Előfizetői tartalom

Hatalmas fordulatot hajtott végre az MNB – De mire volt ez elég?

Eltelt néhány hét azóta, hogy az MNB több lépésben átalakította eszköztárát, egyelőre nem valósultak meg a félelmek a jegybank lépéseivel kapcsolatban. A forint hirtelen gyengülése megállt, és az eszközvásárlás hatására a hosszú hozamok is csökkenni kezdtek a megemelt kibocsátás mellett is. Vagyis egyelőre a legtöbb dolog úgy sült el, ahogy az MNB szerette volna.


Így alakult át a jegybank eszköztára

Több lépésben reagált a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira az MNB Monetáris Tanácsa, az elmúlt két hónapban egy sor új eszközt vezetett be a jegybank. Ezekkel teljesen átalakult az addigi eszköztár. Mostanra mindegyik új eszközből van néhány heti tapasztalat, ezért le lehet vonni az első következtetéseket a sikerről.

Az MNB az alábbi lépésekkel vette fel a harcot a járvánnyal és annak hatásaival:

  • Először március 24-én jelentették be, hogy új hosszú futamidejű, fix kamatozású fedezett hiteleszközt (repo) indítanak, mellyel akár 5 évre is biztonságos finanszírozáshoz juthatnak a bankok. Ettől azt várták, hogy a plusz likviditásból elsősorban állampapírt vásárolnak majd.
  • Szintén a márciusi ülésen döntött arról a jegybank, hogy felmentést ad a bankoknak a kötelező tartalékráta teljesítése alól, ezzel szintén extra likviditás kerülhet a rendszerbe.
  • Április 1-én a Monetáris Tanács bejelentette, hogy egyhetes betétet vezet be, melyre 0,9%-os kamatot fizet és azt várja, hogy ezzel le tudja kötni a rendszerbe pumpált likviditás egy részét.
  • Április 7-én az egynapos és egyhetes hiteleszköz kamatát 0,9%-ról 1,85%-ra emelte a jegybank, illetve bejelentette, hogy a szimmetrikus kamatfolyosón (mínusz 0,05 százalék és 1,85% között) az egyhetes betét kamata rugalmas lehet.
  • Eszközvásárlási programot indítottak, melynek keretében első körben 1000 milliárd forintnyi állampapír és 300 milliárdnyi jelzáloglevél kerülhet az MNB-hez.
  • Elindították az NHP Hajrá hitelprogramot és lazítottak a Nemzeti Kötvényprogram feltételein.

A jegybank a sok változtatással azt kívánta elérni, hogy a gazdaságban úgy tudjon olcsó forrást nyújtani a koronavírus-válság által sújtott szereplők számára, hogy közben az extrém laza monetáris politikája ne járjon a márciusihoz hasonló extrém forintgyengüléssel. Ehhez a hosszabb lejáratokon livkiditást nyújt, lejjebb szorítva a hozamokat, a rövidebb lejáratokon pedig emeli azokat a likviditás kiszívásával.

Így nézett ki az utóbbi évek legnagyobb jegybanki fordulata

  • Mennyire veszik igénybe az új eszközöket?
  • Elérte célját az MNB?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés