Nagy meglepetést okozott a kormány azzal, hogy a megalkotás után szinte azonnal visszavonta azt a sokat vitatott törvényt, amely a külföldiek - vagyis EU-n kívüli országokból érkezők - magyarországi munkavállalását szabályozta volna. Alig több mint egy hónap alatt új törvényjavaslatot készített, amely gyakorlatilag visszahozza a letelepedési kötvényt. A preambuluma pedig azt is kiemeli, hogy csak annyi külföldi jöhet hazánkba dolgozni, amennyi betöltetlen álláshely van az országban. Persze képlékeny, hogy a valóságban ez mennyi bevándorlót jelenthet, annyi azonban biztos, hogy a foglalkoztatásért felelős miniszter határozza majd meg a létszámot.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mindenesetre negyedévben elárulja, hogy hány pozícióra nem találtak dolgozót, ami jó kapaszkodó lehet a munkaerőhiány bemutatására. Ráadásul azt is megtudhatjuk, hogy melyik szektor küzd a legnagyobb munkaerőhiánnyal. Az idei második negyedévben összesen 80 ezer betöltetlen álláshelyről számolt be a hivatal, ami alacsonyabb, mint a néhány negyedévvel korábban látott - történelmi rekordnak számító - csaknem 100 ezer fő. Vagyis a munkaerőhiány csökken, ami azzal függ össze, hogy a magyar gazdaság visszaesett az időszakban. Miután a recesszió véget ért, így néhány hónap múlva újra emelkedhet a betöltetlen állások száma.

A törvényjavaslat szerint - a legfrissebb adatok alapján - a versenyszférába több mint 53 ezer külföldi dolgozó érkezhet, miközben a költségvetési szektor 24 ezer főnek tudnak azonnal munkát adni. Néhány ezer betöltetlen álláshely a nonprofit szektorban is van már.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!