
2024-ben is folytatódik a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Design Terminal közös vállalkozásfejlesztési programja – tájékoztatta a Design Terminal a Portfolio-t. A program első állomásaként háromnapos ötletversenyt rendeztek az MCC debreceni képzési központjában.
"A szervezők célja, hogy lehetőséget teremtsenek a fiatal, vállalkozó szellemű tehetségeknek tudásuk kibontakoztatására és ötleteik fejlesztésére" - fogalmazta meg a program célkitűzését kérdésünkre Jónás László, a Design Terminal ügyvezetője, szakmai vezetője.

A program középpontjában egy hackathon áll, amely lehetőséget teremt a résztvevőknek arra, hogy ötleteiket a megvalósításig fejleszthessék.
A szervezők szándéka, hogy azok a fiatalok, akik elindulnak ezen az úton, részei legyenek egy olyan vállalkozói közösségnek, amely megtartja őket hosszú távon. Ezért a program keretében a résztvevők szakmai mentorok segítségével fejleszthetik elképzeléseiket.
Képzés és mentorálás a projektek hosszú távú sikereiért
A kezdeményezés abból indul ki, hogy a jövő társadalmának és gazdaságának alakítói a ma fiataljai. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy olyan készségekkel és tudással vértezzék fel őket, amelyek képessé teszik őket a sikeres navigációra egy folyamatosan változó világban.
A program során nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok vállalkozói szemléletének szélesítésére és innovatív gondolkodásuk fejlesztésére. Ez nem csak saját életük, hanem mikroközösségeik építése szempontjából is kulcsfontosságú.

A képzések és a mentorálás olyan alapokat nyújtanak, amelyek az elméleti tudástól egészen a nemzetközi gyakorlatokig terjednek. A cél az, hogy a résztvevők ne csak alkalmazkodjanak a változásokhoz, hanem aktív alakítói is legyenek azoknak.
A szervezők szerint a versenyen kiemelkedő projektek születtek
- az oktatás,
- az egészségügy,
- a környezetvédelem, az agrárium
- és a technológiai fejlesztések területén.
A díjazott csapatok közül kiemelkedett Nagyvári Dávid projektje a StyleSwipe, ami egy olyan innovatív marketplace, amelyen keresztül teljes kapszula ruhatárakhoz (kevés darabból álló, jól kombinálható ruhatár) juthatnak hozzá a felhasználók. A platformon ezek közt a kollekciók között válogathatnak a felhasználók. Eközben a háttérben futó algoritmus leképezi a stílusunkat és segít megtervezni a ruhatárunkat, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk.

Az ötletverseny után a résztvevőknek lehetőségük nyílik egy több hetes inkubációs programban való részvételre. Ennek során szakmai workshopokat kapnak olyan témákban, mint ötletvalidáció, piackutatás, termékfejlesztés, jogi alapismeretek, branding, marketing, értékesítés és pénzügy.
Jónás László a Portfolio-nak elmondta, hogy a nyertes projektek kiválasztásánál olyan kritériumokat vesznek figyelembe, mint az ötlet innovatív jellege, piacképessége, a probléma-megoldás illeszkedése és a pozitív társadalmi hatás. A program végén a résztvevőknek üzleti tervet kell készíteniük és prezentálniuk.
A projektek finanszírozására az ötletverseny után több lehetőség is nyitva áll, beleértve más vállalkozásfejlesztő programokat, befektetéseket és pályázatokat
– tette hozzá.
A szervezők szerint a program hosszú távú hatásai között szerepel a fiatalok tudatosságának növelése, ami minden vállalkozásnak előnyös. Az esetlegesen létrejövő új vállalkozások pedig munkahelyeket teremthetnek és formálhatják a mikroközösségeket.

Az MCC és a Design Terminal tervezi hasonló kezdeményezések kiterjesztését más magyarországi városokra és régiókra is. Az MCC keretein belül több vidéki városba eljutnak, míg a Design Terminal vidéki középiskolákban tart szemléletformáló workshopokat, különös tekintettel a hátrányosabb helyzetű régiókra.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A cikk megjelenését a Design Terminal támogatta.
Kiderült, mi határozza meg igazán, hogy melyik kórházat választjuk
Fókuszban a páciensélmény.
Nukleáris olvadás fenyeget Európa legnagyobb erőművében – Kongatja a vészharangot a nemzetközi ügynökség
Vészhelyzeti dízelgenerátorokat vetnek be.
2,2 milliárd forintból épült fel a magyarországi "energiapálya", amely 16 ezer ember életét könnyíti meg
Teljesen automatikus rendszer.
Hároméves csúcson a magyar lakáspiac, az Otthon Start pörgeti a vásárlásokat
Ennél magasabban utoljára 2022 márciusában volt.
Elérte a korrekció a magyar tőzsdét, megugrott a forgalom szeptemberben
De volt olyan részvény, ami így is nagyot ment.
Nagy Márton bejelentette: új adócsökkentésen dolgozik a kormány
Kabinetülésről jelentkezett.
A mesterséges intelligencia hatása a választásokra
A 2024-es tapasztalatok alapján a generatív mesterséges intelligencia jóval mérsékeltebb hatást gyakorol a választásokra, mint azt korábban sokan gondolták.
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá

Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
