Az Európai Bizottság meglépi azt Lengyelországgal, amit Magyarország is szeretne
Uniós források

Az Európai Bizottság meglépi azt Lengyelországgal, amit Magyarország is szeretne

Portfolio
Az Európai Bizottság hétfőn elindítja azt a folyamatot, amelynek célja, hogy hivatalosan is lezárja a Lengyelországgal a jogállamiság hiányosságokról szóló évek óta tartó, 7. cikk szerinti vitát – közölte három, a tervet ismerő személy a Financial Times-szal. A tavalyi választásokat követően a Donald Tusk vezette EU-párti lengyel kormány februárban tervet terjesztett elő az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítására, amely még a Jog és Igazságosság Párt kormánya által végrehajtott bíróságokat érintő reformot orvosolná.

Tusk megválasztása a Varsó és Brüsszel közötti kapcsolatok szélesebb körű normalizálódásához vezetett, amelyek az előző kormány alatt évekig feszültek voltak. Az enyhülés egyik jele, hogy Brüsszel beleegyezett a jogállamisági viták miatt befagyasztott 137 milliárd eurós uniós pénzeszköz felszabadításába, és a múlt hónapban 6,3 milliárd euró értékben kifizette az országnak a helyreállítási alap első részletét.

Az uniós végrehajtó szerv 2017-ben indított 7. cikk szerinti eljárást Lengyelország ellen az igazságügyi reformok miatt, amelyek Brüsszel szerint sértették a hatalmi ágak szétválasztását. A büntetőeljárás – amelyet Magyarország ellen az Európai Parlament indított el – akár meg is foszthat egy országot szavazati jogától az Európai Tanácsban, az uniós tagállamokat képviselő testületben, de ehhez az összes fennmaradó ország egyhangú támogatására van szükség, ami évek óta nem lépett előrébb Magyarország vétója miatt.

A lengyel terv a tavaly leváltott, konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt kormánya által végrehajtott reformok visszavonására irányuló lépéseket tartalmaz. Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszter egy múlt heti sajtótájékoztatón elmondta, hogy álma, hogy a 7. cikkely feloldása egybeeshet Lengyelország 2004. május 1-jei EU-csatlakozásának 20. évfordulójának megünneplésével.

Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a szükséges reformok végrehajtása még mindig folyamatban van.

A hétfői bejelentés „úgy tekinthető, hogy az Európai Bizottság jutalmazza az új lengyel kormánynak a jogállamiság helyreállítására irányuló erőfeszítéseit és terveit” – mondta Jakub Jaraczewski, a berlini székhelyű Democracy Reporting International szervezet kutatási igazgatója a Financial Timesnak.

„De ez egyben annak beismerése is, hogy a [7. cikk szerinti] eljárás – mind a kialakítása, mind a politikai akarat hiánya miatt - nem érte el a kitűzött célokat” – értékelte a helyzetet Jaraczewski, aki szerint az eredményeket az érte el, hogy a jogállamisági eljárással befagyasztották Lengyelország uniós támogatásainak kifizetését.

Címlapkép forrása: EU

Kiszámoló

A kínai szellemvárosok

Kínában több tízmillió üres, gyakran félkész lakás van, a világ végén, ahol senki nem akar és soha nem is fog akarni lakni. (Optimista becslések szerint minden német háztartásnak jutna egy

RSM Blog

SAP a HR és bérszámfejtés területén

Az SAP rendszer a pénzügy, a beszerzés, és az ügyfélkapcsolatok kezelése mellett a humánerőforrás (HR) és a bérszámfejtés területén is központosított keretet biztosít a vállalatok szám

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
európai tanács