Rekorddal zártak a tőzsdék

Portfolio
Az elmúlt napokban vegyes mozgások jellemezték a tőzsdéket, a befektetők inkább kivártak az amerikai jegybank ma esedékes kamatdöntő ülése előtt. Ugyan tegnap az amerikai tőzsdék felpattantak, és ezek után a vezető ázsiai indexek is feljebb kerültek, az Egyesült Államokban egészen a Fed döntéséig csak iránykeresés látszott, utána viszont beindult a rakéta.

A három fő New York-i index szerdán történelmi rekorddal zárt, miután a Federal Reserve 23 éves csúcson tartotta a kamatlábakat, és fenntartotta, hogy 2024 végéig három kamatcsökkentést hajthat csak végre.

A Dow Jones ipari átlag 401,37 ponttal, azaz 1,03%-kal emelkedett, és 39 512,13 ponton zárt, míg az S&P 500 0,89%-kal ugrott meg, és 5224,62 ponton zárt,

ezzel először ütötte át az 5200-as szintet.

A Nasdaq Composite 1,25%-ot ugrott, és 16 369,41 ponton zárt.

Már 400 pontot hajrázott a Dow

A részvények gyors emelkedésnek indultak a kamatdöntés után, és az S&P 500 index először lépte át az 5200-as szintet, mióta a Federal Reserve 23 éves csúcson tartotta a kamatlábakat.

A Nasdaq Composite 1,1%-ot ugrott, és rekord zárás felé tart. A Dow Jones ipari átlaga 400 ponttal, azaz 1%-kal emelkedett, és szintén idei csúcsa felé tart.

Megindultak az indexek

A New York-i indexek emelkedésnek indultak, miután a Federal Reserve bejelentette, hogy 23 éves csúcson tartja a kamatokat, és megerősítette, hogy várhatóan három kamatcsökkentést hajt végre 2024 végéig.

Az S&P 500 és a Nasdaq Composite 0,2%-kal emelkedett a hírre. A Dow 100 ponttal, azaz 0,25%-kal emelkedett.

A Fed a kamatokat változatlanul hagyta, de bejelentette, hogy az idén három vágásra készül, megerősítve ezzel korábbi, decemberben frissített prognózisát. A kamatdöntés előtt egyes befektetők attól tartottak, hogy a legutóbbi magas inflációs jelentések miatt esetleg kevesebbszer csökkenthet majd a Fed, de végül ez alaptalan volt.

A pénzügyi ágazat árfolyamai a Fed döntése után emelkedtek, remélve, hogy a kamatcsökkentések ez évben fenntartják az gazdaság növekedését. Az American Express több mint 1%-kal emelkedett, míg az SPDR S&P Regional Banking ETF 1,3%-kal ugrott felfelé.

Most már mindenki a startpisztolyra vár

A S&P 500 árfolyama alig mozdult el a szerdai kereskedés során, mivel a befektetők a Federal Reserve döntésére várnak.

A széles piaci index és a Nasdaq Composite közel maradt a napindító szintekhez, míg a Dow Jones Ipari Átlag 60 ponttal, azaz 0,15%-kal emelkedett.

Az Intel több mint 1%-kal emelkedett, miután bejelentették, hogy a Fehér Ház 8,5 milliárd dolláros támogatást nyújt a CHIPS Actből a félvezetőgyártó cégnek. A Chipotle Mexican Grill több mint 6%-kal emelkedett, miután bejelentette a részvényfelosztást.

Wall Street nagy várakozással tekint a Federal Reserve legújabb kamatdöntésére, az elemzői konszenzus viszont az, hogy a jegybank változatlanul hagyja a kamatlábakat.

Hamarosan jön a Fed kamatdöntése

A Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor teszi közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét és a makrogazdasági előrejelzéseket, Jerome Powell elnök 19:30-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.

Hamarosan jön a Fed kamatdöntése

Beszakadt a bitcoin, most indulhat csak a lavina

A bitcoin 16 százalékot esett az előző heti, történelmi csúcshoz képest, mivel az a befektetői roham az új spot ETF-ekbe kifújt és komoly tőkekiáramlás indult a legnagyobb alapoknál. Elemzők szerint pont a bitcoin természete miatt folytatódhat a leértékelődés.

