FONTOS Történelmi nap a piacokon: elindult a kereskedés a SpaceX részvényeivel!
A technológiai cégek lehúzták a tőzsdéket, vegyes zárás volt New Yorkban

2026. június 09. 22:03 | Portfolio

A technológiai cégek lehúzták a tőzsdéket, vegyes zárás volt New Yorkban

Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új történelmi csúcsra száguldottak a vezető indexek, de kedd estére elfogyott a lendület, megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett. Emellett egyre hangsúlyosabbá válhat az elhúzódó amerikai-iráni konfliktus reálgazdaságra és részvénypiacokra gyakorolt hatása, ami elbizonytalanítja a befektetőket. Hétfőn ezt a bizonytalanságot láthattuk a piacokon, kedden viszont jobb volt a hangulat Európában, részben annak is köszönhetően, hogy Donald Trump szerint napokon belül megszülethet a megállapodás Iránnal. Az olajár közben esik, miután Irán és Izrael bejelentette, hogy az amerikai elnök felhívására felfüggesztették egymás elleni támadásaikat, bár mindkét fél figyelmeztetett, hogy az ellenségeskedést bármikor újrakezdhetik.

Az eladási hullám után életjeleket mutatnak a tőzsdék

2026. június 08. 21:59 | Portfolio

Az eladási hullám után életjeleket mutatnak a tőzsdék

Eladási hullám söpört végig a technológiai szektorban, a befektetők profitot realizáltak a nagyot ralizó papírokon, a Nasdaq múlt pénteken közel 5 százalékos mínuszban zárt. A hangulatot az is befolyásolja, hogy Iránban továbbra sem látszik érdemi előrelépés a béketárgyalásokban, ráadásul hétvégén Irán és Izraelt egymást lőtte - a hírek hatására emelkedik az olajár. Az európai tőzsdék többsége hétfőn még mérsékelten esett, az amerikai piacokon mérsékelt emelkedés volt hétfőn a múlt hét pénteki nagy esés után.

Vérengzés a chipszektorban: röpködtek a mínuszok a Wall Streeten

2026. június 05. 22:01 | Portfolio

Vérengzés a chipszektorban: röpködtek a mínuszok a Wall Streeten

Alaposan elromlott a hangulat az ázsiai tőzsdéken pénteken. A befektetők elsősorban a mesterséges intelligenciával kapcsolt és a chipgyártáshoz kapcsolódó részvényeket adták. A legnagyobb esés a dél-koreai piacon volt, ahol az elmúlt hónapokban hatalmasat ralizó papírokat adták leginkább a befektetők, de a japán tőzsde is lefordult. A kedvezőtlen ázsiai előjelek ellenére az európai tőzsdék a nap elején még jól tartották magukat, az amerikai tőzsdenyitásra viszont elromlott a hangulat, a vezető amerikai részvényindexek is lefordultak.

Nagyot ment csütörtökön a Dow Jones

2026. június 04. 21:58 | Portfolio

Nagyot ment csütörtökön a Dow Jones

Vegyes mozgásokat lehet ma látni a nemzetközi piacokon, Európában a nap első fele iránykereséssel telt, majd délutánra enyhe emelkedés alakult ki, miután az olajár érdemben csökkent azt követően, hogy Izrael és Libanon megegyezett a tűzszünet megújításáról, ez pedig az iráni békereményeket is felélesztette. Nyomást helyez ugyanakkor a tőzsdékre, hogy az elmúlt hónapok sztárjainak számító technológiai és chipgyártó vállalatok részvényeiben profitrealizálás indult meg, amit néhány nagyobb vállalat frissen megjelent gyorsjelentése is fokozott. Ez utóbbi ugyanakkor inkább az amerikai tőzsdéken látszik jelenleg, ott a Nasdaq alulteljesítő. A jó európai hangulathoz képest a magyar tőzsde alulteljesítő volt ma, a BUX index végül 0,8 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek pedig kivétel nélkül estek. Az amerikai tőzsdéken változott a hangualt: a Dow Jones markáns pluszban zárt, az S&P 500 is emelkedett, a Nasdaq gyakorlatilag nullában zárt.

Elromlott a hangulat, világszerte esnek a tőzsdék

2026. június 03. 22:01 | Portfolio

Elromlott a hangulat, világszerte esnek a tőzsdék

Ma megjelent egy komoly kockázati tényező, amire kiemelten figyelnek a befektetők: az amerikai kormányzat új vámtarifák bevezetését javasolta a legfontosabb kereskedelmi partnereivel, többek között az Európai Unióval szemben is, újra fellángolhat tehát a vámháború. Közben az olajárak ismét emelkedtek, mint ahogy az állampapírhozamok is, az inflációs kockázatok miatt is aggódnak a befektetők. Szerdán a vezető európai részvényindexek is lefordultak, a régiónk részvénypiacai is lejjebb kerültek, és az amerikai tőzsdék is lefordultak.

Nagy a káosz az iráni béke körül, újabb részvény árfolyama robbant fel

2026. június 02. 22:02 | Portfolio

Nagy a káosz az iráni béke körül, újabb részvény árfolyama robbant fel

Tegnap ismét az iráni események vetettek nagyobb hullámokat a piacokon, végül azonban történelmi csúcsokat láthattunk Amerikában. A zárást követően tette közzé jelentését a Hewlett Packerd Enterprise, az erős AI-kereslet hatására pedig több mint 30 százalékot ugrottak a cég részvényei.

Ezt követően ma reggel Ázsiában többnyire esést láthattunk, Európában pedig felpattanás indult meg, amelyből a magyar tőzsde sem maradt ki. Amerikában vegyes hangulatban indul a nap.

Nincs megállás, itt a történelmi csúcs az amerikai tőzsdéken

2026. június 01. 22:04 | Portfolio

Nincs megállás, itt a történelmi csúcs az amerikai tőzsdéken

Többnyire pozitív hangulatban kezdődött a hét a fontosabb ázsiai tőzsdéken, a dél-koreai index történelmi csúcsra ment, az európai részvénypiacokon viszont a bizonytalanság érződött egész nap, délután pedig az iráni háborúval kapcsolatos fejlemények sem segítettek. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök utasítást adott a Hezbollah elleni libanoni hadműveletek kiterjesztésére, annak ellenére, hogy több mint hat hete tűzszünet van érvényben. Irán délután bejelentette, hogy a Libanon elleni támadások miatt leállítja a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, a hírre megugrott az olajár, a tőzsdék pedig kissé lefordultak.

Amerikában a kezdeti bizonytalanságot követően felfelé vették az irányt a tőzsdék, ismét új történelmi csúcsok születtek a vezető indexeknél.

Hatalmasat ralizott a Dell részvénye, kilőttek a tech-papírok – Itt az új csúcs az amerikai tőzsdéken

2026. május 29. 22:00 | Portfolio

Hatalmasat ralizott a Dell részvénye, kilőttek a tech-papírok – Itt az új csúcs az amerikai tőzsdéken

Bizonytalan volt a hangulat az európai részvénypiacokon, a nyugat-európai tőzsdéken mérsékelt emelkedést láthattunk, a régiónkban viszont főként a magyar és az osztrák piacon nagy volt ma az eufória, tépték a vezető részvényeket. A magyar tőzsdén az OTP ment az élen, nyilván nem függetlenül attól, hogy Magyar Péter Brüsszelben tárgyalt az uniós forrásokól. A miniszterelnök és Ursula von der Leyen bejelentette, hogy gyakorlatilag minden befagyasztott magyar uniós forrás, mintegy 16,4 milliárd euró teljes felszabadításáról szóló megállapodást kötöttek.

Donald Trump amerikai elnök a magyar piaczárást követően nyilvánosságra hozta az iráni konfliktus lezárásával kapcsolatos követeléseit, amelyek között kiemelt helyen szerepel a Hormuzi-szoros azonnali és díjmentes megnyitása a korlátozásmentes hajóforgalom előtt. A hírre az olajár azonnal esésbe kapcsolt. Az amerikai tőzsdéken emelkedett volt ma a hangulat, mindhárom vezető index új csúcson zárt.

