A fejlett országok valójában kevésbé pusztítják a környezetet - tényleg így van?

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A gazdasági növekedés és a környezeti állapot kapcsolatát gyakran vizsgálják a környezeti Kuznets görbék alkotta keretrendszer segítségével annak megállapítására, hogy a gazdasági fejlődés megoldást jelenthet-e a környezeti problémákra (vagy inkább azok okozója-e)? Kuznets szerint, bár az egyenlőtlenség a gazdaság fejlődésével eleinte növekszik, egy fordulópont elérése után csökkenésnek indul, vagyis az optimista elmélet azt jósolja, hogy a gazdasági növekedés idővel megoldja a problémát (ez a híres fordított U alakú görbe).

A keretrendszer általános használata a gazdasági fejlődés-környezeti állapot kapcsolat vizsgálatára a kilencvenes évek elején, a Világbank (1993) jelentésével vette kezdetét, amelyben a szerzők empirikus adatokkal bizonyították, hogy a környezetterhelés egy idő után elválik a gazdasági növekedéstől. A jelentésben többek között bizonyos légszennyezők, a kéndioxid, a nitrogénoxidok, az ólom és a lebegő porszennyezés és gazdasági növekedés kapcsolatát vizsgálták, de újabb eredmények arra utalnak, hogy más szennyezők, például a szén-dioxid esetében is igazolt lehet az összefüggés. A környezeti Kuznets hipotézis erdészeti kontextusban, azt állítja, hogy a szegény országok esetében viszonylag alacsony mértékű az erdőirtás, a kitermeléshez használatos hatékony eszközök hiánya miatt, a gazdasági szempontból legfejlettebb országok erdőirtása pedig (az állampolgárok környezettudatossága miatt) alacsony mértékű, mivel az erdőket értékes erőforrásnak tartják.

A legnagyobb mértékű erdőirtás ezért a közepesen fejlett országoknak tulajdonítható.

Bár az erdőpusztulások mögött álló hajtóerők szerepéről egyre többet tudunk, feltűnően kevés ismeret áll rendelkezésre az erdősülés, különösen a globális léptékben megfigyelt erdősülés vonatkozásában. A célunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az erdőirtás mögött meghúzódó okok és hajtóerők vizsgálata mellett a pozitív példák megismerése is fontos a teljes megértés érdekében.

Az erdősülés vizsgálata azonban az erdőpusztulással szemben szokatlan kihívásokat rejteget. Az erdőirtás esetében ugyanis szinte mindig az eredeti(hez leginkább közel álló), természetvédelmi szempontból legértékesebb, a legkomplexebb ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtó állományokról van szó. Ehhez képest az erdősülés esetében nagyon eltérő fás társulásokat takar az „erdő” kifejezés, ennek minden környezeti-gazdasági-társadalmi következményével, ráadásul a végső állapot (klimax társulás), ezen keresztül a legnyilvánvalóbb különbségek elérése évtizedek-évszázadok kérdése. A problémakör kezelése érdekében nem egyszerűen az erdők kiterjedését vizsgáltuk, hanem kialakítottunk egy új indexet, az Erdősülési Mutatót, amely a bevezetett Biodiverzitás Faktorok révén, a szakirodalomban egyedülálló módon érzékeny főbb erdőtípusok eltérő potenciális biodiverzitására, a természetvédelmi különbségekre, ezen keresztül pedig az ökoszisztéma szolgáltatások komplexitására.

A kutatásban azt a 72 országot vizsgáltuk, amelyben nőtt a borítás 1990 és 2015 között. Ezen területeken volt található a világ összes erdőállományának 39,7%, illetve 43,7%-a 1990-ben, illetve 2015-ben. Ez a növekedés csak részben tudható be az ezekben az országokban megfigyelhető növekedésnek, a másik ok az, hogy az erdők kiterjedése a világ többi részén csökkent.

A modellek becslései alapján az első fordulópontra, vagyis az erdősülés leállására viszonylag hamar, már 900 dollár/fő környékén sor kerül, míg a második pont, amely az erősülés újraindulását jelzi, 22 ezer dollár/főnél található. Az egy főre jutó átlagos GDP 1990-ben az elemzett országok között 7648 USD volt. Az országok 64%-a a két fordulópont között helyezkedett el 1990-ben, a görbe lefelé mutató lejtőjén, amelyet negatív trendek jellemeznek (tehát átrendezések a kevésbé értékes erdőtípusok javára).

Eredményeink azt mutatják, hogy az erdősülés (ha a különböző erdőtípusok természetvédelmi jelentőségét is figyelembe vesszük) a gazdasági fejlődéssel várhatóan csak részben, egy bizonyos ponton túl valósul meg. Mivel ez a pont csak nehezen, a leggazdagabb országok számára elérhető, ezért semmiképpen sem lehet a javulást pusztán a gazdaság fellendülésére bízni.

Az Erdősülési Mutató megengedi az átváltást a különböző erdőtípusok között, vagyis a különböző ökoszisztéma-szolgáltatásokat helyettesíthetőnek tartja. Bár ez nyilvánvalóan nincs így, és sejthető, hogy egy diverzebb ökoszisztéma komplexebb „szolgáltatást” tud nyújtani, már a legkevésbé természetközeli állományok is fontos szerepet tölthetnek be olyan kritikus folyamatokban, mint amilyen a szén-dioxid-megkötés, erózió- és vízbázis-védelem, vagy klímaszabályozás. Általában elmondható, hogy az összes mutató, amely a területre, kiterjedésre érzékeny, szükségszerűen legfeljebb a „gyenge fenntarthatóság” feltételeinek lesz képes eleget tenni. Ezzel együtt, ha legalább ezeket a gyenge fenntarthatósági feltételeket sikerülne globálisan, a gazdasági folyamatok egészét tekintve nagyobb arányban kielégíteni, vélhetően jelentős elmozdulást lehetne elérni egy zöldebb berendezkedés felé. Zöldebb, ha nem is feltétlenül klasszikus értelemben véve fenntarthatóbb berendezkedés felé, ez utóbbihoz ugyanis (többek között) a javak egyenletesebb eloszlásának, a személyes boldogság tulajdonlástól való függetlenedésének is meg kellene valósulnia.

A blogbejegyzés alapjául szolgáló, Benedek Zsófia és Fertő Imre által szerzett tanulmány az Ecological Indicators című folyóiratban jelent meg.

Címlapkép: Getty Images