Beszakadt a bitcoin, most indulhat csak a lavina

Kevésbé ismert cégekre figyelnek a tengerentúlon

A Signet Jewelers részvényei 11%-kal estek, miután az ékszerészcég a várakozások alatti első negyedéves bevételi iránymutatást adott ki. A cég azt mondta, hogy a bevételt 1,47 milliárd és 1,53 milliárd dollár közötti tartományban várja, míg a FactSet által összesített elemzői konszenzus 1,61 milliárd dolláros bevételt prognosztizált.

A Chipotle részvényei 6,4%-kal emelkedtek, ezzel minden idők legmagasabb szintjére ugrottak, miután a gyorséttermi lánc bejelentette, hogy az igazgatóság jóváhagyta az 50-es részvényfelosztást. A tervet, amelyet kedden osztottak meg a nyilvánossággal, ha a részvényesek jóváhagyják, várhatóan júniusban lép hatályba.

A Deutsche Bank emelte árfolyamcélját, arra hivatkozva, hogy javultak a növekedési kilátásai.

A Mobileye Global részvényei 6%-kal emelkedtek, miután a Volkswagen bejelentette, hogy fokozni fogja az együttműködést az autóipari technológiai céggel. A Mobileye új automatizált vezetési technológiákat biztosít majd az európai autógyártó számára.

A magyar piacon is inkább kivártak ma a befektetők

Ma gyakorlatilag egész nap oldalaztak a tőzsdék, nem csak Európában, de jelenleg az Egyesült Államokban is ez látszik, a befektetők ugyanis kivárnak a Fed este érkező kamatdöntése előtt. Ezzel összhangban a magyar piacon sem láttunk jelentős elmozdulásokat, a BUX gyakorlatilag a tegnapi záróértékétől kevesebb mint 50 pontra fejezte be a mai kereskedést. 

A magyar piacon is inkább kivártak ma a befektetők

Óvatosak a befektetők a kamatdöntés előtt

Iránykereséssel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, a Dow, az S&P 500 és a Nasdaq is stagnál. A befektetők szemmel láthatóan kivárnak a mai Fed-kamatdöntés előtt. Csökken a júniusi kamatvágás valószínűsége, de még mindig azt árazzák a befektetők, hogy a Fed ekkor fog először kamatot vágni. Az szinte biztos, hogy a mai ülésen még nem változik a kamat, az már kevésbé, hogy a jegybank nem oszlatja el a júniusi vágásra vonatkozó várakozásokat. Az infláció ugyanis makacsabb a vártnál, a reálgazdaság továbbra is erős, így előfordulhat, hogy a ma érkező kamatelőrejelzés is kisebb csalódást okoz majd.

Kivárás

A délutáni órákban is mérsékelt mozgások jellemzik a vezető európai indexeket, és a magyar piacon sem láthatók jelentős elmozdulások. Ugyan az OTP 0,5 százalékot esett a mai kereskedésben, a BUX index mégis a pozitív tartományban mozog, köszönhetően elsősorban a többi blue chip erősödésének.

Célárat emelt az OTP-re a Morgan Stanley

19 900 forintra emelte az OTP célárát a Morgan Stanley és továbbra is tartásra ajánlja a papírt.

Célárat emelt az OTP-re a Morgan Stanley

Óvatosak a befektetők a kamatdöntés előtt

Továbbra is óvatos mozgások jellemzik az európai tőzsdéket, a vezető indexek közül a francia CAC mutat nagyobb negatív elmozdulást. Utóbbi magyarázza, hogy a luxusipari Kering 14,2 százalékos mínuszba került, miután a vállalat bevételcsökkenésre figyelmeztetett az első negyedévben, elsősorban a Gucci márkához kapcsolódóan. Nem csak a Kering, de más luxusipari cégek, mint a Hermes, és az LVMH árfolyama is esik, amelyek lefelé húzzák a francia indexet.

Pénz áll a házhoz az Intelnél, egyenesen a Fehér Házból érkezik

Az Intel 8,5 milliárd dollár támogatást kapott a Fehér Háztól a CHIPS Act keretében, ami az amerikai félvezetőgyártás előmozdítását célozza. A vállalat emellett további 11 milliárd dollár kölcsönre is számíthat - közölte a Cnbc. A befektetők kedvezően fogadták a hírt, több mint 3 százalékos pluszban indíthatja majd a napot az Intel.

