Ritter az amerikai Judging Freedom csatornának adott egy közel fél órás interjút, amelyben az ukrajnai háború eseményeit veszi górcső alá. Szerinte beláthatatlan következményekkel járna, ha a francia elnök valóban NATO-csapatokat küldene Ukrajnába. Szerinte, ha a nyugat-európai katonai hatalom csapatai megérkeznek a kelet-európai országba, akkor Vlagyimir Putyin orosz elnök azonnal meg fogja semmisíteni őket. Szerinte Párizsban abban bíznak, hogy Franciaország atomhatalom, ezért az oroszok majd nem mernek fellépni csapataik ellen. Erre gúnyos megjegyzést tett a volt amerikai hírszerző, akinek mára némileg megkopott a hitelessége:
Nem számít – Oroszországban több ezer van belőlük, eltörölnek a föld színéről, és ezt Franciaországnak meg kell értenie.
Ritter azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak kell elérnie, hogy Macron visszakozzon a lépéseitől. Azt is belengette, hogy Moszkva a romániai logisztikai központokat is azonnal lebombázná. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban szintén súlyos lépéseket helyezett kilátásba, amennyiben NATO alakulatok települnének Ukrajnába.
Fontos tisztázni, hogy William Scott Ritter Jr. 1998 óta nem tartozik az amerikai haderő kötelékébe, később pedig fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt börtönbüntetésre is ítélték. Leszerelését követően hadpolitikai kommentátorként lett ismert, számos alkalommal kritizálta Washington stratégiáját különösen Irakban és Iránban. 2022 óta markáns véleményt fogalmaz meg az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, viszont jellemzően az orosz propagandával megegyező állásponton van.
Szerinte például a bucsai mészárlásért az ukrán rendőrök a felelősek, Ukrajnát pedig a náci Németországhoz hasonlította.
Többször járt Oroszországban a konfliktus kirobbanása óta, ahol Ramzan Kadirov csecsen elnökkel is találkozott, ahol oroszul próbált társalogni a vezetővel.
Címlapkép forrása: Getty Images