Közel az iráni béke? Emelkedtek az amerikai tőzsdék

2026. május 28. 22:00 | Portfolio

Közel az iráni béke? Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Csütörtökre virradóra ismét egymásnak támadtak a felek Iránban, ennek hatására pedig nagyobb mozgásokat láthatunk ma reggel a tőzsdéken. Ázsia után Európában is estek a piacok, emellett ismét felfelé vette az irányt az olajár. Délután aztán arról jelentek meg sajtóértesülések, hogy már csak Donald Trump aláírása hiányzik a béketervhez, melynek hatására az olajár lefordult, az amerikai tőzsdéken pedig többnyire pozitív hangulat volt látható.

Rekordszinten zárt a Dow, az S&P és a Nasdaq is

2026. május 27. 22:04 | Portfolio

Rekordszinten zárt a Dow, az S&P és a Nasdaq is

Az iráni helyzetre figyelnek ma is a befektetők, reggel a japán és a dél-koreai tőzsde új történelmi csúcsra ment, de nem volt egyértelműen pozitív a kép, a kínai és a hongkongi tőzsdén ugyanis eközben elromlott a hangulat. Az európai indexek emelkedéssel kezdtek, majd a záráshoz közeledve lefordultak. A BUX is felfelé vette az irányt, a nap nyertese a 4iG volt, a blue chipek közül pedig a Richter állt az élen. A délután kiszivárogott hírek szerint Irán megkapta az új tűzszüneti tervet Washingtontól, a hírre beszakadt az olajár, 90 dollár alá került a WTI. A vezető amerikai részvényindexek először vegyesen mozogtak, majd együntetűen rekordszinten zárták a napot.

Itt az új csúcs az amerikai tőzsdén

2026. május 26. 22:06 | Portfolio

Itt az új csúcs az amerikai tőzsdén

Az Egyesült Államok kedden bombázta Iránt, bár Donald Trump arról beszélt, hogy közel lehet a békemegállapodás. A hírek hatására megugrott a volatilitás az olajpiacon, az ázsiai tőzsdék pedig estek. Európában inkább bizonytalanság látszott a kereskedés első szakaszában, majd délelőtt elkezdett romlani a hangulat, végül csökkenéssel zártak a főbb indexek. Az amerikai tőzsdék vegyesen zártak, míg a Dow esett, az S&P 500 új csúcsra ment ma.

Történelmi csúcs után a végére fogyott el a lendület Amerikában

2026. május 22. 22:01 | Portfolio

Történelmi csúcs után a végére fogyott el a lendület Amerikában

Robbanás történt a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén, a halálos áldozatot is követelő baleset hírére nagyot esett a Mol árfolyama, a magyar tőzsde pedig a kedvező nemzetközi részvénypiaci környezettel szembe menve egyre nagyobb mínuszban van. Európához hasonlóan Amerikában is az emelkedésé a főszerep, a Dow index ráadásul új történelmi csúcsra is került, majd a nap végére kicsit leadott az emelkedésből.

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

2026. május 20. 22:02 | Portfolio

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

2026. május 19. 22:00 | Portfolio

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

Megütötték a sztárpapírokat Amerikában

2026. május 18. 22:01 | Portfolio

Megütötték a sztárpapírokat Amerikában

Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken közben romlani kezdett a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődött hét. Délután viszont elkezdett javulni a hangulat, miután pozitív jelzések érkeztek a béketárgyalások felől, melyek hatására lefordult a korábban emelkedő olajár. Ezt követően ismét jött a lefordulás; kiterjedt eladási hullámot indított el a memóriachip-ágazatban a Seagate vezérigazgatójának nyilatkozata, aki szerint a gyártók nem tudnak lépést tartani a mesterséges intelligencia által gerjesztett kereslettel.

Részletes keresés