
A 2025-ig megfogalmazott növekedési célok annyira ambiciózusak, hogy azokat organikus növekedéssel nem, csak felvásárlások segítségével tudják elérni – egyebek mellett erről beszélt a Portfolio Checklist pénteki adásában Szekeres Viktor, a BÉT Xtenden jegyzett Gloster Infokommunikációs Nyrt. igazgatóságának elnöke.
Az IT-ipari vezető annak kapcsán volt műsorunk vendége, hogy a Gloster felvásárolta az ff.next, nemzetközi piacra is dolgozó szoftverfejlesztő céget.
Szekeres a felvásárlással kapcsolatban elmondta: a stratégiájuk szerint olyan társaságokat akvirálnak, melyek vagy nemzetközi piacra dolgoznak, vagy az erőforrásaik nemzetközileg is értékesíthetőek. Az ff.next e két feltétel közül mindekettőnek megfelel.
A felvásárolt cég már most ügyfelei között tudhat több bankot és fintech vállalkozást is, köztük a CIB Bank-tulaj Intesa Sanpaolot, az MKB-t, az OTP Bankot és a Bariont. A felvásárlással a Gloster létszáma 175 fősre bővült, 2021-ben a két cég bevétele összesen 5,2 milliárd forint volt. A mostani létszám egyébként az egy évvel ezelőtti állományszám duplája – tette hozzá Szekeres.
Az interjú, melyben a Gloster vezetője a konkrét 2025-ig elérendő célokról is beszél, már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adásában 29:35-től a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, a többi nagy podcast platformon, és itt, a cikkbe ágyazott lejátszóban is:
A Portfolio Checklist Szekeres Viktorral készített interjúját a Gloster Infokommunikációs Nyrt. támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio/Stiller Ákos
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Von der Leyen: felfüggesztjük a válaszvámokat, de felkészülünk
Megszólalt az Európai Bizottság elnöke.
Ez lehet Trump "nagy hétfői bejelentése"? Kiderült, kivel tárgyal a hét elején
Ukrajna támogatása lehet a téma.
Adó- és vámemeléssel fékeznék a Temu és Shein ruháinak áradatát – A pár eurós drágulás hozhat változást?
Célkeresztbe kerültek az ultra fast fashion iparág szereplői.
Megjött az első európai válaszfenyegetés Trump vámjaira
A németek szerint határozottnak kell lenni.
Évtizedek óta nem látott incidens történt egy spanyol városban: csúnyán elfajult a helyzet
Torre-Pachecóban szélsőjobboldali csoportok csaptak össze bevándorlókkal.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?