Tovább csökkennek az üzemanyagárak péntektől a hazai kutakon - írja a holtankoljak.hu
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Mandineren közölt véleménycikkében többek között a hazai üzemanyagárakról, az EU klímacéljairól és az ipartámogatás fontosságáról beszélt.
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken - írja a holtankoljak.
Hétfőtől ismét üzemanyagár csökkenést fogunk tapasztalni a hazai kutakon, írja a holtankoljak.
Eddig hetente két alkalommal, szerdán és pénteken volt árváltozás a hazai benzinkutakon, de az Index birtokába jutott dokumentum alapján a Mol most megváltoztatná az eddigi rendszert.
Bezárja egyik erdélyi gyárát a világ egyik legnagyobb kábelgyártó vállalata, a Leoni a "drasztikusan csökkenő megrendelések" miatt - írta a vállalat közlését idézve az economedia.ro.
Két hetes ultimátumot adott a kormányzat a hazai üzemanyagpiaci szereplőknek, ez alatt az idő alatt a régiós középmezőnybe kell eljuttatni a magyar benzint és a dízelt. A Mol már meg is tette az első nagy lépést, mindkét terméknél 10-10 forinttal csökketette a kiskereskedelmi árrését, ezt a piac többi szereplője is nagyjából lekövette. A kormányzat a múlt héten a benzin esetében 27, a dízelnél pedig 10 forintos relatív árcsökkenés szükségességét jelezte, ami a benzinkutak hasznának visszavágásával valósulhat szerintük meg: felmerül a kérdés, hogy hogyan is alakulhat a kisebb, független benzinkutak nyeresége abban az esetben, ha valóban megtörténik az árrés összehúzása? Megéri az új környezetben üzemeltetni a kutakat? Mi a nagy veszélye a piaci folyamatokba való belenyúlásnak? Eljön a „benzinkutak bosszúja"?
Rendkívüli üzemanyagár-változás került ma bejelentésre, írja a holtankoljak. De mi áll a háttérben, miért esik meredeken a hazai benzin ára?
Hétfő délután a Mol az összes töltőállomásán 10 forinttal csökkentette az üzemanyagok árát, írja a Népszava.
Tovább csökken a benzin és a gázolaj ára szerdán - írja a holtankoljak. De milyen tényezők is határozzák meg az üzemanyagok árát?
A kormány két hetet adott az üzemanyag-kereskedőknek, hogy a régiós országokhoz igazítsák az áraikat. Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint nem mindegy, hogy a KSH mely környező államok árait fogja alapul venni - írja az rtl.hu. A csatorna híradójában pedig arra hívta fel a figyelmet: veszteséges üzemelésre kényszerítené a kormány a benzinkutakat, ha kizárólag tőlük várná az üzemanyagok árának csökkentését.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta a Magyar Ásványolaj Szövetség illetékeseit - jelezte csütörtök esti közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az Európai Bizottság adataira támaszkodva a KSH heti rendszerességgel fogja közzétenni a saját régiós üzemanyagár-rangsorát péntekenként, ami azért fontos, mert ez a statisztika fogja az alapját adni egy esetleges kormányzati beavatkozásnak az üzemanyagpiacon. A hivatal módszertanának torzító hatásai miatt mi is elvégezzük a regionális összehasonlítást, a számításba vett országok köre azonban azokra korlátozódik, amelyek valós alternatívát nyújthatnak a hazai autósok számára, ha túl drágának találnák a benzint a magyar kutakon. Vajon mekkora a különbség a két módszertan által kalkulált régiós átlagárak között, és mennyire tér el ezektől a hazai üzemanyagár?
A szerdai kormányülést követően Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy a kabinet döntött arról, hogy kéthetes ultimátumot adnak az önkéntes árcsökkentésre a piaci szereplőknek. Ha ez nem lesz eredményes, ismét szabályozni fogják az üzemanyagárakat.
Mindkét finomított olajterméknél csökken a nagykereskedelmi ár - írja a holtankoljak. A mostanában látott csökkenés részben piaci alapon is magyarázható, bár nem kizárt, hogy a kormányzati kommunikációnak és az üzemanyagpiaci szereplőkkel kötött megállapodásoknak a hatását is láthatjuk.
Jelentősen csökken a gázolaj ára szerdától - írja a holtankoljak.hu
Ezt erősítették meg ma egy közös találkozó során.
Most válik csak igazán valósággá a sci-fi.
Erről adott tájékoztatást az ukrán vezérkar.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.