A válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások is jól járhatnak: a körkörös gazdaság lehet a megoldás
Üzlet

A válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások is jól járhatnak: a körkörös gazdaság lehet a megoldás

Portfolio
Noha a COVID-19 okozta gazdasági válság nagyon sok piaci szereplőt hozott nehéz helyzetbe, és talán sokak számára most a környezetvédelem nem tűnik elsődleges fontosságúnak, érdemes erre is figyelni. A körkörös gazdaságra való átállás ugyanis új kapcsolatokat, új üzletet, így bevételt is jelenthet a kis- és középvállalkozások számára – hangzott el a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány Otthon is Műhely c. beszélgetésében.

Míg a hagyományos lineáris gazdasági modell egyszeri fogyasztással számol, a körkörös gazdaság lényege, hogy a termékek élettartama a lehető leghosszabb legyen, méghozzá az egész termelési folyamat újtrastrukturálásával. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy termék gyártásakor egyáltalán ne is keletkezzen szemét, ugyanis már a gyártási folyamat során figyelnek arra, hogy amikor az adott termék eléri az életciklusa végét, akkor az alapanyagokat újra lehet hasznosítani.

Így csökken a hulladék mennyisége, ráadásul az alapanyagok és késztermékek újbóli felhasználása gazdaságilag is értékteremtő. Ez a kérdés most, a COVID-19 okozta gazdasági válság idején elsőre irrelevánsnak tűnhet, pedig nem az. Erről beszélt Tanka Eszter, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. Zöld gazdaság osztályának vezetője, aki elmondta, a kis- és középvállalkozásoknak is érdemes lépnie, több okból kifolyólag is.

„Kis lépésekben haladva is lehet eredményt elérni, és el kell gondolkozni azon, mit is kell máshogy csinálni. Ezt minden vállalkozásnak át kell gondolnia, akár az új koronavírus okozta gazdasági válság miatt is, hogy ebből a helyzetből hogyan tudnak jól kijönni. Ugyanez igaz a körforgásos gazdálkodásra is, hiszen akár bevételt is jelenthet az átállás. Aki most nem lép, lemaradhat, versenyhátrányra tehet szert” – mondta a szakember, hozzátéve, az IFKA is foglalkozik vállalkozástámogatással és gyakran szembesülnek azzal, hogy a magyar kkv-k azt gondolják, az, ha ők, mint a piac kis szereplői változtatnak, mit sem ér.

„Egyrészt, ha ezeket a kis eredményeket összeadjuk, akkor igen is nagy dolgokat lehet elérni, akár más cégekkel együttműködni, új kapcsolatokat kiépíteni. Másrészt, a nagyvállalatok nagy része már lépett, a világ vezető nagyvállalatainak jelentős részének van körforgásos gazdasági stratégiája. Ha minden szereplő tesz érte, akkor együtt megvalósítható a körforgásos gazdaság” – hangsúlyozta.

Kis lépésekben kell haladni

Zombory Csilla, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. minőség és környezetirányítási vezetője is azt hangsúlyozta, érdemes kis lépésekben változtatni. A SPAR is ennek megfelelően jár el, fokozatosan változtat, így ugyanis ezek a lépések nem érik sokként a vásárlót, vagyis a cég nem veszít vevőket, sőt, bevonja őket is a folyamatba. Ilyen lépés például a többször használatos tasakok vagy szilikonfedelek forgalmazása.

„Fontos a példamutatás. A vásárlás során a vásárlóé a döntés, de a gyártóknál választási preferenciává kell, hogy váljon a környezetvédelem, hogy azért válasszák az ő termékeiket, mert van ennek egy hozzáadott értéke és az újrahasznosítás érték a vásárlónak, érték mindenkinek” – mondta.

Kitért arra is, hogy a közvélekedés szerit a műanyag és a PET palack „ellenség”, ő azonban nem ért egyet. Nem az anyaggal van a probléma, hanem a használattal. A COVID-19 felbukkanása után megváltoztak a vásárlói preferenciák, és élénkült az egyszer használatos termékek iránti igény, ami érthető és jogos is, és nincs ezzel semmi baj, a baj az, ha ezek a termékek nem a megfelelő hulladékgyűjtőbe kerülnek. Azt is hangsúlyozta, a környezetvédelmi kérdések magasabban állnak, mint a COVID-19, hiszen az élhető jövő érdekében most kell a környezetvédelemmel foglalkozni.

Az egyén is sokat tehet

Dr. Wégner Krisztina környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szakértő az egyének felelősségét hangsúlyozta. Hangsúlyozta, abba kell hagyni a kifogáskeresést, ugyanis sokan arra hivatkozva nem változtatnak, hogy nem tudják megcsinálni, például képtelenek szelektíven gyűjteni a szemetet.

„A szokásokat meg lehet változtatni” – mondta. A szakember kiemelte, a körkörös gazdaság egy sokszereplős, többszörösen összetett rendszer, ami akkor tud működni, ha mindenki tesz érte: többek között a termékfejlesztők, a gyártók és a fogyasztók is.

A cikk megjelenését a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatta.

Címlapkép: Getty Images

Kasza Elliott-tal

The Home Depot, Inc. - elemzés

A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézegettem, és a chartja is tetszik, lehet benne pár hónapon belül egy jó beszálló.CégismertetőA

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nő tőzsde