Gazdaság

Nőtt az üzleti bizalom Németországban

Júniusban a várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem nőtt az üzleti bizalom Németországban - derül ki a müncheni székhelyű Ifo Intézet felméréséből.

Szijjártó: tarthatatlan, hogy Simor többet keres az amerikai jegybankelnöknél

"Normális és helyes döntés, hogy megszüntessük azt a mostani tarthatatlan állapotot, amikor az MNB elnöke többet keres az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökénél" - mondta Szijjártó Péter ma reggel a köztelevízió műsorában. A miniszterelnök szóvivője korábbi jelzését megerősítve tehát visszautasította Simor András azon tegnapi figyelmeztetését, hogy a jegybanki függetlenségbe való beavatkozás lenne, ha a kormány határozná meg a jegybanki vezetők fizetését.

Matolcsy ismét idei GDP-növekedésről beszél

A június elején a kormány elé terjesztett versenyképességet javító program "5.1 százalékos minimális deficitszintből indult ki", miközben az Európai Unió vezetői a korábbi kétszeri deficittúllépés miatt most nem engedték a hiánycél emelését, "ezért a kormány intézkedéseivel ezt kell 2010 végére 3.8 százalékra csökkenteni" - írja az akcióterv születésének háttereként a Világgazdaság vélemény rovatában Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter cikke szerint ezt célozza a 200 milliárd forintos hitelintézeti járulék (bankadó), a 120 milliárd forintos rendkívüli költségvetési megtakarítás és a 98 százalékos, végkielégítéseket terhelő adó.

Távozik a Fehér Házból Ország Péter

Lemond Ország Péter, a Fehér Ház költségvetési ügyekért felelős vezetője - írja a Wall Street Journal. A lap információi szerint Ország jövő hónapban távozik a hivatalból.

A kínai jegybank ismét lépett, mégsem erősödött a jüan

Ma hajnalban a jüan gyengült a dollárral szemben, pedig sokan arra számítottak, hogy a hétvégi bejelentés és a központi paritás megváltoztatásának hírére a jüan ismét erősödni fog a dollárral szemben. Elemzők szerint az ellentétes irányú elmozdulásoknak köszönhetően csökkenhet a rövid távú spekuláció és a tőkebeáramlás.

Olajszennyezés a Vörös-tengeren is

A Mexikói-öböl katasztrófája után egy újabb olajfúró platformról derült ki, hogy szivárog az olaj, ezúttal a Vörös-tengeren, Egyiptom partjainál. Az egyiptomi kormány csak tegnap ismerte el az esetet, pedig a szivárgás már múlt héten megkezdődött, igaz egy időre sikerült megfékezni. Az olajtársaság illetékese szerint az olaj 160 kilométeren szennyezte be a búvár- és turista paradicsomot, amely a védett korallzátonyokban és szigetekben okozhat komolyabb károkat.

Hét éve egy helyben toporog Magyarország

Az Európai Unió statisztikai hivatalának előzetes adatai szerint tavaly Magyarországon az egy főre jutó GDP az unió átlagának 63%-át tette ki. A reálkonvergenciát kifejező fejlettségi mutató tekintetében így hazánk gyakorlatilag hét éve egy helyben toporog. A friss adatok értékelésekor ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a magyar gazdaság hatalmas mértékű, 6.3%-os zsugorodást volt kénytelen elszenvedni a válság nyomán.

Fitch: a jobbközép kormánykoalíció jót tenne Szlovákiának

Növekednének a szlovákiai költségvetési és szerkezeti reformok esélyei a választásokon többséget szerző jobbközép pártok koalíciós kormányzása esetén - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban kiadott elemzésében, amely szerint a szlovák közfinanszírozás jelenleg fenntarthatatlan pályán van.

Simor: nem a fizetésemhez, hanem a törvényességhez ragaszkodom (2.)

A mai szokásos kamatdöntési sajtótájékoztató végén Simor András MNB-elnök egy nyilatkozatot olvasott fel, aminek apropója a kormány azon szándéka, amely szerint a 2 millió forintos havi bérplafon a jegybanki vezetőkre, vezető beosztású dolgozókra is érvényes lenne. Simor ezt a kormányzati szándékot a jegybanki függetlenségbe való beavatkozásként és így törvénysértő magatartásnak mutatta be és ezért visszautasította a kormány "próbálkozását".

Simor: nem mondunk irányt a további kamatpályára (3.)

Két javaslat volt a monetáris tanács mai ülése során a kamatláb tekintetében: az egyik az 5.25%-os alapkamat szinten tartására, a másik annak 25 bázisponttal való csökkentésére vonatkozott - mondta el az ülést követően tartott sajtótájékoztatón Simor András. A Magyar Nemzeti Bank elnöke hozzátette: "túlnyomó többségben voltak azok, akik úgy gondolták, hogy a tartás a megfelelő mai döntés".

Ezúttal már szó sincs kamatvágásról - Itt az MNB-indoklás!

A várakozásoknak megfelelően 5,25 százalékon hagyta irányadó rátáját mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Utoljára áprilisban csökkentett kamatot a jegybank, azóta a piaci környezet romlása miatt nem látott lehetőséget a lazításra. Sőt, a mai közleményből már ki is maradt az az utalás, hogy további csökkentésre milyen feltételek mellett kerülhetne sor. Erről a témáról Simor András jegybankelnök sem beszélt a kamatdöntési sajtótájékoztatn, miközben a jegybanki vezetők fizetéscsökkentésével kapcsolatos kormányzati szándékot közlemény felolvasásával utasította vissza.

Kötelező lesz a részletesebb tájékoztatás az élelmiszerek csomagolásán

Az élelmiszerfogyasztók kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében az Európai Parlament első olvasatban elfogadta azt a tervezetet, amely szerint kötelező lesz az élelmiszerek csomagolásán feltüntetni a tápanyag-tartalmat és a tápanyag-összetételt. Az új szabályozás egységesebbé és átláthatóbbá teszi az élelmiszerek csomagolásán feltüntetett információk jelenlegi közösségi szabályozását.

Rövidesen változhat az MNB eszköztára - Miért és milyen irányba?

"A jegybanknak a közeljövőben döntést kell hoznia arról, hogy meddig és milyen formában kívánja fenntartani a válság során bevezetett és még jelenleg is működtetett rendkívüli eszközeit" - olvasható abban a múlt héten nyilvánosságra hozott miniszteri tájékoztatóban, amelyet a Magyar Nemzeti Bank küldött az államháztartásért felelős Matolcsy Györgynek. A tájékoztató "Monetáris eszköztár és devizatartalék-kezelés" című fejezete hangsúlyozza, hogy "bár a pénzügyi piacok likviditási zavarai mára jórészt megszűntek, a ma még törékeny bizalom megőrzése fokozatosságot és az óvatosságot indokol a rendkívüli eszközök kivezetése során."

Veszélybe kerülhet a világgazdaság stabilitása!

A kínai árfolyam-politika fellazulása miatt súlyosabbá válhatnak a világgazdaság és Kína egyensúlyi problémái - véli Robert Mundell. A Nobel-díjas közgazdász szerint az árfolyam-rögzítés stabilitási szempontból a világgazdaságnak és Kínának egyaránt jót tett.

Még 10 millió felett a magyar népességszám

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján április végén 10 millió 7 ezerre tehető Magyarország népességszáma. Az idei év első négy hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában, így a természetes fogyás is kisebb volt idén.

Az egészségügyi kormányzatnak tetszik a hamburgeradó ötlete

Területi integrációt tervez az új kormány az egészségügyi intézményrendszerben - derült ki Szócska Miklós Világgazdaságnak adott interjújából. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkára a forrásbővítés lehetőségeként említette a magántőkét és az egészségre káros termékekre kivetett adót.

Fitch: a következő két hónapban sok minden eldőlhet Japánban

A következő két hónapban eldőlhet, hogy Naoto Kan japán miniszterelnöknek sikerül-e érdemi lépéseket tennie a szigetország adósságproblémáinak megoldása felé - véli a Fitch. A nemrégiben hivatalba lépett miniszterelnök előreláthatólag napokon belül ismerteti, hogy kormánya milyen eszközökkel csökkentené eladósodottságát.

Komorowski vezeti a választás első fordulóját

Bronislaw Komorowski, a kormányzó Polgári Platform jelöltje nyerhette az elnökválasztás első fordulóját Lengyelországban, viszont nem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát, így második fordulóra lesz szükség.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.