Pénz áll a házhoz az Intelnél, egyenesen a Fehér Házból érkezik

Baj van a luxuspiacon, beszakadnak a Gucci eladásai

A Kering francia luxuskonszern részvényei 14 százalékos esést könyveltek el, miután a cég bejelentette, hogy a Gucci eladásai az első negyedévben várhatóan 20 százalékkal csökkennek az előző évhez képest, főként az ázsiai piaci tranzakciók visszaesése miatt, ami a csoport teljes bevételének 10 százalékos csökkenését vetíti előre - számolt be a Cnbc.

Baj van a luxuspiacon, beszakadnak a Gucci eladásai

Kis mozgások az európai tőzsdéken

Óvatos mozgásokkal indult a kereskedés az európai tőzsdéken, a DAX stagnál, míg a CAC 0,6 százalékkal került lejjebb, a FTSE 100 pedig 0,1 százalékot esett. A milánói börze is lejjebb került 0,1 százalékkal, míg a spanyol piac 0,2 százalékot erősödött.

A Samsung is kaphat egy szeletet az Nvidia tortájából, kilőtt az árfolyam

A Samsung Electronics részvényei jelentős emelkedést mutattak, miután kiderült, hogy az Nvidia a cégtől vásárolhat nagy sávszélességű memóriachipeket - számolt be a Bloomberg.

A Samsung is kaphat egy szeletet az Nvidia tortájából, kilőtt az árfolyam

Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén

A nemzetközi piacokhoz hasonlóan a magyar piacon sem látunk érdemi elmozdulásokat, a BUX index tegnapi záróértéke közelében van.

Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén

Több mint 700 millió forintért vett saját részvényeket az OTP

Tovább folytatta saját részvényeinek vásárlását az OTP, ezúttal több mint 700 millió forint értékben vásároltak részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT oldalán.

Több mint 700 millió forintért vett saját részvényeket az OTP

Meghirdette közgyűlését a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító bejelentette, hogy 2024. április 18-án 14 órai kezdettel hívja össze éves rendes közgyűlését.

Meghirdette közgyűlését a CIG Pannónia

Kivárhat a piac a Fed előtt

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,8 százalék pluszban fejezte be a napot, a S&P 500 0,6 százalék pluszban zárt, míg a Nasdaq 0,3 százalékkal került feljebb.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel emelkedés látszik, a Nikkei 0,03 százalékos pluszban van, a Hang Seng 0,44 százalékkal került feljebb, míg a CSI 300 0,21 százalékot emelkedett.
  • Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján mérsékelt elmozdulásokra lehet számítani.
  • Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,02 százalékkal kerülhet lejjebb, a S&P 500 0,1 százalék mínuszban nyithat, míg a Nasdaq 0,14 százalékkal kerülhet lejjebb.

Mi várható makro fronton?

Ma a februári brit inflációs adatok reggeli közlésével indul a nap, de a piacok figyelme az Egyesült Államok vetül majd: este ismerteti kamatdöntését a Federal Reserve, majd a szokásos sajtátójákoztatón közli megállapításait Jerome Powell, a központi bank elnöke.

2024. március 18-24. makronaptár
Magyar makrogazdaság
március 18 hétfő 8:30 MNB Havi fizetési mérleg jan.
március 18 hétfő 8:30 MNB Pénzforgalom IV. negyedév
március 19 kedd 8:30 MNB Nemzetközi tartalékok febr.
Nemzetközi makrogazdaság
március 18 hétfő 3:00 Kína Munkanélküliség Q4
március 18 hétfő 3:00 Kína Kiskereskedelem febr.
március 18 hétfő 3:00 Kína Ipari termelés febr.
március 18 hétfő 11:00 EU Infláció febr.
március 18 hétfő 11:00 EU Külkereskedelmi mérleg febr.
március 18 hétfő 15:00 USA NAHB lakáspiaci index febr.
március 19 kedd 0:30 Japán BoJ kamatdöntés márc.
március 19 kedd 11:00 Németo. ZEW hangulatindex márc.
március 19 kedd 14:40 USA Építési engedélyek febr.
március 20 szerda 8:00 Egyesült Királyság Infláció febr.
március 20 szerda 19:00 USA Federal Reserve kamatdöntés márc.
március 21 csütörtök 0:30 Japán Külkereskedelmi mérleg febr.
március 21 csütörtök 9:15 Franciaország BMI márc.
március 21 csütörtök 9:30 Németo. BMI márc.
március 21 csütörtök 10:30 Egyesült Királyság BMI márc.
március 21 csütörtök 13:00 Egyesült Királyság BoE kamatdöntés márc.
március 21 csütörtök 13:30 USA Philadelphia Fed Index márc.
március 21 csütörtök 14:45 USA BMI márc.
március 22 péntek 0:30 Japán infláció febr.
március 22 péntek 8:00 Egyesült Királyság Kiskereskedelem febr.
március 22 péntek 10:00 Németo. IFO üzleti hangulatindex márc.
Forrás: Portfolio-gyűjtés

