Termelő és logisztikai inkubátorcsarnok épül a Xanga csoport és Nyíregyháza önkormányzatának együttműködésében a város ipari parkjában, a mintegy négymilliárd forint értékű befektetés alapkövét hétfőn tették le a nyírségi megyeszékhelyen - közölte a cégcsoport az MTI-vel.
Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellett üzleti tudással is támogatva segítse a piaci sikerek elérésében - jelentette be pénteki közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
MCC Ötlet Inkubátor program néven indított vállalkozásfejlesztési programot a Mathias Corvinus Collegium és a Design Terminal. Az alapítók szándéka szerint a program lehetőséget teremt a fiatal tehetségeknek arra, hogy a hagyományos karrierutakat mellett a vállalkozói világ kihívásait is megismerhessék. A program részeként a hétvégén tartották meg a Hackathon ötletversenyt.
Egymást érik a különböző inkubátorprogramok Magyarországon, mégis a legtöbb startup már a működésének első évében elhullik - inkubátorban és inkubátoron kívül. A legnagyobb versenyhátrányt a tudás- és tapasztalathiány okozza, hiszen nagyon kevés olyan vállalkozó van az országban, aki már épített nemzetközileg sikeres startupot, esetleg el is adta, és most a tudása hozzáférhető az újonnan indulók számára. Miért fontos a validáció? Hogyan lehet sikeres egy startup nemzetközi szinten is? Erről beszélgettünk dr. Kozma Andreával (STRT alapító, CPO); Balogh Péterrel (STRT alapító, vezérigazgató, angyalbefektető, 2019 óta a Cápák között televíziós műsor szereplője); Györkő Zoltánnal (angyalbefektető, a Startup Hungary elnöke); és Kövesdi Gáborral (a Brancsközösség.hu Zrt. alapítója, az igazgatóság elnöke).
A kellő tapasztalattal és már felmutatható sikeres befektetésekkel rendelkező inkubátorokat és akcelerátorokat tőkésítené fel tízmilliárd forintból a Széchenyi Alapok azzal a céllal, hogy a startupokat ne csak tőkével, hanem hosszútávú partnerséggel, tudással is támogathassák – mondta el a Portfolio-nak Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója. A programban akár 1,5 milliárdot is kaphatnak a sikeres pályázók, ha kellő szaktudást, piacismeretet és befektetői tapasztalatot tudnak felmutatni. Előnyt jelent a fenntarthatósági szemlélet megjelenése, valamint, ha maguk is anyagi kockázatot vállalnak.
Több mint 300 millió forintos uniós támogatással bővítik a zalaegerszegi inkubátorházat, és az új csarnoképületekre már bérlője is van az üzemeltetőnek - közölte egy minapi sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.
Egyre több tőkealapkezelő fektet komoly energiát abba, hogy felkarolja a tehetséges, fiatal feltalálókat. Mára már külön intézményrendszer alakult ki az egyetemeken és kutatóintézeteken belül a tehetséges fiatalok anyagi és technológiai támogatására. A Portfolio és a HVCA közös befektetési konferenciáján szó volt arról is, hogy egyre nagyobb szerepet kapnak a magántőkalapkezelők is a régióban és Magyarországon a tőkekihelyezésben.
Április 24-től május 26-ig jelentkezhetnek a startupok a Raiffeisen Elevator Labjának harmadik körébe - számol be az RBI sajtóközleményben.
Startup Campus BME powered by Hiventures néven indít programot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Hiventures és az Enterprise Hungary. A képzés célja, hogy a BME hallgatói és kutatói gyakorlati tudást szerezzenek startup vállalkozás alapításához és indításához, a legjobb ötleteket 9 millió forinttal támogatnák - hangzott el a programról szóló sajtótájékoztatón.
407 startup jelentkezett a Raiffeisen Bank International Elevator Lab nevű programjának második körére - számol be az osztrák bank sajtóközleményben.
Összesen 44-en indultak azon az uniós pályázaton, amely a startup cégek és innovatív projektek fejlődését elősegítő ún. inkubátorházaknak nyújt támogatást, de csak 8 ilyen intézménynek javasol támogatást adni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, hiszen csak számukra adta ki az ehhez szükséges szakpolitikai véleményt.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Az orosz hatóságok ukrán részvételre gyanakodnak.
Ezeknek nem szabadott volna kikerülnie.
Csak másra kell hivatkoznia.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?