marriott

Drámai gyomrost kaptak a hotelek a koronavírustól, évekig tart, mire kiheverik

2021. január 20. 10:30 | Mohos Kristóf

Drámai gyomrost kaptak a hotelek a koronavírustól, évekig tart, mire kiheverik

Több szektorban is drámai hatása volt a koronavírusnak, de a hotelüzemeltetők egyértelműen a válság legnagyobb vesztesei közé tartoznak. Miközben 2019 még az üzleti utazás és szállásadás reneszánszáról, a nagyvárosokban elburjánzó és sok szempontból már kezelhetetlen turizmusról szólt, 2020 elején több desztinációban egyik pillanatról a másikra szűnt meg a nemzetközi turizmus, a lezárások miatt pedig egyre több országban a belföldi turizmus előtt is bezárták a kapukat, a szállásadás hónapokig szünetelt. A nagy szállodaláncok bevételei tavaly gyakorlatilag lefeleződtek, a költségeket viszont nem sikerült időben lefaragni (sok esetben lehetetlen is), a hotelüzemeltetők jellemzően veszteségessé váltak. A kilátások sem túl rózsásak, bár a széles körű vakcinálás miatt vélhetően hamarosan újra fogadhatnak vendégeket a most még tartalék lángon üzemelő hotelek, legalább 2-3 évre lesz szükség ahhoz, hogy a bevételek a válság előtti szintre emelkedjenek, több hotellánc akár évekig veszteségesen működhet.   


Cikksorozatunkban megvizsgáljuk azokat a szektorokat, amelyeket a legsúlyosabban érintett a globális koronavírus-járvány és az azt követő lezárások, illetve azt is megnézzük, hogy akadnak-e izgalmas befektetési lehetőségek a szétütött szektorok vállalatai között.

Dolgozz a hotelszobából! - Ma már nem csak aludni járnak az emberek a Hiltonba

2020. augusztus 24. 16:48 | Portfolio

Dolgozz a hotelszobából! - Ma már nem csak aludni járnak az emberek a Hiltonba

A koronavírus járvány – annyi minden más mellett – a szállodaipart is jelentősen megviselte az elmúlt hónapokban, számos hotellánc bezárásra vagy jelentős profilátalakításra kényszerült. Van azonban egy alapvető ok, amibe kapaszkodva reménykedhetnek a középtávoli jövővel kapcsolatban az iparág érintettjei és foglalkoztatottjai, ez pedig a következő: az emberek mindig is társas lények voltak, és azok lesznek a jövőben is.

Újabb skybar nyitott Budapesten egy belvárosi szálloda tetején (képek)

2020. július 16. 14:10 | Portfolio

Újabb skybar nyitott Budapesten egy belvárosi szálloda tetején (képek)

Ahogy ma reggeli cikkünkben is írtuk, egyre több a belvárosi tetőteraszokon kialakított bár Budapesten, amelyekhez a szállodák is előszeretettel csatlakoznak. Ezúttal a Marriott tetején nyitott meg a Liz and Chain Sky Lounge, ami a szálloda földszintjén üzemelő bár bővítéseként szolgálja ki a vendégeket.

Itt a következő GDPR-gigabírság: 30 millió európai érintett az ügyben

2019. július 11. 08:48 | Portfolio

Itt a következő GDPR-gigabírság: 30 millió európai érintett az ügyben

Tavaly ősszel robbant a hír: a Mariott hotellánc tulajdonában álló Starwood hotelek több száz millió vendégének adatait lophatták el hackerek. A brit adatvédelmi hatóság (ICO) 124 millió dolláros bírságot javasol kivetni a hotelláncra a GDPR-szabályok alapján.

2017. december 13. 14:09 | MTI

Marriott hotel nyílik Pannonhalmán

Szállodává bővítik a Pannonhalmi Főapátság tulajdonában lévő, háromszáz éves apátsági major épületegyüttest. A szállodai brandre a Marriott szállodalánccal kötött húsz évre szóló megállapodást Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Paul Rosenberggel, a Marriott európai fejlesztési igazgatójával.

2016. július 28. 09:40 | Portfolio

Összeesett a GoPro

Felpörögtek a vállalati gyorsjelentések Európában és Amerikában is, ezekből szemezgettünk.

2016. március 21. 15:35 | MTI

Mégsem került kínai kézbe a kecskeméti hotel

Nem kerül kínai tulajdonba a Starwood Hotels & Resorts Worldwide amerikai szállodalánc, amely hétfőn bejelentette, hogy a Marriott International szállodalánc javított vételi ajánlatát fogadta el.

  • 1
  • 2
Részletes keresés