Az utóbbi hetekben nagy visszhangot keltett a hazai közgazdász társadalomban Thomas Piketty, francia közgazdász blogján megjelent bejegyzés, amely szerint a kelet-közép-európai EU tagországokból (KKE) több tőke áramlik ki profit és jövedelem formájában, mint amennyit ezek az országok az EU költségvetéséből kapnak. Ezt egy ábrán illusztrálja. Sokan úgy próbálták az ábrát értelmezni, hogy a nyugat "kiszivattyúzza" a KKE országokat. Több hazai közgazdász helyesen rávilágított az ábrát alátámasztó elemzés szakmai és tartalmi hiányosságaira. Rövid cikkünkben egy másik megvilágításban szeretnénk ezt a kérdését az új és régi EU tagok között értékelni.





Kétségkívül mindkét országcsoport gazdasága összességében nyertese a keleti bővítésnek, azonban a Piketty-blog bejegyzése kapcsán kialakult vita félrevezető lehet, hiszen nem lehet általános, kézzel fogható, számszerűsíthető igazságokat megállapítani a bővítést illetően, az messze túlmutat a számok világán. Ugyanakkor egyes nyugati politikusok egyre gyakrabban és kritikusabban nyilatkoznak úgy, mintha az EU-s támogatás kvázi "adomány" lenne, amit a KKE országoknak meg kellene "hálálni", inkább, mint vitába szállni az EU-val egyes intézkedések vagy elgondolások kapcsán. Erre a nézetre a nyugati média fősodra is előszeretettel hivatkozik. Érdemes tehát szót ejteni arról is, hogy a régi EU tagországok gazdasága milyen előnyökre tett szert a bővítés következtében. Többen (pl. Oláh Dániel és Pogátsa Zoltán) a Piketty bejegyzés számításainak kommentálásán túl, kitérnek olyan témákra is, mint például a hazánkban végrement privatizáció vagy a külföldi tulajdon túlsúlya a magyar gazdaságban. Ez a cikk ezekre a kérdésekre nem tér ki, mert fókusza az a tétel, amit maga a Piketty-blogbejegyzés is felvet, hogy vajon a KKE országok "hálátlanok-e" az EU költségvetésébe nettó befizető nyugat európai tagországokkal szemben. Először azonban nézzük meg, miért helytelen Piketty értelmezése és milyen gazdasági előnyök származnak a KKE országok, így Magyarország számára az EU tagságból.

1. Piketty helytelen értelmezése

A Piketty bejegyzés ábrája részben támaszkodik Filip Novokmet doktori téziseinek eredményeire, akinek doktori témavezetője egyébként szintén Piketty volt. Oblath Gábor, Motyovszki Gergő és Darvas Zsolt részletesen taglalják a Piketty-blogbejegyzés alapvető hiányosságait és bemutatják, miért helytelen az az állítás, miszerint Magyarországon a külföldi cégek profitjain keresztüli tőkekiáramlás meghaladná az EU-s pénzek beáramlását. Röviden: Piketty által számolt tőkekiáramlás a fizetési mérleg adatokra támaszkodik, amelyek magukba foglalják az újra befektetett tőkét, az összes kamatjövedelem kiáramlást, beleértve az államadósság után fizetett kamatokat is, valamint a nem EU tagországok vállalatai által kivitt profitot, amit nem célszerű összehasonlítani az EU-tól kapott pénzekkel. Ha ezeket a tényezőket figyelembe vesszük, akkor látható, hogy az EU-s pénzek beáramlását összehasonlítani a profit transzferekkel helytelen.

A fent említett szerzők a Piketty blogja által sugalltakra reagáltak és természetesen nem állítják, hogy csak a fizetési mérlegen keresztüli tőkeáramlások tükrében kell vizsgálni az EU tagság előnyeit, sőt felhívják a figyelmet egyéb fontos szempontokra is: a külföldi vállalatok beruházásai hozzájárultak a növekedéshez, munkát teremtettek nem csak maguknál a külföldi cégeknél, hanem a beszállítóknál is, és új technológiákat és menedzsment gyakorlatot honosítottak meg. Tegyük még hozzá, hogy a külföldi vállalatok segítették, közvetve vagy közvetlenül, a magyar beszállító cégek külföldi piacra jutását is. Darvas Zsolt azt is hangsúlyozza, hogy bár elképzelhető, hogy a nyugati cégek által fizetett bért alacsonynak érzik a munkavállalók, azonban a statisztikai adatok alapján azok általában magasabbak a rezidens cégek alkalmazottainak nyújtott jövedelmekhez képest. Darvas azt is megjegyzi, hogy a közös oktatási és kutatási együttműködési lehetőségek a közép- és kelet-európai térség Európai Uniós csatlakozásának egyik fontos vívmánya.

2. Az uniós támogatás nem "adomány"

Tekintsük most át röviden milyen előnyökre tettek szert a régi EU tagországok a keleti bővítés következtében. A KKE országok megnyitották a piacaikat, amelyek jelentős export lehetőségekhez jutatták a régi tagországokat. A piacnyitás már több évvel a 2004-es bővítés előtt megtörtént, így érdemes már 2001-től nézni az export adatokat. 2001 és 2016 között Németországban a KKE országokba irányuló export az ország teljes exportjának arányában 8,5%-ról 13%-ra nőtt, Franciaországban 3,5%-ról 5,5%-ra, Olaszországban 7%-ról 9,6%-ra és Spanyolországban 2,9%-ról 5,6%-ra. A szolgáltatások terén is komoly profitra tettek szert a régi EU tagországok a piacnyitás eredményeként a kiskereskedelem, pénzügyi szolgáltatások, telekommunikáció, tanácsadás, stb. terén. Beruházásaikon keresztül olcsó munkaerőhöz jutottak az ipari és fogyasztási cikkeik gyártásához (autóipar, elektronika, háztartási cikkek, stb.), valamint a szolgáltatások terén, mint pl. a back-office, az informatika, a kutatás és a fejlesztés. Számos nyugat-európai cég telepítette ilyen tevékenységeik egy részét a KKE országokba kihasználva az olcsón hozzáférhető szakértelmet.

A nyugat-európai országok a piacbővítés mellett a termelési költségeiket mérsékelni tudták a saját piacukon is azáltal, hogy a KKE országokból nagy számban vándorolt hozzájuk képzett munkaerő, amelyet a küldő országhoz képest magasabb bérrel magukhoz tudtak csábítani. Bár megbízható statisztikát a bevándorlók béreit illetően nehéz találni, anekdotikus utalások bőven vannak arra vonatkozóan, hogy a bevándorlók bérei, legalábbis a kezdetekben, alacsonyabbak, mint a rezidens alkalmazottaké. Erre utal az is, hogy sok befogadó országban a helyiek azt kifogásolják, hogy a munkaadók a bevándorlók alkalmazását részesítik előnyben, így elszívva a rezidensek elől a munkalehetőséget. A nyugati befogadó országok oly szempontból is jól jártak az olcsó keleti munkaerővel, hogy a képzési költségek egy részét vagy egészét megspórolták, hiszen a kivándorlók a képzettséget, legyen szó vízszerelőről, burkolóról, informatikusról vagy orvosról, a küldő országban szerezték meg.

Becslések szerint a KKE országokból történő munkaerő-elvándorlás az Európai Unió 1995-ig csatlakozott országaiba (továbbiakban: EU15) a küldő országok teljes népességének arányában átlagosan 7%, az aktív népességének arányában megközelítőleg 11%. Utóbbi azt jelenti, hogy minden kilencedik közép- és kelet-európai aktív munkavállaló már most az EU15-ben él. Ez akár magasabb is lehet, hiszen ezek az adatok 2016. január 1-re vonatkoznak, ráadásul nem tartalmazzák azokat a személyeket, akik időközben megszerezték a befogadó ország állampolgárságát. Az értékek széles tartományban szóródnak (részletes adatokat 1. táblázat tartalmazza). Arányait tekintve a legkevesebb aktív munkavállaló a szlovénok közül tartózkodik az EU15-ben (2%), míg ez az arány a románok körében a legmagasabb (24%). A magyar aktív korú népesség megközelítőleg 6 %-a él az EU15 országok valamelyikében, ezzel a kivándorlás nagyságát tekintve az alsó harmadba tartozunk a térségből.

