A Design Terminal és az az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) magyarországi inkubátorháza, az ESA BIC Hungary (Business Incubation Center) 2018 óta kínál szakmai segítséget űripari termékekkel, fejlesztésekkel vagy szolgáltatásokkal foglalkozó magyar startupoknak. A résztvevők üzleti, technológiai és jogi képzéseken vehetnek részt, valamint mentorálásban és networking lehetőségekben részesülnek. A program során mérföldekhez kötve összesen 50 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást kapnak, és egy szélesebb űrkutatási közösség tagjaivá válnak.
A program népszerűségét jelzi, hogy a Design Terminal a tervezett időnél hamarabb betöltötte jelentkezőkkel az ESA-val kötött ötéves szerződésben vállalt 25 csapatos kvótát.
Az innovációs ügynökség második inkubációs programja is több hazai vállalat számára jelenthet érdemi fejlődési lehetőséget: az ESA Technology Broker közvetítésével együttműködések jönnek létre űripari és nem űripari cégek között, az űrkutatásban alkalmazott megoldások üzleti tevékenységekbe adaptálásával. A bróker segítségével a vállalatok fejleszthetik üzleti tevékenységüket, bővíthetik kapcsolati hálójukat, valamint új üzleti lehetőségeket és partnereket fedezhetnek fel az űrkutatáshoz nem kapcsolódó ágazatokban mind a magyar, mind a nemzetközi piacon – tájékoztatta a Portfolio-t a Design Terminal.
A technológia transzfer megvalósítását az ügynökség Spark Funding nevű programja támogatja, amely 60 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyújt azoknak a cégeknek, amelyek űrtechnológiával kívánják fejleszteni vállalkozásukat.
Sugárzásmérő, űrhajós fejpánt és dietetikai app az innovációk között
A BIC inkubációs programot sikeresen teljesítő vállalkozások akár a Technology Broker programba is jelentkezhetnek, ugyanakkor a BIC inkubáció elvégzése nem jelentkezési feltétel -, mondta el a Portfoliónak Jónás László, a Design Terminal ügyvezető igazgatója.
NASA Space Apps Challenge
A NASA Space Apps Challenge először került megrendezésre Magyarországon, október 5-6-án, Budapesten. Az esemény lehetőséget nyújtott a résztvevőknek, hogy közvetlenül a NASA szakértőivel dolgozhassanak együtt, és hozzáférjenek az űrkutatás legújabb fejlesztéseihez.
A verseny fő célkitűzése az volt, hogy innovatív ötletek és technológiai megoldások születhessenek a Földet és az űrt érintő kihívások kezelésére. Ez nem csupán a résztvevő csapatok számára jelentett értékes tapasztalatszerzési lehetőséget, de várhatóan hozzájárul majd a magyar űripar fejlődéséhez és a nemzetközi együttműködések erősítéséhez is.
Jónás két példát is hozott erre: a 27G Technology nevű magyar startup például kifejlesztette a világ legkisebb, SIM-kártya méretű sugárzásmérőjét, amit a SpaceX az MRC–100 nevű műholdjával repített az űrbe 2023 tavaszán.
Ezt a megoldást úgy fejlesztették tovább a Technology Broker keretében, hogy alkalmas legyen a kórházakban a beavatkozások során keletkező és az eszközöket érintő sugárzás valós idejű kimutatására. A RadNano néven futó termék szakmai eredményességétsikerét bizonyítja, hogy a vállalkozást meghívták a világ egyik legjelentősebb radiológiai konferenciájára, a RADECS 2024-re, ahol bemutathatták a készüléket.
Egy másik sikertörténet a MindRove nevű cég, amelynek fő fejlesztése egy olyan speciális fejpánt, ami az agyi aktivitás monitorozásával segíti elő az űrhajósok mentális frissességének megőrzését hosszútávú űrmissziók alatt. Az ún. elektroenkefalográfiát (EEG) használó eszköz célja a kognitív funkciók hatékony támogatása és a stresszkezelés elősegítése. A Mindrove a Technology Broker program keretében ugyanezt a technológiát használja fel egy, a vásárlói elégedettséget mérő megoldás kifejlesztésére.
A cég emellett bioszenzoros eszközöket is fejleszt az űrhajósjelöltek mesterséges intelligenciával támogatott agytréningjeihez, amit a Fit4Race-el kötött együttműködés során extrém sportolók körében is tesztelnek.

Hasonló egészségügyi innovációt fejleszt a SpaceABC is, ami egy olyan, mesterséges intelligencián alapulót alkalmazást hozott létre, ami az űrhajósok táplálkozását támogatja személyre szabottan, az egyéni egészségügyi paraméterek és az űrélelmiszerek sajátosságainak figyelembevételével. Az appot már az ESA is elismerte és olyan nemzetközi analóg asztronauta csapatok használják, akik extrém körülmények között végeznek kutatásokat a Földön.
