boltzár

Boltzárkabaré: most meg Orbán helyettesét cáfolja Varga

Minden olyan értesülést cáfol Varga Mihály, ami arról szól, hogy a kormány a vasárnapi boltzár újbóli bevezetését fontolgatja - reagált ezzel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes e heti szavaira a nemzetgazdasági miniszter a HírTV-nek.

Semjén visszahozná a vasárnapi boltzárat

Nem adná fel Semjén Zsolt a szabad vasárnapot, sőt, kiterjesztené más ágazatokra is a munkavállalók védelmében - derül ki a KDNP elnökének Magyar Időknek adott interjújából.

200%-os pótlékot ígér a most vasárnap munkába állóknak a Tesco

Már most vasárnap kinyitná áruházait a Tesco, ha talál elég embert, akik hajlandóak munkába állni. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az áruház dolgozóitól úgy tudja, a cég már megkereste az alkalmazottakat, hogy most vasárnapra hajlandó 200 százalékos pótlékot, azaz háromnapi teljes munkabért fizetni azoknak, akik bejönnek - írja az Index.

Bukhatják a béremelésüket a boltosok a vasárnapi nyitás miatt

A vasárnapi boltzár visszavonásával elvesztették a reményt a kereskedelmi dolgozók a tisztességes béremelésre - véli a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetsége, amely 100%-os vasárnapi bérpótlékot, önkéntes választáson alapuló vasárnapi munkavégzést, megfelelő kereskedelmi létszámot és bért követel. A Magyar Szakszervezetek Szövetsége szerint is csak a dolgozók jelentős hátrányára valósítható meg a vasárnapi nyitva tartás - írja az Index.

Elfogadta a bizottság a vasárnapi boltzár eltörlését

A kormány által beterjesztett formában fogadta el nagy többséggel a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály visszavonását célzó javaslatot az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága hétfő este, a testületben csupán a pótlékok növelésének lehetőségéről alakult ki éles vita.

Nem mindenhol nyitnának ki a boltok vasárnap

Visszavonná a kormány a vasárnapi boltzárról szóló törvényt, ez alapján pedig akár újra kinyithatnának a boltok vasárnapokon. Ezzel kapcsolatban tettünk fel kérdéseket a hazai kiskereskedelmi láncoknak, amelyekből az is kiderül, hogy van olyan lánc, amelyik nem feltétlenül nyitná ki minden üzletét a hét utolsó napjain. Kérdéseinket minden nagy kiskereskedelmi láncnak elküldtük, amennyiben kapunk még válaszokat, cikkünket frissítjük.

Mit okozott a vasárnapi boltzár? - Megtudtuk a friss adatokat!

A Portfolio megkapta a NAV-tól a korábban hiányzó online pénztárgépekből kinyert forgalmi adatokat, így júniusig bezárólag már öt teljes hónap adatait látjuk. Bár a heti adatokból továbbra is az olvasható ki, hogy fokozatosan bővül a kereskedelmi forgalom, hogy ez mennyiben köszönhető a fehéredésnek és a tavaszi, illetve nyári általános keresletbővülésnek, azt egyelőre nem lehet megállapítani. A blokkk.com szerint ráadásul a NAV által kiadott adatok nem mindig ugyanazokra a területekre terjednek ki, úgy tudják, a friss adatokban már a kiskereskedelem mellett a vendéglátás és szálláshely szolgáltatók bevétele is benne van.

Szavaznál a vasárnapi boltzárról? Csak lassan a testtel

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén úgy döntött, Wodicska Zoltán magánszemély kérdését ismeri el "elsőnek, érvényesnek" a vasárnapi boltzárral kapcsolatban, a moratórium megszűnése után. A kérdés így megelőzte az MSZP-s Lukács Zoltánét és a "rendszerbontó népszavazást" kezdeményező Vajda Zoltánét. Az NVB azonban egyértelműségi aggályok miatt végül nem hitelesítette Wodicska Zoltán kérdését.

Új boltláncban vásárolhatunk vasárnaponként

Új bolthálózatot indít benzinkútjain a Mol, az üzletek Fresh Corner néven futnak majd. A cél, hogy akár a mindennapi bevásárlást is el lehessen itt intézni - írja az Index. A benzinkutak üzleteinek a vasárnapi boltzár bevezetése nagy lendületet adott, amire a Mol is rásegített a termékkínálatának bővítésével.

Boltzár hatástanulmány nélkül? - Irány az Alkotmánybíróság!

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a vasárnapi zárva tartás miatt a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mert álláspontjuk szerint az erről szóló törvényhez nem készült előzetes hatásvizsgálat, és nem volt elegendő idő a felkészülésre; ezek pedig a jogalkotási törvénybe ütköznek - jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Boltzár: az NGM évekkel ezelőtt megrendelte a hatástanulmányt!

Készült-e hatástanulmány a vasárnapi boltbezárásról? Ugye, ez egy egyszerű elöntendő kérdésnek tűnik, mégis nagyon sok válasz érkezett már rá. Eddig ezek a válaszok születtek: nincs, volt, nem tudnak róla. A kormány.hu-n elérhető excelből viszont most nagyon úgy tűnik, hogy közel 3,2 millió forintért megrendelték a tanulmányt az NGM-nél még 2011 elején. Ezt amúgy egy Zero nevű felhasználó szúrta ki, és tette közzé a Tumbleren.

Vasárnapi boltzár: ezek a boltok akkor is kinyitnak!

Kinyitnak vasárnap az Uni Coop élelmiszerlánc üzletei a világörökségi területnek számító Tokaj-hegyaljai borvidék három településén, Sátoraljaújhelyen, Tarcalon és Szerencsen vasárnap - írta az Észak-Magyarország szombaton.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.