A kecskeméti Neumann János Egyetemen is megalapították a Területi Innovációs Platformot (x)
Kecskemét, 2021. május 18., kedd (MTI) - A kecskeméti Neumann János Egyetem is csatlakozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által 2019-ben, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával elindított Területi Innovációs Platformok (TIP) kezdeményezéshez, és megalapította a saját platformját.
Sebők Katalin, az NKFIH vállalati innovációs elnökhelyettese a kecskeméti TIP alapító eseményén elmondta: kiemelt cél, hogy az innovációs ökoszisztéma szereplőit egy platformra hozva olyan hálózatot építsenek fel, amely lehetőséget teremt az egyetemi tudáskapacitás és a vállalati szféra igényeinek összekapcsolására, a régiókon és szakterületeken átívelő együttműködésre.

Kiemelte: a kecskeméti a 11. TIP, a platformokban 22 egyetem, 10 vidéki és 12 budapesti tudásbázisa hasznosul.
Az elnökhelyettes elmondta: a platformok szereplői kezdeményezhetnek hazai és nemzetközi együttműködéseket, erős információáramlási folyamat részeseivé válnak, ezáltal olyan tudásra tehetnek szert, amely segíti fejlesztéseiket, azok piacra jutását, valamint gazdasági és társadalmi értelemben vett hasznosulását. A vállalatok innovatív fejlesztésekkel növelhetik versenyképességüket, forgalmukat.
Az MTI kérdésére Sebők Katalin elmondta: a TIP-kezdeményezéshez 5 országos szakmai szervezet csatlakozott, a platformok rendszerében 290 tagszervezet vesz részt. Hangsúlyozta: a TIP-ek a pandémiás időszak ellenére több mint 130 akciót, eseményt rendeztek meg, a létrejövő együttműködések már konkrét fejlesztéseket is megvalósítottak.

Az elnökhelyettes a kecskeméti platform lehetséges tevékenységi köreit sorolva műszaki és informatikai területen az anyagvizsgálatot, az automatizálást, a célgépek tervezését említette. A kertészet- és vidékfejlesztés területén növénytermesztési vizsgálatokat, a technológiai fejlesztéseket emelte ki. A gazdasági szereplők a vállalati irányítást, a piackutatást és a marketinget érintő kérdéseikre is remélhetik a válaszokat az egyetemektől - tette hozzá.
Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora köszöntőjében elmondta: a kecskeméti egyetem részt kíván venni a magyar gazdaság teljesítményorientált fejlesztésében, a nemzetközi szinten kiemelt K+F+I potenciál kialakításában, valamint az intelligens szakosodási stratégia célkitűzéseinek megvalósításában.
Az egyetem már eddig is egyfajta tudásszolgáltató platformként, illetve innovációs központként részt vett a kutatásfejlesztésben, jelen volt a kompetenciafejlesztés, a szakemberutánpótlás, a képzések és a tudásátadás területén is - sorolta.

Kiemelte, a jövőben meghatározó szerepet kívánnak vállalni Kecskemét és térsége, az itt jelen lévő, illetve letelepedő vállalatok versenyképességének növelésében is.
Fülöp Tamás szerint az innovációs teljesítményben a platformok rendszere biztosíthatja számukra a leghatékonyabban a minőségi előrelépést.
A kecskeméti Neumann János Egyetem is csatlakozott az NKFI Hivatal által 2019-ben, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával elindított Területi Innovációs Platformok (TIP) kezdeményezéshez, és megalapította a saját platformját.
(X)
Teljes a káosz Magyarország szomszédjában, a piac máris büntetni kezdett
A hétvégi elnökválasztás politikai hullámai nyomán.
Kirobbantak a harcok a két atomhatalom között - Percről percre követjük az eseményeket
Az India és Pakisztán közötti konfliktusban.
Orbán Viktor szerint borulhat a rezsicsökkentés, mert le kell válni az orosz gázról
Súlyos veszélyt és költségvetési kihívásokat vázolt a kormányfő.
Bréking! India rakétatámadást indított Pakisztán ellen
Három rakétát lőtt ki, általa terroristának nevezett célpontokra.
Itt a vége: a Microsoft elkaszálta a Minecraft egyik funkcióját
Nem hivatalos megoldások továbbra is léteznek.
Erdő Péter utolsó videója a pápaválasztás előtt: ezt üzeni a magyar bíboros
Az esélyesnek tartott esztergom-budapesti érsek harmadszor vesz részt konklávén.
Munkavállalói tiltakozást hirdettek a Commerzbank közgyűlésének napjára
Ezzel vennék el a részvényesek kedvét az UniCredithez való közeledéstől.
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést kell végezniük a NAV által biztosított információcsomag alapján. Felmerül a
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren
Nemzetközi bankolás fájdalmai 2025-ben
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A mögöttes termék dollárban lesz, tehát az Európai Unióban dollárból dollárba szerettem v
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben...
The post Nyugdíjba megy
Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az...
The post Nyugaton van még a pénz
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló szülők saját tapasztalataik, ismereteik alapján vitatták meg miért is olyan


- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
Ingatlanpiaci elemző
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.