
A járvány alatt felhalmozódott és a legutóbbi szja-visszatérítés miatt nagyot növekedett hazai készpénzállomány egy jelentős részét megtakarítják majd a családok, akik jellemzően nagyon alacsony kockázatú, kellően likvid és egyszerű termékeket részesítenek előnyben. A hazai banki ügyfélkör a korábbi felmérések szerint a bankbetétet részesítené előnyben, ám az utóbbi évek nagyon alacsony kamatszintje mellett ez a forma szinte minden esetben értékelhetetlenül alacsony kamatokat fizetett csupán.
A jegybanki kamatemelési ciklussal párhuzamosan ráadásul nem indult el a hazai piacon a bankbetétek által kínált kamatok növekedése – igaz, néhány pozitív példa már akad a változásra.
Nem szorulnak rá
A bankok nem véletlenül nem sietnek a betéti kondíciók javításával. Mint azt Posch Richárd, a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. banküzleti Igazgatója elmondta: a likvid és tőkeerős pénzintézetek nincsenek feltétlenül rákényszerülve, hogy a monetáris változásokat lekövessék, könnyebben vállalják fel azt, hogy emelkedő környezetben a banki kamatokat esetleg változatlanul hagyják.

Az elmúlt időszakban mind vállalati mind lakossági oldalon olyan támogatások jelentek meg a hitelpiacon, amik jelentős mennyiségű forrással látták el a bankokat és az ügyfeleket. A háztartások megtakarítási rátája a 2008-as pénzügyi válság óta folyamatosan nő, 2009-ben még 11%-os volt, 2021 -re 15,1%-ra növekedett. A háztartások pénzügyi vagyona 2021-ben 6,5% -7% -kal gyarapodott. Amíg 2008-as válság idején a Bankok hitel/betét arány mutatója elérte a 150%ot, 2021. III. negyedévében ez 73,5% -os mértékű volt.
Azaz a bankok úsznak a likviditásban, így nem feltétlenül látják szükségesnek erőforrásaikat forrás átárazásra és esetlegesen egy ezzel elindított betéti verseny menedzselésére allokálni.
Bár további kamatemelésekre lehet számítani, látható, hogy a jegybank is csak lépésről lépésre emeli az alapkamatot. Továbbá az is elmondható, hogy nem feltétlenül a betéti kamatokon múlik, hogy valaki a bankba viszi-e a pénzét. Az állampapírban tartott lakossági megtakarítások mellett a folyószámla állomány a legnépszerűbb megtakarítási forma, mindkét megtakarítási formában közel 10.000 mrd Ft-ot tart a lakosság, ezt követi a készpénz állomány 6,200 mrd Ft-tal, utána jönnek csak a befektetési jegy, betét, részvény megtakarítási formák” – tette hozzá.
Van, aki másként látja
Posch Richárd ugyanakkor leszögezte: a MagNet Bank célja a stabil forrásbevonás útján történő növekedés, amely stratégiai előnyökhöz és a méretgazdaságosság javulásához segíti a pénzintézetet. Ráadásul a bank igyekszik felhívni is magára a figyelmet, ezért eltérő kamatpolitikát folytat.
Egy közösségi bank esetében szofisztikáltabb értékalapú célok is megjelennek, ugyanis a magyar piacon unikális közösségi betétek révén egy ilyen pénzintézet igyekszik egy újfajta megközelítést és motivációt bemutatni és erősíteni potenciális és már meglévő ügyfeleiben.
Mindezen okok miatt döntött úgy a MagNet Bank, hogy a hazai piac általános feltételeinél lényegesen magasabb kamatot biztosító betéti lehetőséggel jelenjen meg. A február 15-től élő „Aktív Plusz Közösségi Betét” már az első 3 hónapra 3,55 százalékot fizet (EBKM: 3,51%) majd ezt követően az MNB jegybanki alapkamattal megegyező kifizetést vállal, vagyis változó kamatfizetésű konstrukcióról van szó.
Az első 3 hónap után az Aktív Plusz Közösségi Betét kamatozása és működése megegyezik a Mentor-Szféra Plusz betétével. A kezdeményezésben részt vevő betétesek a programban részt vevő hitelfelvevők hitelterheit oly módon könnyítik meg, hogy betétjeiket egy kiválasztott hitelfelvevő, vagy üzleti szféra mögé mögé sorakoztatják fel, így a programban részt vevő mentor és szféra hitelfelvevők KHK-ban (azaz Közösségi Hiteldíj kedvezményben) részesülnek.
A megtakarítás felfutása jön?
A banküzleti igazgató elmondta:
a bankok - mint minden más üzlet - abban próbálnak versenyképesek, vonzóak lenni, amire az ügyfeleik a legérzékenyebbek. Ha ez a betéti kamat lesz, akkor abban fognak hevesen birkózni.
Jelenleg - és az elmúlt években - inkább a hitelezés az, ahol erős az ügyfél-érdeklődés, ez az a terület, ahol vonzó kamatokkal ügyfelet és üzleti forgalmat lehet szerezni. Az elmúlt évek nem a megtakarítóknak, hanem a hitelből költekezőknek kedveztek, és kedveznek jelenleg is. Ez nem lesz mindig így, de most ilyen időben élünk” – fogalmazott.
A MagNet Bank ősszel jelentette be a Sopron Bank felvásárlását. Február 7-én megkapták a befolyásszerzésről szóló MNB engedélyt, a tranzakció zárása pedig a napokban megtörtént. „A migráció lezárásával – mint minden termék esetén - a Sopron Bank ügyfelei számára is elérhetőek lesznek a betéti termékeink, köztük a legújabb is. A MagNet közösség emellett- a Sopron Bank felvásárlásának köszönhetően - nyugat magyarországi fiókhálózattal bővül, így az ország ezen régiójában már nem csak online, de személyesen is alkalom nyílik a banki ügyintézésre” – tette hozzá Posch Richárd.
A cikk megjelenését a Magnet Bank támogatta.
Fotó: Mónus Márton / Portfolio
Ukrajna számára rosszul zárult a G7-csúcs, magas rangú orosz vezető látogatott Phenjanba – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Robbanásig hevült a feszültség az ukrán városban, ostrom alá vettek egy székesegyházat
Vallási vita tört ki a moszkvai és a kijevi központú egyház hívei között.
A kormány szerint sikeresek az intézkedések a kiskereskedelemben
Ülésezett a Fogyasztóvédelmi Tanács.
Ezekért a lakásokért kapkodnak most a vevők, tízből négyen azonnal tudnak fizetni
Az 50 millió forint alatti, rögtön beköltözhető ingatlanok vezetnek.
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Kutatás bizonyítja: nem csak a túl kevés alvás lehet veszélyes
Látványosan magasabb a halálozási kockázat.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen