A kötelező létesítő okirat-módosítások határideje március 15. (x)

2016. február 1. 05:00    
nyomtatás
 
Az új Polgári Törvénykönyv lassan két éve hatályos. A cégek, civil szervezetek létesítő okiratának módosítására nyitva álló átmeneti időszak március 15-én lejár.

A kötelező létesítő okirat-módosítások határideje március 15.A változás a vállalkozások számára jelentősebb, ugyanis a korábbi törvények helyett a Ptk. a társasági és szövetkezeti jog teljes anyagi jogi szabályrendszerét megjeleníti, amely együtt jár azzal, hogy a külön törvények szabályainak alkalmazása 2016. március 15. napjával, az átmeneti idő leteltével bezárul. Emiatt kiemelten fontos, hogy azok a vállalkozások, amelyek tovább akarnak működni, jogi képviselőhöz forduljanak.

Ma Magyarországon a korlátolt felelősségű társaságok jelentős része 500.000 Ft-os törzstőkével működik. A Ptk. kötelező rendelkezése a korlátolt felelősségű társaságok (ideértve a végrehajtói irodákat és a közjegyzői irodákat is) minimum törzstőkéjét hárommillió forintban határozza meg.

Emiatt a korlátolt felelősségű társaságok esetében elkerülhetetlen, hogy 2016. március 15-ig döntsenek: a törzstőkéjüket megemelik a törvény által meghatározott minimum összegre, alkalmazzák az ún. feltöltéses szabályt (az átmeneti időt meghaladó időtartam alatt biztosítják a tőkét, illetve a társaság működése során maga termeli azt meg az osztalék terhére), vagy, ha ezt nem tudják megtenni, döntést hozzanak átalakulásukról, egyesülésükről, szétválásukról, illetve végső esetben a végelszámolásuk megindításáról.

A piaci szereplőknek lényegesen kisebb szegmensét érintő másik jelentős változás, hogy csak annak a részvénytársaságnak lehet a működési formája továbbra is nyilvános, amelynek részvényei a tőzsdére be vannak vezetve.

Azoknak a nyilvánosan működő részvénytársaságoknak, amelyek részvényeiket 2016. március 15. napjáig nem vezetik be a tőzsdére, szintén dönteniük kell: működési formájukat megváltoztatva zártkörűen működő részvénytársaságként folytatják tovább tevékenységüket, más jogi személlyel egyesülnek, vagy döntenek végelszámolásuk megindításáról.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a Ptk. hatályba lépéséről szóló jogszabály, létesítő okirat módosítására vonatkozó rendelkezései nemcsak a gazdasági élet résztvevőit érinti, hanem a civil szervezeteket is. A már bejegyzett egyesület és alapítvány köteles a létesítő okiratának mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg a Ptk. szabályainak. Egyesület esetében nem kell módosítani az alapszabályt abból az okból, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét. Az egyesület és az alapítvány a létesítő okiratát a Ptk.-val összefüggésben nem köteles módosítani, ha az csak azért volna szükséges, mert olyan hivatkozások, utalások és elnevezések szerepelnek benne, amelyek a Ptk. és a létesítő okirat tartalmát érintő más törvény rendelkezéseinek már nem felelnek meg.

A Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okiratot változásbejegyzési kérelemként kell benyújtani az illetékes bírósághoz.

Jó hír azonban, hogy amennyiben a változásbejegyzési eljárás kizárólag a létesítő okiratnak a Ptk. rendelkezéseihez történő igazítása miatt szükséges, akkor a változásbejegyzési kérelem illeték- és közzétételi költségtérítés-mentes, azaz a bírósági eljárás mindenkinek ingyenes.

A cikk szerzője: Dr. Asbóth-Hermányi Lőrinc
A kötelező létesítő okirat-módosítások határideje március 15.


(x)
Címkék: prémium

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Befektetési tanácsadó
Rendezvényszervező
 
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium