Prémium

A KÖKI-nél első a biztonság! Nanotechnológiás védelmet kapott a bevásárlóközpont (x)

PR cikk
Pár nappal ezelőtt a KÖKI a magyarországi bevásárlóközpontok között elsőként Resysten nanotechológiás higiéniai védőbevonatot használt, hogy a lehető legbiztonságosabb feltételeket nyújthassa vásárlóinak a járvány alatt a karácsonyi szezonban is. A magyar fejlesztésű eljárásnak köszönhetően, a laboratóriumi vizsgálatok alapján több mint 90%-al csökken a baktériumok és vírusok jelenléte a kezelt felületek öntisztulási képessége miatt.
A KÖKI-nél első a biztonság

Az idei év rengeteg kihívást állított elénk, hiszen egy teljesen új helyzetben kell megállnunk a helyünket nap mint nap. Talán soha nem volt még ilyen fontos a higiénia; családunk, kollégáink és a környezetünkben élők védelme. A kialakult vírushelyzet alatt a KÖKI bevásárlóközpont maximálisan igyekezett megtenni mindent vásárlói és dolgozói egészségének védelme érdekében. Legutóbbi intézkedésének köszönhetően egy magyar fejlesztésen alapuló, egyedi nanotechnológiás felületkezelésen esett át a bevásárlóközpont.

„A KÖKI számára kiemelten fontos, hogy vásárlói a mindennapok során - különösen az ünnepek előtti megnövekedett forgalom alatt is - maximális biztonságban intézhessék ügyeiket, vásárolhassanak és tartózkodjanak a bevásárlóközpontban. Ennek érdekében és a vírus elleni védekezés jegyében egy teljeskörű, a jelenleg elérhető legmegbízhatóbb tartós felületvédelmi eljárás végrehajtását kértük az épületben.” - mondta el Harasta Gábor, Center Manager. A rendelkezésre álló szakvélemények és laboratóriumi vizsgálatok alapján a kezelést követően több mint 90%-al csökken a baktériumok és vírusok jelenléte. Ezenfelül gátolja további szennyeződések későbbi lerakódását is, amivel hosszútávú védettséget biztosít.

A légúti fertőzések többségében, mint például a megfázás vagy az influenza terjedésének leggyakoribb módja a kórokozókkal fertőzött felületek megérintése. A hagyo­mányos takarítási és fertőtlenítési módszerek ugyan hatásosak, de csak rövid távon jelentenek hatékony megoldást. Az általuk biz­tosított higiénia rövid ideig tart, hiszen a kö­vetkező érintés után már újra kórokozók maradhatnak a felületen. Ezzel szemben a hazai fejlesztésű, speciális bevonattal kezelt felületen olyan mikrokörnyezet alakul ki, ami alkalmatlan az újonnan rákerülő kórokozó megtelepedésére. Ilyen kezelésen estek át a KÖKI korlátjai, a lift gombok, a mozgólépcsők kapaszkodói és minden egyéb gyakran érintett terület. Az eljárás tartós és folyamatos hatásának köszönhetően, ezek egy éves védettséget nyújtanak.

Mi sem bizonyítja jobban a bevásárlóközpont felkészültségét, minthogy az intézkedéssel párhuzamosan megszerezték a svéd Safe Asset Group által kibocsátott Covid-megfelelőségi Tanúsítványt, mely a biztonságos kereskedelmi létesítményeknek járó elismerés. A nemzetközi szakértőkből álló csoport szigorú ellenőrzési szempontok szerint vizsgálta meg a KÖKI és a hozzá tartozó vállalkozók, bérlők vírushelyzetre való felkészültségét (rendelkezésre álló védőfelszereléseket, tisztítószereket), valamint a hatályban lévő intézkedések betartását, betartatását (maszkviselés, távolságtartás).

„A célunk az volt, hogy a pandémia ideje alatt és kiemelten a karácsony vásárlási szezon időszakára a lehető legbiztonságosabb bevásárlási lehetőséget biztosítsuk vásárlóink számára a tágas terek és sztenderd fertőtlenítési és elővigyázatossági előírásokon túl is.” – nyilatkozta Harasta Gábor, Center Manager.

A bevásárlóközpont üzemeltetője továbbra is kéri a látogatókat, hogy használják a kihelyezett kézfertőtlenítő automatákat, valamint viseljenek a szájat és orrot eltakaró maszkot a bevásárlóközpont egész területén. A hatályban lévő intézkedésekről, illetve kifejezetten a KÖKI-t érintő szabályozásokról folyamatosan tájékoztatja vásárlóit a közösségi oldalán.

safe_post

A felületkezelésről

A Resysten technológia egy magyar fejlesztésen alapuló fotokatalitikus védőbevonat rendszer. A titán-dioxid-ot, mint katalizátort felhasználva a fény segítségével éri el a kívánt védőhatást. Olyan mikrokörnyezetet teremt a kezelt felületen, amely gátolja a biofilmképződést, ezáltal a baktériumok, vírusok és gombák nem képesek megtelepedni. A bevonatrendszer egy egyedülálló fejlesztésének köszönhetően molekuláris szinten épül bele a felületekbe, ezáltal akár egy éven keresztül is védőréteget tud képezni a felszínen; hagyományos takarítási eszközökkel nem eltávolítható. A Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalos szakvéleményével rendelkező Resysten bevonatrendszer biocid anyagokat nem tartalmaz és nem tartozik a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 528/2012/ EU rendelet hatálya alá.

A Tanúsítványról

A Safe Asset Group által végzett megfelelőségi vizsgákat alapja saját, úgynevezett SHORE szabályrendszere, mely a WHO és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) napra kész ajánlásaira alapszik. Összesen 6 alapterületet foglal magában, melyek összesen több mint 850 megfelelőségi kritériumot foglalnak magukban.

Az Adventumról:

Az Adventum Group egy butik befektetési alapkezelő társaság, amely a kelet-közép-európai ingatlanbefektetésekre fókuszál. 2006-ban alakult és teljes mértékben a menedzsment tulajdonában áll. Az alternatív befektetési alapkezelők irányelve alapján működik Vallettában és Budapesten alapított alapkezelő társaságokkal, 400 millió eurót meghaladó eszközértékű kezelt vagyonnal. A cégcsoport több, tapasztalt, CFA, NRW és MRICS képesítésű, összességében több mint 70 éves befektetési tapasztalattal rendelkező ingatlanszakértőt tudhat a munkatársai között. A menedzsment mindeddig 1,5 milliárd euró összértékű befektetést hajtott végre a kelet-közép-európai régióban.

(x)

Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek