Fellélegezhetnek az állami sportlétesítmények: jócskán lazítottak az EU-s pályázaton
A minap jelent meg a kormány hivatalos uniós pályázati oldalán a KEHOP-5.2.12 kódszámú pályázattal kapcsolatos módosítás közleménye, amely a Nemzeti Sportközpontok, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. épületeinek energiahatékonysági beruházásainál ad lényeges könnyítést.
Egyrészt azt, hogy idén év vége helyett jövő július 31-ig lesz nyitva a pályázat, másrészt azt, hogy a projekt megvalósítására 2 évvel több időt hagy a kiíró.
A támogatást igénylő ugyanis a projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolását (záró kifizetési igénylését) legkésőbb 2022. december 31-ig nyújthatja be, míg eddig jövő év vége lett volna a határidő.
Mindez lényeges könnyítés, hiszen a támogatói döntések már 2017 nyara és 2018 nyara között megszülettek, és legfeljebb 300 milliós fejlesztésekről van szó, így ezeknél a további 2 éves projektmegvalósítási idő jelentős. Érdemes persze azt is megjegyezni, hogy a támogatási adatbázis szerint a 4,8 milliárd forintos keretösszegű pályázatra eddig 15 támogatási kérelmet nyújtottak be 3,56 milliárd forint összegben, de eddig csak 10-et hagytak jóvá 2,5 milliárd forint összegben és ezt mind ki is fizették (előlegként). Így tehát a keretből még bőven van és feltehetően ezért nyújtották ki a pályázati lehetőséget fél évvel, illetve a megvalósítás határidejét 2 évvel. A több projektmegvalósítási idő inkább az újabb nyerteseknek lesz majd kedvező lehetőség.
A 10 eddigi nyertes projekt:
- A budapesti Elek Gyula Aréna komplex energetikai korszerűsítése, elnyert támogatás 300 millió forint
- A budapesti Kőér utcai Sportuszoda komplex energetikai korszerűsítése, elnyert támogatás 247 millió forint
- A budapesti BOK Fehér úti Lőtér komplex energetikai korszerűsítése, támogatás: 297 millió forint
- A szegedi NKKEOK Maty-éri Kajak-kenu és Evezős Központ komplex energetikai korszerűsítése, elnyert támogatás 217 millió forint
- A budapesti Margitszigeti Honvéd Ház és Európa Ház komplex energetikai korszerűsítése, elnyert támogatás 297 millió forint
- A budapesti Ormai László Asztalitenisz csarnok komplex energetikai korszerűsítése, elnyert támogatás 300 millió forint
- A dunavarsányi Dunavarsányi Edzőtábor komplex energetikai korszerűsítése, elnyert támogatás 253 millió forint
- A Tatai Edzőtábor IV. számú csarnokának komplex energetikai korszerűsítése, elnyert támogatása 254 millió forint
- A budapesti Császár-Komjádi Sportuszoda komplex energetikai korszerűsítése, elnyert támogatás 250 millió forint
- A pécsi Tornacsarnok épületének komplex energetikai korszerűsítése, elnyert támogatás 118 millió forint.

Több mint vámalku: stratégiai szövetség formálódik Kína túlkínálata ellen
Geopolitikai üzenet a háttérben.
Medvegyev durva figyelmeztetést küldött Trumpnak: ez a lépés háborúhoz vezethet az Egyesült Államokkal
Megszólalt a volt orosz elnök.
Intenzív tárgyalások zajlanak: Kanada exportjának háromnegyede forog kockán
Nem valószínű, hogy sikerül vámmentességet elérni.
Moszkva lépne Irán ügyében – Putyin ajánlattal állt elő Izrael felé
Putyin és Netanjahu telefonon egyeztetett.
Kidőlt oszlopok, átmeneti megoldások: így épül újjá a magyar áramhálózat a vihar után
Mindössze 20 nap alatt.
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.


Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.