Üzlet

Royal Bank of Scotland: újabb leírások

206 millió fontos veszteségleírást jelentett be a Royal Bank of Scotland a harmadik negyedévre, miután az új számviteli szabályoknak köszönhetően a bank elkerülheti a nagyobb veszteségeket. Az elemzők az első félévben elkönyvelt 5.9 milliárd dolláros veszteségleírás után újabb többmilliárd fontos leírásokra számítottak.

BUX-ban pörögtek nagyon a befektetők - De ez nem elég!

Míg az azonnali részvénypiaci forgalom a hazai parketten október hónapban nagy fordulatot mutatva emelkedett a bázisidőszakhoz és a korábbi hónaphoz képest, addig a határidős piac nem tudott ekkora mértékű feltámadást felmutatni. Bár az előző havi forgalomra sikerült rátenni egy lapáttal, a bázisidőszaki értékhez képest továbbra is lemaradás látszik.

Wood: tartáson a Magyar Telekom (2.)

628 forintos célárfolyammal és tartás ajánlással kezdte meg a Magyar Telekom követését a cseh Wood.

Remegő lábakkal, de még emelkedhet Európa

Az ázsiai piacok ma reggeli emelkedését követően erősödéssel kezdhetik a napot a főbb európai részvényindexek is, azonban az átütő lendület egyelőre hiányozni látszik.

Az amerikai határidős indexek enyhe pluszt mutatnak, ami a Dow esetében 18 pontot jelent.

Iránymutatás híján oldalazás jöhet

A nagyvonalakban semmitmondó külföldi események hatására, határozott iránymutatás hiányában oldalazásra számít hazai fronton Pusztai Péter, a Best Invest üzletkötője.

Drámai hónap az amerikai autópiacon - 25 éves mélyponton az értékesítések

Az elmúlt 25 év legrosszabb hónapját tudhatja maga mögött az amerikai autópiac, októberben ugyanis a hitelpiaci válság elmélyülése tovább csökkentette a keresletet. Az évesített, szezonálisan igazított értékesítések 10.56 millió darabra rúgtak az Egyesült Államokban, amely 34%-os visszaesést jelent 2007 azonos időszakához viszonyítva.

Elindította az Externet a PowerDSL-t

Az Externet november elejétől elindította új generációs, 50Mbit/s letöltési, és 10Mbit/s maximális feltöltési sebességű PowerDSL szolgáltatását üzleti előfizetők számára.

Elfogadták Robin Hood-ot - hogy hat ez a tőzsdei cégekre?

Tegnap elfogadta a parlament az ún. Robin Hood adó kivetését tartalmazó törvényt, mely 8%-os különadót jelent 2009-ben és 2010-ben a gáz-, olaj-, hő- és villamosenergia termelő cégek számára. A törvény a MOL mellett számos tőzsdei céget is érint.

Egy újabb megálló a Ceva-Phylaxia perben

A PHYLAXIA 1912. Holding bejelentette, hogy a társaság, mint felperes valamint a Ceva-Phylaxia Zrt. I. rendű, Ceva Sante Animale II. rendű és Chinoin Zrt. III. rendű alperesek között folyamatban lévő perben a Fővárosi Bíróság a 2008. november 3-i tárgyaláson meghozott közbenső részítéletében a felperesi keresetnek megfelelően a felperesi jogelőd és a II., III. rendű alperesek által 1991. június 14-én megkötött Részvénytársasági Szerződés 2.02.05. (i) pontjának semmisségét a rendelkezés jogszabályba ütközésére tekintettel megállapította.

Kifogyóban a lendület? - Technikai elemzés

Míg a világ tőzsdéi óvatos emelkedést produkáltak, addig a BÉT-en elszabadultak a bikák, és még egy ellenállás áttörésére is futotta a piac erejéből. Ma reggel a DAX és BUX indexeket, valamint a MOL az OTP és az EURHUF grafikonokat tekintjük át.

Nagyot ment a Nikkei, a többiek csak állva nézték

Többségében emelkedni tudtak a főbb ázsiai részvényindexek, a japán Nikkei 225 a tegnapi szünet után 6.2%-ot száguldott, míg a többiek közül a dél-koreai KOSPI 2.1, a hongkongi Hang Seng 0.2%-kal került feljebb, ezzel szemben a kínai Shanghai Composite 0.3, az ausztrál S&P/ASX 200 pedig 0.1%-ot veszített értékéből. Az utóbbi benchmark gyenge teljesítménye meglepő, hiszen az ausztrál jegybank a várakozásoknál nagyobb mértékben, 75 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát. A nemzetközi hangulat jelenleg visszafogottan optimista, az amerikai határidős indexek enyhe pluszban tartózkodnak.

USA: nem sikerült belőni az irányt

Iszonyatos volatilitás közepette javarészt csökkenéssel zárták a hét első kereskedési napját a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 0.1, a szélesebb piacot átfogó S&P 500 0.3%-ot gyengült, míg a Nasdaq Composite 0.3%-kal került feljebb. A befektetők idegeit a kiábrándító makroadat mellett az autógyártók októberi, drámaian gyenge értékesítési adatai is próbára tették. Az irányt azóta sem sikerült megtalálni, a tengerentúli határidős indexek ugyanis leheletnyi pluszban tartózkodnak, viszont Ázsiában a Nikkei megint 6%-ot ment.

Jól megy a Zwack-nak! - Nem hiába...

A tavalyi hasonló időszaki negyedéves Zwack gyorsjelentés a nem túl fényes, a mostani pedig az ismét erőt és stabilitást sugalló jelzőt kaphatja. A társaság meglepetésszerűen érkező számai miatt ezúttal nem áll rendelkezésre elemzői várakozás, a menedzsment idei éves tervei azonban időarányosan teljesültek.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- az árbevétel, bruttó fedezet szép növekedést mutatott, bár nem szabad megfeledkezni a nyomott bázisidőszaki értékekről sem
- üzemi és adózott eredményszinten stabil, 5% körüli növekedés
- a menedzsment megerősítette a nyáron adott éves várakozásait, azok a pénzügyi válság miatt nem lesznek veszélyben
- az eddigiek alapján tartható a tavalyi részvényenkénti 1,100 forintos osztalék.

Vészesen süllyed a léket kapott TV2!

A két rivális országos kereskedelmi csatorna közönségarányainak versenye újabb RTL Klub győzelmet hozott a 44. héten, átlagosan 13.2 százalékpont volt a különbség, amire régóta nem volt példa. A TV2 egyetlen nap sem tudott 8 százalékpontnál közelebb kerülni a konkurens csatornához, ami az előző hetekben megszokott Celeb vagyok, ments ki innen-nek volt köszönhető. A jövő hetet viszont nagy várakozások előzik meg, hiszen a TV2 elindítja a Sztárok a fejükre estek című műsorát.

Ide-oda rángatóznak a befektetők

Nem nagy méretű, de hirtelen és kiszámíthatatlan mozgások uralták az amerikai tőzsdei kereskedést a hétfői napon, a széles piac zárása végső soron mínusz nullának mondható, a Nasdaq pedig tudott egy kicsit emelkedni.


Az autógyártók olyan gyenge októberi értékesítési adatokkal álltak elő, hogy az valami egészen megdöbbentő...

214 milliárd forintot vittek be az OTP-be

A legnagyobb hazai hitelintézet őszi megtakarítás-ösztönző programja keretében 214 milliárd forintot helyeztek el a befektetők akciós lakossági betétekben - jelentette be ma az OTP Bank.

A hitelkártya lehet a leírások újabb forrása - már a Citigroup is...

A hitelkártya üzletág lehet a veszteségleírások újabb forrása, a Bank of America és az American Express után a Citigroup is közzétette, hogy a harmadik negyedévben 1.4 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el a kártyahitelek értékpapírosításán és elképzelhető, hogy a kártyaüzletágán elkönyvelt veszteségek 2009-ben rekordmértékre rúgnak.

Odacsaptunk mindenkinek

Mind a nyugat-európai, mind a régiós társakat maga mögé utasította a hazai tőzsde a hét első kereskedési napján, a BUX 5.1%-os pluszban zárt az elmúlt hónapok átlagától elmaradó, 20.8 milliárd forintos forgalom mellett. A meglepő csupán az a történetben, hogy sem a nemzetközi, sem a magyar piacon nem láttak napvilágot olyan hírek, melyek ilyen mértékű emelkedést indokoltak volna. Sőt, Amerika délután még egy kiábrándító makroadattal is megörvendeztetett minket, de ez sem fékezte a lelkesedést. A hegymenetben a MOL játszotta a főszerepet, miután az olajtársaság papírjai 14.3%-ot drágultak.

PannErgy: december 1-én kezdődik a fúrás

2008. december 1-én megkezdődik az első próbafúrás a PannErgy tervezett geotermikus lelőhelyein, a cég ez alkalomból hamarosan prezentációs napot tart az elemzők, a sajtó és a befektetők számára.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.