konjunktúra

Hol van már a magyar ipar húzóereje?

Novemberben az ipari termelés volumene 0,9%-kal haladta meg az előző havi szintet. Ez összességében nem mondható rossz eredménynek, de a gyenge összképen alig változtat. Az éves alapú növekedés szerény 0,6%, és az ipari trend továbbra is gyakorlatilag stagnálónak mondható.

Nagyot fékezett az ipar decemberben

Az év végi leállásoknak és a kevesebb munkanapnak köszönhetően látványosan lassult a feldolgozóipari konjunktúra decemberben Magyarországon, a beszerzésimenedzser-index értéke a novemberi 56,3 pontról 52,2 pontra csökkent.

Kicsattan az egészségtől a német ipar

Egy hónap híján három éves csúcsára ért decemberben a német feldolgozóipar aktivitása. Nőtt a termelés, az új megrendelések, és a vásárolt készletek állománya is, ami azt jelzi, hogy a szektor különösen jó bőrben van. Hasonlóan az euróövezethez, ahol több mint öt és fél éves rekordot döntött a feldolgozóipari bmi. A szolgáltató szektorból ugyanakkor a vártnál gyengébb eredmények érkeztek.

Ebből így nem lesz acélos évzárás

Októberben az építőipari termelés volumene 3,8%-kal elmaradt az előző havi szinttől. Az ágazat szezonálisan igazított teljesítménye elmarad az előző három hónap átlagától, vagyis nem indult jól az utolsó negyedév. A növekvő trend mindenesetre nem tört meg, és az ellentmodásos rendelési adatok ellenére úgy gondoljuk, hogy az ágazat teljesítményének a következő időszakban növekednie kell.

Betegeskedik a magyar ipar

Az előzetes adatközlésnek megfelelő mértékben, 2%-kal bővült az ipari termelés az előző hónaphoz képest októberben. Ezzel a szektor teljesítményéről nagyjából az összes jó hírt el is mondtuk.

A magyar iparon ez sem segít

Októberben az előzetes adatok alapján az ipari termelési volumene 2%-kal meghaladta az előző havi szintet. A 2%-os bővülés akár elismerésre méltó is lehetne, ám ha hozzátesszük, hogy egy 3%-os zsugorodást követte, akkor elmondhatjuk, hogy ez nem az a felpattanás, amire az optimistább elemzőbb számítottak. A szektor teljesítménye októberben 2,1%-kal múlta alul az egy évvel korábbit.

Kicsit jobb lett a magyar GDP

A harmadik negyedévben a részletes adatok alapján 1,6%-kal bővült a GDP (éves alapon), a negyedéves gazdasági növekedés pedig 0,3% volt. Az éves indexek 0,2 százalékponttal, a negyedéves mutató pedig 0,1 százalékponttal magasabb, mint amit az előzetes közléskor becsült a KSH.

Padlót fogtak a magyar beruházások

A harmadik negyedévben a beruházások volumene 9,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől Magyarországon - jelentette a KSH. Az éves alapon jelentős visszaesés miatt azonban most mégsem kell szomorkodnunk, hiszen ennél jóval fontosabb, hogy az előző negyedévhez képest 2,7%-os volt a növekedés, vagyis úgy tűnik, az év eleji zuhanás után megfogta a padló a beruházásokat. Van azért még hová fejlődnünk.

Felesleges reménykedni a nagy magyar fellendülésben?

Egyre több jel utal arra, hogy a gazdaság a negyedik negyedévben az alacsonyabb sebességben ragadhat - állapítja meg az ING elemzője, aki a Leading Hube konjunktúramutató alakulásából vonta le óvatosságra okot adó következtetését.

Kiderült, miért megy ilyen pocsékul a magyar iparnak

Az előző hónaphoz képest 3%-kal csökkent az ipari termelés szeptemberben, a ma megjelent részletes adatokból pedig azt is sejthetjük már, hogy mi áll a szektor hónapok óta tartó gyengélkedése mögött. A járműgyártás mellett több más ágazat teljesítménye is lekonyult, ráadásul a rendelési adatok sem árulkodnak erős konjunktúráról.

Négy év után először romlott a magyar üzleti klíma

A GVI vállalati konjunktúra vizsgálatának eredménye szerint a Konjunktúramutató értéke az áprilisi 49 pontról októberre 48 pontra csökkent, amely a második legmagasabb érték a felvétel kezdete, 1998 óta. A vállalkozások továbbra is nagyon kedvezőnek ítélik meg a jelenlegi üzleti klímát, de a 2012 októbere óta tartó folyamatos javuló tendencia megtörni látszik - derült ki az MKIK GVI legfrissebb vállalati konjunktúrafelméréséből.

Hihetetlenül pocsék ipari adat érkezett (2.)

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás szeptemberben 3,0%-kal csökkent. A vérszegény teljesítményre jellemző, hogy a termelés az év első kilenc hónapjában mindössze 1,5%-kal haladja meg az egy évvel korábbit.

Bátran vásárol a magyar lakosság

2016. szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A forgalomnövekedés a harmadik negyedévben 4,5%-kal nőtt, továbbra is viszonylag egyenletes tempóban, dinamikusan emelkedik a vásárlási kedv.

Felállt a padlóról az építőipar

Augusztusban az építőipari termelés 4,6%-kal haladta meg az egy hónappal korábbit - jelentette a KSH. A friss adat újabb megerősítés, hogy az ágazat az év eleji sokk után megkezdte a kapaszkodást. A rendelési mutatók viszont nem lettek jók.

Gyenge volt a nyár, de majd az ősszel megmutatja a magyar ipar!

Az előzetes adatközléssel megegyező mértékben, 1,6%-kal bővült az ipari termelés augusztusban az előző hónaphoz képest. Az egy éve tartó gyengélkedéshez képest ez egy jó hír, de a szektor teljesítményének trendje még így sem meggyőző. Az ősszel élénkülés jöhet.

Megdöccent az építőipar, de nincs ok a panaszra

Júliusban az építőipari termelés volumene 3,2%-kal elmaradt az előző havi szinttől. Az egy évvel korábbihoz képest 17,6%-os a visszaesés. A két szám alapján akár temethetnénk is az ágazatot, de ne tegyük.

Kellemetlen meglepetés Németországból

Egyre több jel utal arra, hogy a világkereskedelem számára nem indult jól a harmadik negyedév. Ezúttal a német gazdaságól érkeztek gyenge exportadatok.

Tényleg nagy lehetett a nyári leállás az iparban

Júliusban az export 5,2%-kal, az import 6%-kal volt kisebb az egy évvel korábbinál - derül ki az euróban számolt előzetes adatokból. A szerény kiviteli teljesítménynek már megágyazott a hét eleji ipari termelési adat. A termelő szektorok akár augusztusban is gyengélkedhettek, így a harmadik negyedévi GDP-növekedést a lakossági fogyasztásnak kell majd megmenteni.

Baj van: beszakadt a fontos amerikai konjunktúra-index

A feldolgozóipari adat után a szolgáltató szektor aktivitását mérő ISM-index is kellemetlen meglepetést produkált ma az Egyesült Államokban, hiszen utóbbi 6 éves mélypontra, 4,1 ponttal 51,4 pontra esett. A főindexet ebben az esetben is az új megrendelésekre vonatkozó alindex húzta le leginkább, igaz más mutatók is a konjunktúra gyengülésére utalnak. A dollár esett az adat hatására, hiszen még tovább csökkent a szeptemberre várt Fed kamatemelés esélye a piacokon.

1,8%-os volt a GDP-növekedés Magyarországon

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2016 második negyedévében - szezonálisan és naptárhatással kiigazítva - 1,8%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az adat 0,1 százalékponttal magasabb, mint az előzetes becsléskor közölt szám. Az előző negyedévhez viszonyítva 1,0%-os volt a növekedés, ez 0,1 százalékponttal kisebb az előzetes adatnál. A jó mezőgazdasági termés hatására a korábban közölt első negyedéves GDP-volumenindex 0,2 százalékponttal, 1,1%-ra emelkedett, így az év eleji visszaesés már kisebbnek tűnik, mint korábban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.