Tavaly áprilisban jelentette be a kormány, hogy az online kasszát használó kereskedők 2021 januárjától kötelesek mindenhol biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy legalább egy, nem készpénzes fizetési lehetőséget kell adniuk: ez lehet kártyás fizetés, azonnali átutalásra épülő (pl. QR-kódos) fizetés, vagy más egyéb megoldás.
2021. januárjától kezdve az online pénztárgépet üzemeltető kereskedőknek legalább egy elektronikus fizetési megoldást biztosítaniuk kell a vásárlóik részére, azaz vagy bankkártyát kell elfogadniuk, vagy azonnali átutalást kell fogadniuk a kasszáknál. Nem véletlen, hogy az erre történő felkészülés jegyében – 2020-ban - a Mastercard adatai szerint 20 százalékkal nőtt 2020-ban a kártyaelfogadó terminálok száma Magyarországon, ez a növekedés pedig az egyik legnagyobb Európában.
Ugyanakkor egyre többen keresik az alternatívákat a klasszikus POS-terminálokkal szemben: az elektronikus fizetést lehetővé tevő eszközök között megjelent az okostelefon is, ami egy teljes értékű POS-terminálként tud működni. Magyarországon már elérhető a myPOS-szolgáltató technológiája is, melynek lényege, hogy egy Android rendszerű telefon is alkalmassá tehető érintéses, NFC fizetések fogadására. Így nem kell külön eszközt beszereznie annak, aki elérhetővé szeretné tenni ügyfelei, vásárlói számára a kártyás fizetést – tájékoztatta a terminálfejlesztő a Portfolio-t.
Kinek éri meg ezt használni?
Például:
- taxisoknak és szállítmányozó cégeknek;
- boltoknak;
- éttermeknek;
- szállásadóknak, szállodáknak;
- szerelőknek;
- futároknak;
- logisztikai vállalkozásoknak;
- mobil vendéglátó egységeknek;
- közigazgatási szereplőknek (Svájcban például az autópálya-rendőrség is ilyen megoldást használ);
-
professzionális szolgáltatóknak (informatika cégek, tervezőirodák, ügyvédi irodák);
A myPOS Glass egy POS-szoftver (szaknyelven Soft POS), amely lehetővé teszi, hogy a szolgáltató bankkártyákon, mobil pénztárcákon és viselhető fizetőeszközökön (például okosórán) történő fizetést fogadjon el mobiltelefonján, néhány másodperc alatt. Ehhez nincs szükség adapterre, kábelre vagy extra hardverre, csak egy alkalmazásra az androidos (a használatához legalább 8.1-es verziójú Androidra).
Így működik
- Az alkalmazásba belépve a kereskedő megadja a vásárlás összegét.
- Az ügyfél/vevő hozzáérinti bankkártyáját (okosóráját, telefonját) a telefon hátlapjához, az NFC-chip beolvassa azt.
- A fizetés jóváhagyása után a pénzösszegek azonnal jóváírásra kerülnek az elfogadó myPOS-számláján.
- A kereskedő e-mailben vagy SMS-ben is elküldheti elektronikus nyugtáját az ügyfélnek.
A szolgáltató szerint a myPOS Glass egyik fontos termékelőnye, hogy összeg szempontjából nem korlátozza a kereskedőket a fizetések elfogadásában. Tehát a tranzakció összege meghaladja az érintéses fizetéshez beállított limitet, akkor az ügyfélnek egyszerűen csak meg kell adnia a PIN-kódját ahhoz, hogy a myPOS Glass elfogadja és feldolgozza a fizetést.
A rendszer ráadásul az összes érintéses, EMV-alapú Visa és Mastercard betéti, hitel- és prepaid kártyát elfogadja,
valamint mobilpénztárcákat (pl. Apple Pay, Google Pay) is elfogadja, sőt, egy QR-kódos rendszerrel a nem érintőfizetéses bankkártyákat is tudja kezelni.
Szolgáltatáscsomagok és számla
Ahhoz, hogy a kereskedő működtetni tudja a rendszert, szüksége lesz egy ún. myPOS-számlára. Ez egy üzleti kereskedői IBAN-számla, komplett banki szolgáltatással, amelyet az EU és az EGK országaiban tevékenykedő myPOS kereskedők számára kínálnak. Ehhez tartozik egy ingyenes, normál üzleti debit kártya is, ami két további kártyatípussal kiegészíthető.
Mint megtudtuk, a szolgáltató jelenleg kétfajta árképzést alkalmaz a magyar piacon. A „Starter” csomagban nincs havidíj, és bármikor lemondható, a tranzakciós díj viszont 2,25%. A „Pro” csomagnak van egy 1700 forintos havidíja, azonban a tranzakciós díj 1,75%.
A cikk megjelenését a myPOS A.D. támogatta.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
Hamarosan eldőlhet, hogy Putyin meg tudja-e tartani az egyik legfontosabb szövetségesét
Erre a találkozóra figyel a világ.
Nagyon furcsa jelenség zajlik a világ legfontosabb pénzügyi központjában: ez az egész várost átalakítja
Megoldódhat az egyik legfontosabb modern probléma.
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

