Nagy Márton megszólalt az üzemanyagárakról
Gazdaság

Nagy Márton megszólalt az üzemanyagárakról

Portfolio
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről. A miniszter az Indexnek nyilatkozva leszögezte: szerinte a kormány beavatkozása megtette hatását, ám szerdán a kormány még megtárgyalja a kérdést. A miniszter elárulta: megfogadták az érdekképviseletek javaslatát – és ahogy azt a miniszterelnök bejelentette – a régiós átlag helyett a szomszédos országok átlagát vizsgálják.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről - derült ki a nemrégiben a szerkesztőségünknek küldött meghívóból.

Az Indexnek a témáról nyilatkozva Nagy Márton elmondta, a kormány beavatkozása – ami "alapvetően inkább önkéntes vállalásra épül, mint erős regulációra – megtette a hatását. Így nagyon jelentősen csökkentettük az üzemanyagárakat, a gázolaj és a benzin tekintetében is, mind a nagy-, mind a kiskereskedelmi árakban".

Ám a kormány szerdán ismét megtárgyalja a kérdést.

Nagy Márton arra is kitért, megfogadták az érdekképviseletek javaslatát – és ahogy azt a miniszterelnök bejelentette –

a régiós átlag helyett a szomszédos országok átlagát vizsgálják.

Nem csak azt várjuk el, hogy valaki elérje a versenyképes árszintet, hanem, hogy mostantól kezdve ott is tartsa. Ez nem heti vagy havi történet: jó lenne, ha a hazai üzemanyagpiacon innentől kezdve ez önmagától is megfelelően működne

- mondta a miniszter.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Schneider Electric Dunavecse Szijjarto Peter