Nem kellene rekordmagasságban lenni az amerikai részvényárfolyamoknak, a tőkeáramlásokat mutató adatok ugyanis ezt nem támogatják - idézi a CNBC a világ legnagyobb alapkezelőjének, a BlackRock vezetőjének véleményét.
Dél-Korea nemzeti nyugdíjszolgáltatója (NPS), a világ harmadik legnagyobb nyugdíjalapja, leszerződött a BlackRockkal és a Grosvenor Capital Managementtel. Az alapkezelők a nyugdíjalap hedge fund befektetéseit kezelik majd - írja a Reuters.
A mostani bizonytalan környezetben az egyik legjobb védekezés az aranyba való menekülés, ami azt jelenti, hogy az árak itt feltehetően sokat emelkednek még - idézi a CNBC a világ legnagyobb alapkezelőjének, a BlackRock-nak a véleményét.
Geopolitikai kockázatok egész sorától félti a piacokat John Mack, a Morgan Stanley egykori elnök-vezérigazgatója, aki hétfőn a CNBC-nek nyilatkozott erről. A volt bankvezér arra tett fogadást, hogy Nagy-Britannia marad az EU-ban.
Az idei év hátralévő részében is folytatódhat a fejlődő piacok felülteljesítése, annak ellenére, hogy a főbb problémák, mint a lassuló növekedés, az emelkedő inflációs és magas adósságállomány továbbra is jelen vannak - vélik a BlackRock szakértői a CNBC tudósítása szerint.
Tegnapi első negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében 20%-os profitcsökkenésről számolt be a BlackRock, a világ legnagyobb alapkezelője. A gyenge negyedév miatt a tervek szerint 400 embert bocsátanak el és 76 millió dolláros költségcsökkentést hajtanak végre - írja a Reuters.
Továbbra is kedvező a környezet a kockázatosabb eszközök számára, a recesszió valószínűsége nagyon alacsony és egyre csak csökken - írja a CNBC a BlackRock vezető befektetési stratégájának szavait idézve. A BlackRock az európai részvényekkel szemben az amerikai részvényeket preferálja.
Kissé átrendeződött a márka alapján a világ 10 legismertebb alapkezelőjének listája. Az első öt helyen nem volt változás, azonban sokak meglepetésére az Aberdeen kiesett a tízes listáról, miután csak a 13. legnagyobb márkának választották meg - írja a Financial Times.
Kétszer annyi készpénzben ülnek a nagy kötvényalapok menedzserei, mint öt évvel ezelőtt - írja a Financial Times. Az elemzők szerint a profik félnek a kötvénypiaci alacsony likviditástól, emellett a Third Avenue bukása is visszaveti a kockázatvállalást.
A világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock szerint semmi szükség sincs annak tesztelésére, hogy az alapkezelői szektor hogyan reagálna egy újabb pénzügyi válságra, legalábbis, ha a mostani elképzelés szerint vinnék azt végbe - írja a Reuters.
A világ legnagyobb alapkezelőjének, a Blackrocknak vezérigazgatója, Larry Fink rácáfolt azoknak a véleményére, akik szerint az ETF-ek kockázatosabbak a befektetési alapoknál a CNBC-nek tett nyilatkozatában.
Nagy tőzsdei esésre és az Európai Központi Bank közbeavatkozására számít a Blackrock, ha folytatódnak Európában a terrortámadások, írja a Welt am Sonntag.
A BlackRock, a világ legnagyobb alapkezelője, bezárja az egyik többmilliárdos makró hedge fundját, amely a világpiaci trendek meglovagolásából keresett (volna) pénzt az ügyfeleinek - írja az amerikai The New York Times.
A Bank of America eladja 87 milliárd dolláros pénzpiaci alap üzletágát a BlacRocknak, a döntés mögött az alacsony hozamkörnyezet és a szigorodó szabályozások állhatnak - írja a Nasdaq.com.
A Tower Watson befektetési tanácsadó cég összeállította 2014 legnagyobb alapkezelőinek listáját a kezelt vagyon alapján. Magasan veri a mezőnyt a BlackRock, miközben az Allianz folytatja mélyrepülését, miután a Pimcóból 176 milliárd dollárt vontak ki a befektetők tavaly - írja a Financial Times. A Templeton Alapkezelőnek olyan rosszul sikerült a tavalyi éve, hogy benne sincs a legjobbak 20-as listájában, ráadásul az idei év sem néz ki sokkal jobban az alapkezelőnek.
A kínai gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak az amerikai, európai és ázsiai részvénypiacokon is nagy kilengéseket okoztak, a tőzsdén kereskedett alapokból (ETF) a befektetők múlt hónapban közel 9 milliárd dollárt vontak ki - írja a Financial Times.
A BaFin német pénzügyi hatóság 3,25 millió eurós (3,5 millió dollár) rekord összegű bírságot szabott ki a BlackRockra, amiért a vállalat éveken át helytelenül tüntette fel legalább 50 német nagyvállalatban lévő részesedését - írja a The Wall Street Journal.
A Vanguard lett tavaly a világ legnépszerűbb befektetési csoportja 291 milliárd dolláros tőkebeáramlásával. Összehasonlításképp a Pimco csak az utolsó helyet tudta megszerezni a legjobb 10 befektetési alap listáján - írja a Financial Times.
Még csak 22 éve annak, hogy megjelent az S&P 500 indexet lekövető SPDR a piacokon, máris rekordot rekordra döntenek a tőzsdén kereskedett alapok. 2014-ben sosem látott szintre, 2,79 ezer milliárd dollárra ugrott meg az ETF-ekben kezelt vagyon mértéke, de a tavalyi év nemcsak a globális, hanem az európai ETF piacon is rekord évnek számított. Az 5 legnagyobb vagyont kezelő ETF alap a piac több mint 76%-át fedi le, de folyamatosan dúl a háború a versenytársak között a torta nagyobb szeletéért, ez pedig még olcsóbbá teheti a már most is kedvező díjakkal dolgozó ETF alapokat.