háziorvos telefonál telemedicina
Gazdaság

Telemedicina: a lehetőség, ami a jövőbe repítheti az elcsigázott magyar egészségügyet

A telemedicina kifejezésről a COVID-járvány előtt sokaknak valamiféle televíziós gyógyítás juthatott eszébe, és nem rakta helyre a fogalmat az általam is kedvelt távgyógyítás megnevezés sem: ezoterikus tévéműsorok, csaló csodadoktorok képe sejlett fel azokban, akik számára ismeretlen volt a szó egészségügyben használatos értelme. Aztán a fertőzésveszély csökkentését szolgáló korlátozó intézkedések, a nem sürgős ellátások 2020. tavaszán történt szinte teljes leállítása és a távolról történő diagnózis-felállítás, sőt terápia-meghatározás jogszabályi lehetőségének megteremtése berobbantotta a köztudatba a telemedicina eszköztárát.

Jogi szabályozásunk és az erre támaszkodó hatósági gyakorlat évtizedes lemaradásban volt a nem személyes orvos-beteg kommunikáció terén. Ugyan néhány éve már megvolt az elvi lehetőség arra, hogy további, konkrét szabályok megalkotásával egyes orvosi szakterületeken a beteg és az orvos tényleges, fizikai, egy légtérben történő találkozása nélkül is megszülethessen a javaslat a további kezelésre, ha az lehetséges – néhány marginális kivételtől eltekintve mégsem dolgozták ki ezeket a részletszabályokat. Mindez azt eredményezte, hogy egy helyben topogtak azok, akik a telemedicinára akarták felépíteni működési modelljüket: például egy applikáción belül orvosválasztás, videóhívás formájában szakorvosi konzultáció, a beteg által küldött fénykép-felvételek, vizsgálati eredmények értékelése képezte volna a szolgáltatásuk lényegét. Vagy – és erre is volt számos példa – az illegális szférában más szolgáltatásnak álcázva vagy egyszerűen nem tudván a merev jogszabályokról, jóhiszeműen végeztek telemedicina-tevékenységeket. A 2010-es évekre az a nevetséges helyzet alakult ki, hogy magyar magán-egészségbiztosító amerikai orvosokkal való távkonzultációs lehetőséget kínált csomagjának részeként, miközben a magyar egészségügyi hatóság nem tudott mit kezdeni az ilyen tevékenységekkel, kizárva a hazai szakembereket hasonló ellátások nyújtásából. És közben persze nagyüzemben zajlott a betelefonálás nyomán történő receptfelírás vagy éppen beutalás tényleges vizsgálat nélkül.

A magyar egészségügyi jog nincs egyedül a telemedicina körüli bénázással: ahogy az lenni szokott, a rugalmasabb angol, amerikai szabályozó rendszerekben kisebb problémával jár az újdonságok gyors és egyúttal megalapozott bevezetése, míg a német vagy az osztrák jog a miénkhez hasonló tehetetlenséggel áll az ilyesmi előtt. A magyar viszonyokhoz képest a különbség inkább politikai, mintsem szakmai természetű: tőlünk nyugatra a különböző állami, szakmai, érdekképviseleti szereplők kialakult egyeztetési mechanizmusokon keresztül próbálnak együtt túljutni a régi beidegződéseken, például annak az osztrák törvényi elvnek a kreatív, informatikai eszközök közbeiktatását is megengedő újraértelmezésével, hogy az orvosi tevékenységet „személyesen és közvetlenül” kell végezni. Nálunk ehhez képest a koronavírus-éra előtt leginkább abban lehetett bízni, hogy valamelyik politikus szívéhez közel álló projektre tekintettel változik majd a merev szabályozás, és eljön a telemedicina-Willkommenskultur ideje.

De miért is fontos a telemedicina? Nálunk fokozottan igaz az a jobb egészségüggyel rendelkező országokban is gyakori jelenség, hogy kevés az orvos. Nem feltétlenül nominálisan, lakosságarányosan, de a struktúra és a működés torzulásai miatt sokszor, sok helyen. Ma már a lakosság jelentős részének könnyebb online tevékenységekre alkalmas eszközökhöz hozzájutni, mint normális egészségügyi ellátáshoz. Így ha szakmai értelemben nem jár érdemi információvesztéssel a személyes találkozás helyett telekommunikáció útján megszervezni a rendeléseket, azzal a beteg és az orvos is időt, energiát spórol meg. Mindenütt, így az említett, miénkhez hasonló hagyományokból táplálkozó osztrák és német orvoslás fejlődésében is nagy hangsúly van a szakmai egyenértékűségen, és ez okozza a legtöbb vitát: el kell tudni különíteni, hogy a hagyományos gyógyításból mi az, ami esetleg tényleg elveszne a közvetlen kontaktus hiányában, és mihez ragaszkodnak az orvosok indokolatlanul. Utóbbi körben az online nehezebben átadható hálapénz lehetett az egyik fontos szempont (bár biztos lett volna ötlet tátongó orvosiköpeny-zsebet ábrázoló, bankjegydobálás lehetőségét felkínáló kisalkalmazások kifejlesztésére), de úgy tűnik, a paraszolvencia-problémát a büntetőjogi szigorítás és a megemelt bérek megoldják.