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 19,5 százalékos elmozdulással a Nikkei index áll az élen, a sereghajtó 3,0 százalékos eséssel a Hang Seng index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 30,5 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 4,9 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta a WTI árfolyama már 17,4 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 39 110,76 0,8% 0,3% 1,2% 3,8% 22,8% 51,1%
S&P 500 5 178,51 0,6% 0,1% 3,5% 8,6% 32,2% 82,8%
Nasdaq 18 032,2 0,3% -1,0% 2,0% 7,2% 44,0% 145,4%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 40 003,6 0,7% 3,1% 4,0% 19,5% 46,4% 85,5%
Hang Seng 16 529,48 -1,2% -3,3% 2,3% -3,0% -15,3% -43,9%
CSI 300 3 577,63 -0,7% -0,6% 5,1% 4,3% -9,6% -6,7%
Európai részvényindexek              
DAX 17 987,49 0,3% 0,1% 5,2% 7,4% 21,8% 52,6%
CAC 8 201,05 0,6% 1,4% 5,6% 8,7% 18,4% 51,1%
FTSE 7 738,3 0,2% -0,1% 0,1% 0,1% 5,5% 5,7%
FTSE MIB 34 262,36 0,9% 1,5% 8,2% 12,9% 34,4% 59,9%
IBEX 10 701,4 1,0% 3,0% 7,6% 5,9% 22,7% 12,7%
Régiós részvényindexek              
BUX 65 933,88 0,7% -0,8% -0,1% 8,8% 61,7% 56,9%
ATX 3 453,88 0,7% 2,7% 1,8% 0,6% 10,5% 12,2%
PX 1 495,44 0,2% 1,9% 1,0% 5,8% 13,5% 39,1%
WIG20 79 698,75 -0,4% -2,7% -1,4% 1,6% 41,6% 31,1%
Magyar blue chipek              
OTP 17 270 2,2% -0,5% 0,1% 9,3% 82,0% 34,9%
Mol 2 964 -0,3% 0,7% -0,1% 4,9% 22,6% -11,5%
Richter 9 280 -0,2% -3,8% -5,1% 6,1% 27,1% 74,9%
Magyar Telekom 890 -0,9% 0,0% 13,5% 30,5% 131,2% 91,6%
Nyersanyagok              
WTI 84,39 0,8% 7,5% 6,0% 17,4% 26,6% 43,0%
Brent 87,39 1,0% 5,9% 4,6% 12,5% 20,3% 29,4%
Arany 2 154,14 -0,1% -0,4% 6,9% 4,3% 9,8% 64,8%
Ezüst 24,94 -0,6% 2,9% 8,5% 2,8% 12,4% 61,9%
Devizák              
EURHUF 394,4 -0,1% -1,3% 1,5% 3,2% -0,9% 26,0%
USDHUF 363,2011 0,1% -0,7% 0,7% 5,0% -2,8% 31,7%
GBPHUF 461,8101 -0,1% -1,1% 1,7% 4,7% 1,7% 26,2%
EURUSD 1,0859 -0,2% -0,5% 0,8% -1,7% 2,0% -4,3%
USDJPY 149,1350 0,0% 1,0% -0,7% 5,8% 12,9% 33,9%
GBPUSD 1,2712 -0,2% -0,6% 1,0% -0,3% 4,7% -4,2%
Kriptovaluták              
Bitcoin 61 897 -8,5% -13,4% 19,5% 40,1% 125,4% 1 448,1%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,3 -0,7% 3,5% -0,2% 11,3% 25,5% 64,7%
10 éves német állampapírhozam 2,43 -0,3% 5,5% 1,9% 21,6% 14,1% 2 238,5%
10 éves magyar állampapírhozam 6,68 -0,7% 3,6% 4,4% 12,6% -24,1% 110,1%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF