Ingatlan

Hol vegyek ma lakást, hogy igazán jól járjak? - Ilyen lesz tíz év múlva Budapest

Portfolio

1 2 3

11-16..

11. Bálna

A Ferencvárosi Önkormányzat Építésügyi Hatósági Csoportja 2009. január 9-én adta ki a jogerős építési engedélyt az akkor még CET néven futó projektre. Az épület körüli vitás kérdések miatt azonban a 2011 nyarára tervezett megnyitás elmaradt és 2012 nyarán Budapest Főváros Önkormányzata vette birtokba az épületet, hogy megkezdje a javításokat és a megnyitáshoz szükséges munkálatokat. A Bálna 2013. november 8-án nyitotta meg kapuit a közönség előtt, valódi funkciót azonban azóta sem kapott.

2017 novemberében a kormány úgy döntött, megveszi a Bálna épületét a fővárosi önkormányzattól a Magyar Turisztikai Ügynökségnek. A pontos vételárat nem közölték, de korábban még az ingatlan.com-on is feltűnt a hirdetés, akkor 11 milliárd forintos irányáron. Az épület bruttó szintterülete egyébként 30 574 négyzetméter, a bruttó kiadható területe (GLA) azonban csak 11 772 négyzetmétert tesz ki, így az épület fenntartása aránytalanul nagy üzemeltetési költségekkel jár.

A Bálnával kapcsolatos legfrissebb hír pedig az, hogy az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület VI. Hallgatói Ötletbörze Pályázatára kitűzött egyik feladat a Bálna funkcióváltása és átalakítása, melyre szeptember végéig lehet jelentkezni.

12. Közvágóhíd

A Nemzeti Színházzal és a Művészetek Palotájával szemben, a Soroksári út túloldalán található 4,8 hektáros barnamezős területet Adnan Polat, isztambuli üzletember cége tavaly megvásárolta, hogy ott vegyes használatú ingatlanfejlesztéseket valósítson meg.


Bár a területen azóta sem kezdődött el az építkezés, a tervek a Könyves Kálmán körúttól északra eső területekre elkészültek, ahol egy központi tér köré lakóépületek, irodaházak és kereskedelmi egységek épülnének, összesen 280 ezer négyzetméteren.

A környék az utóbbi években egyébként is erős fejlődésnek indult. A szomszédban zajlik a Metrodom City Home és az Allure Residence lakóépületeinek a fejlesztése, északra pedig a Mill Park irodaház építése fejeződött be nemrég. Ezen kívül a Soroksári út Duna felőli oldalán szintén mostanában kezdett bele a TriGranit, a Millennium Gardens irodaház építésébe, ráadásul a MüPa mellett egy konferenciaközpont fejlesztése is régóta tervben van.

13. BudaPart

Újbudán, a Duna mellett, a Kopaszi-gát szomszédságában a Property Market fejlesztésében épül a BudaPart városnegyed, melynek során a beruházás első ütemében 265, a második ütemében 378 lakás kerül megépítésre.

Ez azonban csak a kezdet, a tervek szerint pár év múlva az új városrész 6 ezer embernek lehet a lakó- és 25 ezer embernek a munkahelye. A teljes beruházás során 2000-2500 lakást építenének fel, de a lakásokon kívül irodákat, szállodát, parkolókat és kiskereskedelmi egységeket is létrehoznának. A fejlesztés a tervek szerint 8-10 év alatt fejeződhet be. A projekt kivitelezésének aktuális állásáról Árendás Gergely MRICS, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója a Budapest 2030 konferencián fog beszélni.


Dr. Árendás Gergely MRICS

ügyvezető igazgató

Property Market Kft.

Árendás Gergely a Property Market Kft ügyvezetője, annak 2016. májusi megalapítása óta. A Property Market Kft a Market Építő Zrt. leányvállalataként a BudaPart fejlesztője. Korábban a WING ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyetteseként... Tovább »

14. Csepel-sziget északi része

Sokféle terv született már a Csepel-sziget északi részének lehetséges hasznosítására, melyek közül a legfrissebb a Déli Városkapu Program, aminek keretében 12 ezer diák számára épülnének kollégiumok a sziget északi csücskében. Emellett viszont nem csak diákszállókat, hanem sport- és rekreációs fejlesztéseket is megvalósítanának.

A mintegy 135 hektáros terület rozsdaövezetének és elhanyagolt részeinek fejlesztésével a belváros határa is kijjebb tolódna, a terület ugyanis megfelelő tömegközlekedés esetén a belvárosból is gyorsan elérhető lenne. Az észak-nyugat soroksári esetleges fejlesztésekkel ráadásul a Közvágóhídra tervezett fejlesztésekkel is összekapcsolódna a terület, teljesen átalakítva a mai városképet.

15. Déli új híd

A fent említett új városnegyed közlekedését jelentősen javítaná a Galvani és az Illatos út közé tervezett új Duna-híd. A híd egyrészt tehermentesítené a Rákóczi hidat, másrészt nyugati irányból, az autópályáról könnyebben elérhetővé tenné Soroksárt, sőt egy új fővárosi, déli körgyűrű alakulhatna ki, közvetlen összeköttetést teremtve Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.

Hol vegyek ma lakást, hogy igazán jól járjak? - Ilyen lesz tíz év múlva Budapest
Forrás: UNStudió és a Buro Happold Engineering
Egy felmérés szerint a kétszer 3 sávos új Duna-híd kiépülésével naponta 42 000 gépjárművel csökkenne a belvárosi hidak, illetve napi 8 ezer autóval az Üllői út forgalma.

Hol vegyek ma lakást, hogy igazán jól járjak? - Ilyen lesz tíz év múlva Budapest

16. Kelenföld

A 4-es metró átadásával a kelenföldi felszíni közlekedés és a városkép is jelentős átalakuláson esett át. Az őrmezői felszíni rendezés során a tömegközlekedési kapcsolatok megújításán túl egy 2400 férőhelyes P+R parkolót is kialakítottak.

A Kelenföldi vasútállomást, illetve a buszpályaudvart naponta mintegy 165 ezren veszik igénybe, így nem véletlen, hogy erre a területre tervezte a Futureal az 53 ezer négyzetméter alapterületű Etele pláza megépítését. Az átmenő utasforgalom mellett egyébként a leendő bevásárlóközpont vonzáskörzetében 235 ezer ember él. A plázánál valamivel előrébb tart a sínek autópálya felőli oldalára tervezett, mintegy 70 ezer négyzetméteres - szintén a Futureal fejlesztésében megvalósuló - Budapest One irodaház kivitelezése, ami tovább erősíti a városrész központi jellegét.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

1 2 3
Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
európai bizottság, eu, európai unió, uniós források, uniós vizsgálat