(Űr)közösség épül
Jónás László fontosnak tartotta kiemelni: a Design Terminal nemcsak sikeres szakmai programokat vezet, hanem egy közösséget is kiépített a hazai űripari szereplőkből és a téma iránt érdeklődőkből.
“A Design Terminal célja, hogy ha Magyarországon bárki érdeklődik az űripar iránt, vagy ezzel a területtel szeretne foglalkozni, legyen olyan tér, ahol lehetősége van erre. Ezért az általános iskolásoktól kezdve, a kezdő vállalkozásokon át, az űriparban helyet kereső KKV-kig mindenkinek kínálunk olyan lehetőséget, mely izgalmas lehet” – tette hozzá.
Ennek szellemében kerülnek megrendezésre az űrprogram networking eseményei, például a Space Café, ahová a BIC inkubált és alumni tagjai mellett a magyarországi űripar prominens szereplői is meghívást kapnak. Ezeken az alkalmakon a tudásmegosztás mellett az aktuális projektek haladása is fontos téma.
ESA BIC Hungary program
A Design Terminal az ESA BIC programba olyan űripari fejlesztéssel foglalkozó, legfeljebb ötéves múltra tekintő vállalkozások jelentkezését várja, amelyek képesek azonosítani az ötletük piaci potenciálját, célpiacát és versenytársaikat, valamint elkötelezettek a program részét képező, aktív részvételt kívánó workshopok és mentorálás iránt.
Az inkubációs folyamat során a startupok 1on1 business mentorációt kapnak üzleti mentoroktól, szükség esetén összekötik őket technológiai partnerekkel emellett pedig üzleti, technológiai és jogi workshopokon is részt vehetnek.
Az inkubációs tevékenység mellett az űrkutatás népszerűsítése és az utánpótlás-nevelés is fontos szerepet kap: az ESA és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös támogatásával megvalósult, általános és középiskolásoknak szóló ESERO Hungary (European Space Education Resource Office) program célja a tanulók érdeklődésének felkeltése a tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai (STEM) tantárgyak iránt az űrkutatás izgalmas világán keresztül.

Az ESERO keretében a diákok többek között részt vehetnek karrier napokon, múzeumlátogatásokon és céges bemutatókon is, ami által testközelből ismerhetik meg a tudomány és a technológia világát.
A Design Terminal harmadszor szervezi meg a Cassini Ötletversenyt
A Design Terminal újra lehetőséget kapott a Cassini Ötletverseny megszervezésére. A 8. Cassini Hackathon novemberben, Budapesten kerül megrendezésre. A verseny célja, hogy a résztvevőket globális kihívások megoldására ösztönözze, és pozitív hatást gyakoroljon a világra. A szervezők olyan elkötelezett innovátorokat keresnek, akik szenvedélyesen fejlesztenek a legújabb technológiákat integráló megoldásokat.
A szervezők hangsúlyozták, hogy az előzetes űrkutatási tapasztalat nem feltétel a részvételhez. A versenyzőknek elegendő kiválasztaniuk egy számukra érdekes kihívást, és kihasználniuk az EU űrtechnológiáinak lehetőségeit egy fenntartható gazdasági rendszer kialakításához és a környezetvédelem támogatásához.
A budapesti Cassini Hackathon keretében a résztvevőknek az európai védelmi és biztonsági képességeket érintő kihívásokra kell válaszokat találniuk. Ezek között szerepel a térinformatikai hírszerzés, pilóta nélküli drónok, kiberfenyegetések, katasztrófaelhárítás, humanitárius segítségnyújtás, határellenőrzés és a terrorizmus elleni küzdelem.
A legjobban teljesítő csapatok a díjazás mellett mentorálásban is részesülnek a területek szakértői által.
Címlapkép forrása: Design Terminal
(x)
Váratlan felfedezést tettek a Covid-vakcinákról, nagyszabású vizsgálat készül
Fontos szerepet kaphatnak a daganatterápiában az mRNS-oltások.
Ursula von der Leyen hatalmas muníciót kapott az egész EU-t felforgató tervéhez
Egy kutatás lerántotta a leplet az Európai Unió legfontosabb eszközéről.
Itt van Amerika új szankciós csomagja az oroszok ellen - Trump tényleg lemondta találkozóját Putyinnal
Megbénítják Oroszország két gigantikus energetikai cégét.
Új információk érkeztek: megvan, mi lehet Orbán Viktor és Donald Trump nagy megállapodásában
Szijjártó Péter új dimenziókat emleget.
Kiderült az igazság a Louvre-rablásról: az elavult kamera az egyik fő felelős
Több biztonsági hiányosság tette lehetővé a lopást.
Szlovákia feladta az ellenállást: órákon belül életbe lép az EU történetének egyik legkeményebb szankciócsomagja
Ez lesz a 19. szankciós csomag Oroszország ellen.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow
Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