A lényeg, hogy már a járvány első hullámában, két lépcsőben megszületett a személyes orvos-beteg találkozás nélküli konzultációt, diagnózis-felállítást, gyógyszerrendelést, beutalást, sőt akár online terápiát is (nem a képernyőn keresztüli idétlenkedésre, hanem például pszichoterápiára vagy gyógytornász által irányított gyakorlatok végzésére kell gondolni) megengedő szabályozás – és ez azóta is él. Egy csapásra szabad lett az út az online egészségügy vívmányai számára: mobilapplikációk bújtak elő az illegalitásból, elhozva a telemedicina-kősivatag után a hétköznapi ember számára is elérhető egészségügyi informatika Amazonas-menti esőerdejét. Lefotózom a gyerek bőrkiütését, és az egyetemi klinika orvosa néhány óra múlva megmondja, mi a baj, sőt még gyógyszert is ír fel – ez tényleg sci-fi az omladozó, penészes falú kórtermek országában.

A történetnek itt akár vége is lehetne: boldogan gyógyultak, amíg meg nem haltak. De ahogy az lenni szokott, a dolgok nem ennyire egyszerűek: a legkisebb királyfi néhány kardcsapásával csak a mesebeli sárkány győzhető le, az egészségügy fejlesztéséhez – ha ezúttal nem is sokkal – azért több munka kell.

Még tavaly tavasszal hívta fel Kásler Miklós egészségügyért felelős miniszter az egyes szakterületek vezető testületeit, az úgynevezett szakmai kollégiumi tagozatokat arra, hogy dolgozzák ki a pandémia miatt megváltozott körülményekre szabott saját ellátási rendjüket, ajánlásaikat. Végignéztem ezeket: részben védhető okokból (néhány napos volt a válaszadási határidő, bénítólag hatott az akkor még egyáltalán nem telemedicina-barát szabályozás) ezek a szakterületi iránymutatások lényegében semmit nem mondtak arról, hogy mit lehetne online megoldani. Nagyobb baj, hogy ez azóta is így van: az immár megengedő szabályozás minden felelősséget az orvos nyakába varr. Neki kell megállapítania, hogy az adott tevékenység végezhető-e személyes orvos-beteg találkozás nélkül, neki (illetve az egészségügyi szolgáltatónak) kell biztosítania az adatátviteli rendszer szabályos működését, de még ahhoz sem kaptak módszertani támogatást az intézmények, hogy a kötelező adatkezelési tájékoztatást miként adják meg mondjuk a videotelefonáló beteg részére. A jó ütemben kihasznált szabályozási lehetőség után megint azt látjuk (ahogy például az alapellátás fejlesztésének 2015-2021 között elvesztegetett öt és fél évének esetében is), hogy az aprómunkát már senki nem meri/akarja/tudja elvégezni. Másfél éve nem történt semmi érdemi a részletszabályozás, az orvosok és a betegek tájékoztatása, a telemedicina mindenki számára biztonságos és hathatós működésének elősegítése érdekében. Valószínűleg akkor fogja felkapni a fejét az egészségpolitika, ha nagyobb számban perek indulnak telemedicina-ellátások során elkövetett hibák miatt, amelyekből fakadó károkat jelenleg nagyon könnyű az egészségügyi szolgáltatókra hárítani a fent említett, mindent az orvos nyakába varró, részleteiben kidolgozatlan szabályozás miatt.

Még most sem késő: a világjárvány ritka pozitív mellékhatásainak egyikeként az évtizedes lemaradásunkat egy csapásra behozva meghonosított telemedicina szakmai, adatvédelmi garanciáinak megteremtésével, a lakosság és az orvosok felkészítésével olyan lehetőséget vehetünk a kezünkbe, amely a válságkezelés több fázisát átugorva a jövőbe repítheti egészségügyünket. A jókor jött kezdőlökés után azonban ez további komoly, elmélyült és egyben lendületes szakmai munkát igényel – akik soha nem adjuk fel, továbbra is bízhatunk benne, hogy belátható időn belül ez is megtörténik.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép: A koronavírus-járvány miatt egészségügyi maszkot viselő Bakos Ilona háziorvos fogadja a betegek telefonhívását miskolci rendelőjében 2020. március 24-én. A háziorvosok lehetőség szerint csak telefonon tartják a kapcsolatot a betegeikkel. Csak nagyon indokolt esetben tanácsos a betegeknek személyesen felkeresni őket. Forrás: MTI/Vajda János

minimálbér
vlagyimir putyin
vlagyimir putyin
maszk
covid koronavírus maszk getty stock
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Portfóliókezelő menedzser

Portfóliókezelő menedzser
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Vételi és eladási zónákat azonosítunk, melyek a trendekkel kiegészítve szuper hatékony párost alkotnak.
vakcina