Az EU15 országok közül a munkaerő-vándorlás célpontjai természetesen a nagy országok, különösen Németország, bár nem sokkal marad el tőle az Egyesült Királyság sem. Olaszország és Spanyolország szintén kedvelt célpontja a közép- és kelet-európai elvándorlóknak. Összehasonlításképpen, Németországba a keleti tagországokból elvándorló népesség közel 26 százaléka megy, míg a szintén nagy munkaerőpiaccal rendelkező Franciaországba ez az arány mindössze 3 százalék csupán (az elvándorlás megoszlása az 1. ábrán látható).

A munkaerő-vándorlással kapcsolatban érdemes még megemlíteni a kihelyezett munkások esetét is. Itt olyan KKE-országok munkavállalóiról van szó, akiket a hazai munkáltatójuk bizonyos időre kiküld más, főként a nyugat-európai EU tagországokba. Ha a kiküldés időtartalma kevesebb, mint hat hónap, akkor a kihelyezett munkás a kiküldő országban rezidens, ott adózik, ott részesül társadalmi juttatásokban, viszont ha a kiküldetés több mint hat hónap, akkor már a fogadó országban adózik, de két évnél rövidebb idő esetén a társadalombiztosítási járulékokat még a kiküldő országban fizeti. A kihelyezett munkások bére általában alacsonyabb, mint a helyi munkásoké, de a helyi minimálbért el kell érnie a jelen szabályok szerint. Bár a kihelyezett munkavállalók elenyésző részét képezik a befogadó ország munkaerőpiacának, ez még is arra ösztönözte Emmanuel Macron francia elnököt, hogy ellátogasson egyes KKE-országokba, sürgetve a hatóságokat a kihelyezett munkavállalók számának visszaszorítására. Hasonló nyomást gyakorolnak az EU15 egyes országai az Európai Bizottságra, olyan döntés meghozatalát igénylik, ami megkövetelné a KKE országok fuvarszállító cégeitől, hogy mialatt az EU15 valamelyik országában tartózkodnak a fuvarozóik, ezen országok magasabb béreit és ne a hazai béreket fizessék az alkalmazottaiknak. Ezek a nyomásgyakorlási kísérletek is csak azt mutatják, hogy az egységes munkaerőpiac eredményeként a fejlettebb nyugat-európai EU tagországok gazdaságai a saját piacaikon is hasznot húznak az olcsóbb keleti munkaerő által végzett szolgáltatásokból.

Érdemes felhívni a figyelmet egy anomáliára is. Az optimális valutaövezet arra alapozza a munkaerő szabad áramlásának a tézisét, hogy a munkaerő szabadon mozoghasson a magas munkanélküliségtől szenvedő régiókból az alacsony munkanélküliséggel rendelkező régiókba, ahol munkaerőhiány mutatkozik, így optimalizálva a valutaövezet termelési potenciálját. Ezzel szemben az eurozónán belül, de kívül is a befogadó országokban gyakran magasabb a munkanélküliség (például Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban), mint a küldő országokban (Csehország, Magyarország, Bulgária, Románia). Ennek egyik oka lehet a fogadó ország munkaerő-mobilitásának a rugalmatlansága, vagy az ottani szakemberhiány. Kétségtelen viszont, hogy a kivándorlást leginkább a bérszínvonal különbség ösztönzi. Akárcsak a tőke, a munkaerő is odaáramlik, ahol a fejlettebb technológia magasabb termelékenységet biztosít és így a munkaerő hozzáadott értéke is nagyobb, amit a magasabb bérszint jutalmaz. EU-szinten nagyobb a hozzáadott érték, de a magasabb jövedelem és nagyobb jólét a fogadó országban keletkezik, amit csak részben kompenzál a kivándorlók által hazautalt jövedelem. Ugyanakkor a kivándorlás munkaerőhiányt okoz a küldő KKE országokban, ami ezen országok növekedési potenciálját korlátozza. Magyarországon már komoly problémát jelent a munkaerőhiány. Már ez is alátámasztja az EU források létjogosultságát, hiszen közvetve a fogadó országok nettó befizetését az EU költségvetésbe részben a KKE-országok kivándorlói teremtik meg. De van egyéb nyomós ok is a létjogosultságra.

A nem visszatérítendő EU-s transzferek a szegényebb EU tagországok és régiók felzárkózását hivatottak elősegíteni és kétségkívül hozzájárultak a KKE országok növekedéséhez, így segítve a felzárkózási folyamatot. A 2004 után csatlakozott volt szocialista országok, ezen belül is különös tekintettel a visegrádi országok bruttó hazai termékének növekedése súlyozott alapon jellemzően 2 százalékponttal haladta meg az EU15 plusz Ciprus és Málta növekedését (2. számú ábra). Természetesen más tényezők is hozzájárultak a gyorsabb növekedéshez és jelentős különbségek is voltak az országok között a felzárkózás ütemében, de nem vitatható az az állítás, hogy az EU-s pénzek is támogattak a gazdasági fejlődést. Gondoljunk csak az infrastrukturális beruházásokra, amelyek az építkezés közvetlen GDP-t növelő hatásán túl a termelékenységet is növelte. Megemlíthetnénk, bár ez nem annyira lényeges, hogy a transzferek egy része visszakerül a nettó befizető országokhoz az EU-s pénzek által finanszírozott projektekhez kapcsolódó áruk és szolgáltatások import formájában. Sokkal lényegesebb, hogy a KKE országok gyorsabb növekedése a nyugati EU tagországoknak is kedvező, mert új piaci lehetőségeket nyitnak meg számukra. Továbbá minél gyorsabb a felzárkózás, annál többet fognak ezek az országok befizetni az EU közös költségvetésébe és annál hamarabb válhatnak nettó befizetővé. De még ennél is fontosabb, hogy a felzárkózás erősíti az EU társadalmi kohézióját, mert csökkenti az életszínvonal különbségeket az országok és azokon belül a régiók között. Ez volt egyébként a legfontosabb motiváció a nem visszatérítendő EU-s támogatások létrehozása mögött.

A fent leírtakból látható, hogy a keleti bővítés jelentős előnyökkel járt mind az új, mind a régi EU tagországok gazdaságának számára. Megpróbálni számszerűsíteni ezeket a kölcsönös előnyöket értelmetlen lenne, mert feltételezi, hogy képesek lennénk az összes EU-tagország számára kiszámítani a "mi lett volna, ha nincs bővítés" változatokat, ami szinte lehetetlen feladat és szükségszerűen nagyon vitatott eredményeket szülne, és semmiféleképpen nem járulna hozzá a tisztánlátáshoz és józan gondolkodáshoz.

Visszatérve a Piketty-blogbejegyzés által felvetett témához és az azt követő vitához leszögezhetjük, hogy a KKE-országoknak juttatott vissza nem térítendő EU-s pénz nem "adomány", hanem szerves része egy évtizedek óta működő intézményi struktúrának, amelynek elsődleges célja a szegényebb országok és régiók gazdasági és társadalmi felzárkóztatása. Ezért sajnálatos, hogy Nyugat-Európában gyakran úgy szeretnék feltüntetni ezeket a pénzeket, mintha valami önzetlen ajándék lenne, amit illő meghálálni. Ha háláról akarunk beszélni, akkor az a KKE-országok népeit illeti meg, akik több évtizedes ellenállás után, saját erejükből döntötték meg a szovjet kommunista diktatúrát és nyitották meg az utat az EU keleti bővítésnek. Piketty-blog bejegyzésének erénye, hogy a tévhitek tisztázásához elindított egy vitát.

Hivatkozások

Darvas Zsolt: What is the financial balance of EU membership for Central Europe?
Bruegel
Motyovszki Gergő: Az uniós források és a hírhedt tőkeszivattyú - avagy kinek mi jár? Portfolio.hu
Oblath Gábor: Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak - Magyarország kizsákmányolásáról. Portfolio
Oláh Dániel: A sztárközgazdász kiszámolta, hogy több profit megy ki Magyarországról nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön - Thomas Piketty a Makronómnak
Piketty, Thomas: 2018, the year of Europe. Piketty blog
Pogátsa Zoltán: A nagy magyar Piketty-vita : a zöld/szocdem álláspont
Uuriintuya Batsaikhan: EU posted workers: separating fact and fiction


A cikk szerzője Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója és Plósz Dániel, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzője.