Csányi Attila, a Bonafarm Csoport vezérigazgatója hangsúlyozza, maga a méret sosem volt cél, sem árbevételben, sem létszámban, sem önmagában a befektetett tőkében: „Mi inkább a szakmaiságban, a fejlesztésben hiszünk, és azokba a termékpályákba fektetünk be, ahol úgy gondoljuk, hogy lehet és van értelme fejleszteni” - mondta, hozzátéve, a csoport vállalatainak nagy részét vagy külföldi befektetőktől vásárolták vissza, vagy olyan cégek, amelyek csődközeli helyzetben voltak az akvizíció idején.
Ezért a kelet-közép-európai régió meghatározó élelmiszertermelő cégének egyszerre kell a saját infrastruktúráját megújítania, a működési struktúráját javítania, és közben napi szinten helytállnia az erős piaci versenyben. A Bonafarm Csoport és stratégiai partnerei is jelentős fejlesztéseket terveznek a következő években.
Mintegy 60 milliárd forintos - zöld- vagy barnamezős - beruházással létrejön a Pick új szalámigyára, a stratégiai partner Hungerit Zrt. pedig egy modern csirkevágóhidat kíván építeni.
„Az egész élelmiszeripar nehézsége, hogy bizonyos beruházások generációk óta elmaradtak, és ha valaki hosszú távon szeretne fejleszteni, akkor lépnie kell. Számunkra is eljött az ideje egy új Pick üzem megépítésének” – mondta a cégvezető, hozzátéve, a lemaradásokat a fejlődés érdekében muszáj behozni, akkor is, ha a befektetés megtérülése csak hosszabb időtávon realizálható. A cégcsoporthoz tartozó Pick Szeged Zrt. részt vett az MNB Növekedési Kötvényprogramjában, amelynek keretében a társaság 26,99 milliárd forint külső forrást vont be, melyet az üzem fejlesztésére terveznek felhasználni.
Csányi Attila a két nagyberuházás mellett további állattartótelepeket, istállót, hizlaldát is szeretne, ezektől további piacszerzést vár,
és abban bízik, hogy a vállalatcsoport hosszabb távon megerősíti szerepét a magyar élelmiszeripar hagyományos felvevőpiacain, a határon túl is.
A cégcsoport számára az utóbbi időben a legnagyobb problémát az afrikai sertéspestis jelentette. „Az élelmiszerexporthoz, ami Magyarország húzóágazata lehet, a nemzetközi kereskedelemben fennálló állategészségügyi-jellegű korlátozások gyors leépítése szükséges” – jegyezte meg a vezérigazgató, hozzátéve, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar amúgy sem tartozik a legkönnyebb iparágak közé, hiszen a költségek biztosak, a hozam és a világpiaci árak viszont jelentősen ingadoznak, így a bevétel bizonytalanabb.
„A vágóhídra vonatkozó stratégiánkat és kapacitásainkat jó részben a távol-keleti piacra építettük, a megtérülés jelentős részét is az adta volna. A sertéspestis megjelenését és a kínai piac lezárását viszont nem láttuk előre, így azóta újra próbálkozunk a Kínán kívüli piac felépítésével” – mondta Csányi. A Bonafarm Csoportot és stratégiai partnereit a sertéspestis mellett a madárinfluenza is jelentősen érintette. Az elmúlt hónapok koronavírus okozta rendkívüli helyzetére a vállalat azonnal reagált, a szükséges óvintézkedések meghozatala után üzemeikben folyamatos volt a termelés 2020 tavaszán is, így a cégcsoport a piac ellátását változatlanul biztosítani tudta.

A Bonafarm Szerbiában is rendelkezik egy kisebb tejüzemmel, ami a helyi disztribúció, a kereskedelmi kapcsolatok és a termelési kapacitások kiépítését szolgálja. Romániában saját kereskedő cégük segíti termékeik piaci elhelyezését. A déli országokban a földrajzi adottságok miatt kevesebb a tej, épp ezért a Sole-Mizo Zrt. számára a jövőben is jelentős piacot jelenthetnek. Ami a húskészítménypiacot érinti, az exportpiacokon a verseny rendkívül intenzív, mivel a húsipar Európában a legfregmentáltabb iparágak közé tartozik. Jelenleg 26 országba exportálnak szalámit, a legnagyobb felvevőpiac a Pick márkát tradicionálisan ismerő Németország, valamint a környező országok, mint Szlovákia, Csehország és Románia.
„Jelentős piacunk volt Japán is, de a sertéspestis miatt kiszorultunk” – mondta a vezérigazgató, hozzátéve, Magyarországon intenzív piacbővülés már nem várható, de a meglévő exportpiacokban látnak még lehetőségeket, és kacérkodnak olyan területekkel is, mint például az Egyesült Államok. Véleménye szerint első körben azokon a piacokon van lehetőség fejlődésre, ahol egy adott márkát már ismernek az emberek.
A termékminőségben folyó verseny intenzív, figyelemmel kell követni az aktuális trendeket, amelyek fokozatosan begyűrűznek Magyarországra is.
Ilyen például a GMO-mentesség, a felelős antibiotikum-használat, a csomagolás műanyagmentessége, vagy a só mennyiségének csökkentése.
Természetesen építenek Magyarország egyik legismertebb és legmegbízhatóbb márkájára, a Pickre.
„Olyan hosszú a termékfejlesztési listánk, hogy priorizálni kell. Csoportszinten próbálunk is gyorsabban reagálni ezekre az igényekre” – jegyzi meg Csányi Attila, aki szerint nagyon fontos a fiatalok képzése, erre nagy hangsúlyt is fektetnek. Nem könnyű például olyan szakembert találni ma Magyarországon, aki megfelelő ágazati és termelési szaktudással, illetve a szükséges menedzsment-képességekkel is rendelkezik.
Kitért arra is, hogy jó példának látja Hollandiát és Dániát, ahol a kis gazdaságok és a nagy élelmiszeripari cégek jól együtt tudnak működni: Magyarországon is ezt kellene elérni, mert a stabil, hosszú távú kereskedelmi együttműködések hiánya mind a kiskereskedelem, mind az alapanyag szempontjából érezteti hatását az iparágra.
A cikk eredetije a Budapesti Értéktőzsde kiadványában, a BÉT50-ben jelent meg. A BÉT50 médiatámogatója a Portfolio Csoport.
Címlapkép: BÉT50
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Lezárultak az amerikai-ukrán tárgyalások: ezt ajánlja Washington
A következő körben Moszkvába megy az amerikai delegáció
Tesztelni vitték az ukránok az új fegyverüket, szempillantás alatt lett éles a helyzet
Ezt nem látták jönni, szó szerint.
Történelmi fordulat: a Vatikán vezetője nyíltan kimondta, mit kell tennie Izraelnek a béke érdekében
A pápa első külföldi útja a Közel-Keletre vezetett.
Nem kíméli a természet a világ egyik legnépesebb országát - Százak haltak meg két hét alatt
Sok embert még mindig keresnek.
Tízezre vonultak utcára a kedvelt turistaközpontban - A kormány lemondását követelik
Nyár óta viszonylagos nyugalom volt, most újra beindultak a tiltakozások.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai - díjmentes, interaktív előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Friss részletek derültek ki a nemzeti gárdistákra támadó férfiról - Bedőlt Trump elmélete
Nem Joe Biden alatt hibáztak a hatóságok.
Véget ér egy korszak Magyarországon: titokban már elindult a felkészülés az orosz gáz utáni életre
A gázárak nem is az LNG-költségek miatt, hanem a tranzitdíjak miatt ugorhatnak meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Az MNB behúzta a kéziféket - Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt?
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a lakásárak elszaka
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Elektromos áramot vezető baktériumok forradalmasíthatják az egészségügyet
Amerikai tudósok olyan elektromos áramot vezető baktériumokat fedeztek fel, amelyek új orvosi eszközök és hatékonyabb szennyezésmentesítési módszerek kifejlesztéséhez v
TBSZ nélkül milliókat bukhatsz
Nagyjából két éve számokkal alátámasztva írtam arról, hogy a TBSZ nélkül miért nem éri meg befektetni Magyarországon. Röviden összefoglalva: kellően nagy infláció mellett könnyen megleh
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
