történő számlanyitás. A technikai feltételek automatikus ellenőrzését követően, majd a szükséges nyilatkozatok elfogadása után, megadva internetbank jelszavunkat, indítható az a videóhívás, amelynek során megtörténik az ügyfélazonosítás.
A videóhívás elérhető Windows, macOS, iOS és Android operációs rendszereken is, a folyamat kb. 15 percet vesz igénybe. A VideóBank szolgáltatáson keresztül történő azonosítás után a következő banki munkanap végéig dolgozza fel a bank az igényléseket. Sikeres számlanyitás esetén az ügyfelek SMS-ben megkapják az internetbanki azonosítójukat, e-mailben pedig a számlaszámukat. Ezekkel, valamint az igénylés során megadott internetbanki jelszavuk segítségével már beléphetnek az OTP internetbank felületére.
Hiteltörlesztési szándék bejelentése online
Vannak, akik nem szeretnének élni a kormány által, 2020. március 19-től kezdődően elrendelt fizetési moratórium lehetőségével, és továbbra is fizetnék a – a 2020. március 18. napján fennálló hitel, kölcsön és pénzügyi lízing szerződéseik alapján már folyósított kölcsönük tekintetében – a moratórium ideje alatt esedékessé váló törlesztő részleteiket.
Ezeknek az ügyfeleknek sem szükséges elzarándokolniuk a legközelebb bankfiókba, nyilatkozni online, lehetőség szerint az internetbankon keresztül célszerű,
internetbanki hozzáférés híján pedig a bank honlapján tehetik meg ezzel kapcsolatos bejelentésüket. A sikeres nyilatkozattételről a bank SMS-ben tájékoztatja az ügyfeleket.
Ha idővel a háztartás bevételeit tekintve kedvezőtlen változás történik, az ügyfelek igényelhetik a fizetési moratóriumot, vagyis tulajdonképpen bárki bármikor folytathatja vagy leállíthatja törlesztését.
Címlapkép: Getty Images
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.
Máris itt van Izrael reakciója az Egyesült Királyság ultimátumára
Nem hagyták szó nélkül a britek tervét.
Elege lett Trumpnak: kőkeményen megfenyegette Oroszországot, 10 napjuk maradt
Ezt már lehet, nem hagyják szó nélkül.
Trump állítja: nem tudott arról, mire készül az Egyesült Királyság
Nem egyeztetett az Izraelnek adott ultimátumról.
Kiderült, mely termékek úszhatják meg Trump vámháborúját
Fontos jelzés érkezett a tengerentúlról.
A Pepco csődöt jelentett Németországban, most kiderült, mi lesz a magyar üzletekkel
Megszólalt a vállalat.
Emberek helyett gépek dolgoznak majd - Közleményt adott ki a magyar milliárdos
Átszervezés indult a Doclernél.
Folytatódik a fegyverszünet az Amerika és Kína közötti vámháborúban?
Erről tárgyaltak a felek.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
