Oroszország folytatja aktív együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel - jelentette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szocsi melletti Bocsarov Rucsejben lévő államfői rezidencián, ahol Rafael Grossit, a NAÜ főigazgatóját fogadta.
Több mint 150 durva szabálysértést jegyeztek fel a zaporizzsjai atomerőműben azóta, hogy az orosz csapatok két éve megszállták a nukleáris létesítményt - közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a kormány szerdai ülésén.
A török rendőrség letartóztatott egy orosz állampolgárt, aki a gyanú szerint az Iszlám Állammal állt kapcsolatban és hamis személyazonossággal az Akkuyu atomerőműnél dolgozott - írta meg a Sky News.
Franciaországban leállították az ország nyugati részén fekvő chinoni atomerőmű két reaktorát, miután tűz ütött ki a létesítményben - közölte az EDF áramszolgáltató vállalat.
Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat munkatársai csütörtöktől nem léphetnek be többé az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai nukleáris létesítmény területére - közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).
Ukrajna már az idén megkezdi a legnagyobb európai atomerőmű építését a lengyel határtól mintegy 180 kilométerre fekvő Hmelnickij városnál - jelentette be hétfőn Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter.
Az Oroszországgal való konfliktusból eredő energiakapacitás-hiány ellensúlyozására Ukrajna négy új atomerőmű építésébe kezd, és a munkálatok várhatóan már idén nyáron vagy ősszel megkezdődnek – derül ki German Galuscsenko ukrán energiaügyi miniszter nyilatkozataiból.
Robert Golob szlovén kormányfő nemzeti energiaügyi csúcstalálkozót hívott össze a jövő hétre, hogy megvitassák a krskói atomerőmű új blokkja építésének döntéshozatali folyamatát, miután felpörögtek az események az újabb reaktorblokk körül - közölte szerdán a miniszterelnöki hivatal.
Az orosz ellenőrzés alá került zaporizzsjai atomerőművet ismét körbeaknázták - közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) péntek este bécsi székhelyén kiadott helyzetjelentésében.
A decemberi ralit követően döcögősen indult az év a részvénypiacokon, egyelőre kevés terület mozgathatta meg a befektetők fantáziáját. Van azonban egy még elég jelentéktelennek mondható, de egyre nagyobb teret és figyelmet nyerő szeglete a nyersanyagpiacnak, ahol olyan rali zajlott a mögöttünk álló hetekben, hogy csak néztünk. Nagyon úgy tűnik, hogy a tavalyi markáns emelkedést követően valósággal begyújtották a rakétákat az uránpiacon, közel 20 éve nem látott szinteket ostromol a sugárzó érc árupiaci jegyzése, miközben szárnyalnak az uránbányász vállalatok részvényei. Adódik a kérdés: érdemes felugrani erre a robogó vonatra?
Úgy lett az év egyik legjobb tőzsdei sztorija az atomenergiából, hogy tulajdonképpen sosem volt belőle nagy sztori vagy felhajtás: nem sereglettek hiénaként a sugárzó uránérc köré a nagy megmondóemberek és nem puffogtattak hajmeresztő célárakat (mint például egy bitcoin vagy egy Tesla esetében), ha éppen felfelé mozdult el az árfolyam. Márpedig az egyre hangsúlyosabb klímavédelmi törekvéseknek és az ellátásbiztonság felértékelődésének köszönhetően rendesen összeálltak a csillagok 2023-ban az atomenergia felett, és a kilátásokat elnézve talán nem nagy túlzás azt mondani, hogy fényes jövő áll a szektor előtt. De mégis hogyan lett a kegyvesztettből üdvöske, miért láthatjuk az atomenergia reneszánszát, és mik befolyásolhatják a jövőt ezen a téren? Év végi összefoglaló elemzésünkben ezeknek járunk utána.
A japán atomenergia-felügyelet szerdán feloldotta a Tokyo Electric Power (Tepco) tulajdonában lévő, a világ legnagyobb atomerőművének számító Kashiwazaki-Kariwa erőműre kirótt működési tilalmat, ezzel megnyílt a lehetőség ahhoz, hogy a vállalat az erőmű újraindításhoz szükséges helyi engedélyeket megszerezze, írja a Reuters.
Állítólag súlyos, a reaktor primerkörét érintő problémákat titkolhatott el a Roszatom a fehérorosz Asztravec erőmű esetében. A Bloomberg beszámolója szerint az ioncserélő gyantával voltak problémák, ami akár a reaktormag leolvadását is elindíthatja. A súlyos problémák az orosz-ukrán háború első napjaiban buktak ki a Paks II. mintaprojektjének számító létesítményben, de nem tudni, hogy a problémákat azóta sikerült-e kijavítani, illetve hogy azok más erőműveknél is kibukhatnak-e. A Roszatom szerint viszont még nem is volt terhelve az erőmű a megadott időpontban, és cáfolják, hogy bármilyen súlyos meghibásodás történt volna.
Jelentést adott ki a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) vasárnap, amelyben beszámoltak a Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) körül kialakult helyzetről. Nemrégiben tartalékenergiára szorultak a blokkok, mivel megszakadt a kapcsolat az egyik utolsó távvezetékkel – írja a Kyiv Independent.
Új paksi projektigazgató lépett hivatalba 2023. november 20-án az orosz fővállalkozó Atomsztrojexport (ASZE) vállalat részéről, miután az eddigi igazgató Alekszandr Merten átadta a projektvezetői megbízatását Vitalij Poljanyinnak, az ASZE alelnökének – derült ki a Roszatom közleményéből. Az új paksi projektigazgató a Belorusz Atomerőmű építési projektigazgatói székéből érkezett Magyarországra.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter javaslatot terjesztett elő a kiégett üzemanyag és radioaktív hulladék kezelésének módosítására, amely lehetővé teszi alternatív üzemanyagok használatát a Paksi atomerőműben - számolt be a HVG.
2023. november 14-én megbeszélést tartott Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami vállalat vezérigazgatója Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. A felek a Paks II. Atomerőmű építési területét is felkeresték.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerda reggel beszélt azon államok nagyköveteinek, melyek még nem kerültek fel a "barátságtalan országok" listájára - Írja a Sky News. Az orosz politikus a szokott panelek mellett kijelentette: Washington továbbra is tőlük vásárolja az urániumot.