Benne van a családod a legjobban kereső 10%-ban?
Ki keres jól Magyarországon?
Igen gyakran hangoztatott vélemény Magyarországon, hogy alul vagyunk fizetve és túl kevés a pénzünk. A Portfolio hasábjain nemrég parázs vita alakult ki a magyar bérszínvonalról, ahol jó alaposan körbejártuk, hogy külföldhöz képest mennyit is keresünk és mi indokolhatja ezt az eltérést. Most pedig azzal folytatjuk, hogy az átlagos kereseti számok mögé nézünk be kicsit, ami talán még tovább formálhatja a magyar jövedelmi helyzetről kialakult képünket.Adódik tehát a kérdés, amire lehet, hogy a többség valójában egyáltalán nem tudja a választ: Mennyire keresünk jól vagy rosszul a magyar viszonyokhoz képest? Nem kell statisztikusnak lenni, hogy tudja valaki: az átlagok nem feltétlenül jellemeznek jól egy sokaságot. Ismernünk kell az eloszlást is ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk például arról, hogy miként keresnek a magyarok.
A Központi Statisztikai Hivatalnál decilisekre bontva közlik, hogy mekkora volt az egy főre jutó jövedelem a magyar háztartásoknál. A legfrissebb elérhető adattáblák bár 2013-as állapotokat tükröznek, az összkép ma is nagyon hasonló lehet, így a téma szemléletes áttekintéséhez bőven elegendőek.
Alacsony összegek, mégis nagy különbségek
Nos, ne legyen senkinek illúziója arról, hogy óriási összegekről olvas majd az alábbiakban. Már csak azért sem, mert a KSH háztartásokra vetítve számol, ahol általában kevesebben dolgoznak, mint ahányan élnek. Így ezek a statisztikák nem azonosak azzal, hogy milyen személyes jövedelmek vannak itthon, de természetesen szorosan összefüggenek vele.
Az alsó és a felső decilis között több mint nyolcszoros különbség van, de érdekes az is, hogy a kilencedik decilisnél is 63 százalékkal nagyobb a tizedik. A felső tíz százalék helyzete tehát kiugrónak számít, de hasonló, 61 százalékos eltérést mutat az első és a második decilis közötti arány is, miközben a decilisek közötti átlagos eltérés ennek kevesebb mint a fele.
Ez azt jelenti, hogy Magyarországon mind a legalsó, mind a legfelső tíz százalék kiugró mértékben szegény, illetve kiugró mértékben gazdag.
Ez azonban nem magyar sajátosság, hanem egyszerű statisztikai összefüggés. Az alsó decilisben vannak azok, akik egyáltalán semmilyen (fehér) jövedelmet nem szereznek, a felsőben pedig a szupergazdagok szűk köre húzza fel a teljes tíz százalék átlagát.A szegény háztartások helyzetére jellemző, hogy sokkal több főt számlálnak, mint a gazdagoké. Az átmenet viszonylag folyamatos és elég meredek, ami természetesen súlyosbítja az egy főre jutó jövedelmi helyzetet (ez árnyalja a személyes jövedelmek közötti különbségeket, persze a életkörülmények valós megítélésén már nem változtat).


Amennyiben a magyar jövedelmi viszonyok külföldhöz való viszonyítására is kíváncsi, akkor kérjük tekintse át az alábbi cikkeink egyikét:
Elfogyott Oroszország ereje, hátat fordított a puskaporos hordónak – Itt az esély a véres konfliktus lezárására?
Fontos előrelépés történt a békefolyamatban.
Fegyverkezik a kontinens - Apró európai állam szakít nagyot a készülődéssel
Majdnem duplájára nőtt a kivitel.
Félelmetes jelentés érkezett: öt éven belül kiszáradhat egy ország fővárosa?
Ez biztosan nem hiányozna a lakosságnak.
Orbán Viktor: kikényszerítjük a magyar EU-forrásokat az uniós költségvetés blokkolásával
A bálványosi szabadegyetemen beszélt a kormányfő.
Véget kell vetni az AI vállalatok szemfényvesztő megközelítésének
Trump AI cselekvési terve megerősítette azt, hogy kormányzata nem kívánja szabályozni ezt a gyorsan fejlődő szektort.
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.
Oroszország és Kína a self made milliárdosok bölcsője
A nagyjából 3000 dollármilliárdos kétharmada self made, maga szerezte a vagyonát. Az örökölt és self made milliárdosok aránya tud mesélni az adott ország történelmi, kulturális,... The pos
Zsugorodó világ, táguló tudomány - együttműködés és rivalizálás a fejlődés motorjaként
Verseny vagy együttműködés? A tudomány és technológia fejlődését évszázadokon át ez a kettősség hajtotta előre. Ma a világ zsugorodóban, az elmúlt évtizedekben egyre több a közös kut
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Rekordszinteken az Egyesült Államok légszennyezettsége
Több mint 150 millió amerikai él olyan területen, ahol a légszennyezettség meghaladja az egészségügyi határértékeket.
Otthon Start Program 2025: Megjelent a 3%-os lakáshitel jogszabálytervezet
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program 2025: Megjelent a 3%-os lakáshitel jogszabálytervezet Az Otthon Start Program 2025 szeptemberben induló, új állami lakástámogatási


Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Tényleg túl hosszú az élelmiszer útja? Kiderült, ki mennyit kaszál a magyarok pénzén
Lehetne spórolni a rövidebb az élelmiszerlánccal?
Mit üzennek a BYD és a CATL hazai gyárairól érkező baljós hírek?
Összetett okok húzódnak meg az autópiaci kereslet megtorpanása mögött.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.