otp

Erőre kaphatnak a hazai nagyok

Lendületesen kezdhetik a hetet a részvénypiacok, ez pedig a hazai papíroknak is segíthet az emelkedésben. A hetet az OTP és a Richter mellett a MOL grafikonján elemzésével kezdjük.

OTP-célárat vágott a Concorde

A Magyar Telekom után az OTP modelljét is befrissítette a Concorde, az ajánláson nem változtattak, a 2013 év végi célárat azonban 600 forinttal csökkentették.

Csányi segít az MVM-nek megvenni az E.ON-t

Az MVM Zrt. az OTP által szervezett 100 milliárd forintos hitelt vesz fel, hogy részben ezzel fedezze az E.ON-cégek megvásárlását - tudta meg a Népszabadság.

A fiókok maradnak, de chatelve is bankolunk majd

A bankolásban az elektronikus csatornák és a mobil eszközök további térnyerése várható, ugyanakkor ahogyan a nyomtatott sajtó sem tűnt el, úgy a hagyományos fiókok is megmaradnak - fejtette ki a Portfolio.hu kérdésére Forrai Péter, az OTP Bank elektronikus banki igazgatóságának ügyvezető igazgatója. A videókonferenciás ügyintézésről még korai beszélni, de a mobiltelefonos fizetés és az ügyfelekkel való chatbeszélgetés nagyobb teret nyerhet az elektronikus bankolásban.

Csányi: legfeljebb 15%-kal csökkenhet a devizahitelesek törlesztőrészlete

Maximum 15%-os csökkentést tart elképzelhetőnek a devizahitelek törlesztőrészletében Csányi Sándor, hogy ne járjanak jobban a forinthiteleseknél. Az OTP elnök-vezérigazgatója arra nem tudott válaszolni, "milyen árfolyamon képzeli el a megoldást" - hangzott el a Hír TV-n.

Keményen letöri a hitelboomot az orosz jegybank

Tart a fogyasztási hitelektől az orosz jegybank és csütörtökön azt jelentette be, hogy szigorítaná e banki üzletág tőkekövetelményét, hogy megtörje a hitelboomot - számolt be róla a RIA Novosztyi.

Indul a devizahiteles háború - Csányi rémálma teljesül?

Értelmezhetetlen és ezért teljesíthetetlen ultimátumot kaptak a bankok tegnap Rogán Antaltól, ma pedig Orbán Viktortól. Amennyiben nem módosítják november 1-jéig a devizahitel-szerződéseket úgy, hogy az árfolyamveszteségek nagy részét a bankok nyeljék le, a kormány maga fogja forintosítani a devizahiteleket. Az ultimátum önkéntes teljesítésére hiába várunk, a banküzem egyszerűen nem így működik. A kormány megoldásával a Csányi Sándor által hétfőn felvázolt forgatókönyv teljesülhet: a bankoknak 900-950 milliárd forintos veszteséget kellene lenyelniük. Ez a tőkéjük közel harmada, és nagyjából megegyezik a válság előtti háromévi nyereségükkel. Ennek pusztító következményein túl csak egyben lehetünk biztosak: a bankszövetség és a kormány eddigi tárgyalásait elfelejthetjük, a devizahiteles konfliktus az ultimátum teljesíthetetlensége miatt háborús szakaszába lépett.

Újabb elemző követi az OTP-t

Újabb neves bankház kezdte meg az OTP papírok követését. Ezúttal a HSBC vette a listájára a nagyobbik tőzsdén jegyzett hazai bankot, semleges ajánlás mellett.

Erste és Raiffeisen: ez most már kezd nyomasztóvá válni

Miközben az OTP-re a közelgő devizahiteles csomag árnyéka vetül, az osztrák bankok továbbra sem találják a hitelezési visszaesés ellenszerét, és egyre rosszabb számokat produkálnak. A lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer kvázi államosítása az ottani bankok hosszú ideig tartó felülteljesítését törheti meg, a cseh Komercni Bankánál viszont legalább "csak" a lassulás jelei mutatkoznak. A múlt héten zárult második negyedéves gyorsjelentési szezon fényében hasonlítottuk össze ismét a régiós nagybankok fundamentális teljesítményét. Ahogy a fenti mondatok is érzékeltetik, egyelőre nem mutatkozik pozitív fordulat Közép-Európa bankpiacán. Különösen a korábban gyorsan terjeszkedő osztrák bankoknál kezd nyomasztóvá válni a tartósan alacsony megtérülés.

Surányi: időleges eredményt hoz az MNB hitelprogramja

Surányi György szerint a Növekedési Hitelprogram csak időlegesen stimulálja a beruházási rátát. Wolf László szerint a rendelkezésre álló három hónap alatt nem lehetett alapos fejlesztéseket előkészíteni, így a program nagy része hitelkiváltásra szolgált.

Horvát lap: az OTP tényleg érdeklődik a postabank iránt

Újabb horvát lapértesülés jelent meg arról, hogy az OTP érdeklődik a Hrvatska postanska banka iránt. A Jutarnji List szerint az Erste is a komoly érdeklődők között található, a nem kötelező érvényű ajánlat benyújtási határideje egyébként szeptember 20-a.

Rejtélyes kijelentés Csányitól - Durva devizahiteles csomag készül?

Csányi Sándor szerint 900-950 milliárd forintjába kerülne a bankszektornak és 300 milliárdba az OTP-nek a devizahitelek azonnali forintosítása. A bankvezér a bankszövetség javaslatával kapcsolatos kérdésre válaszolta ezt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ami azért meglepő, mert az eddigi sajtóértesülések szerint a mélyen hallgató bankszövetség két javaslata közül egyik sem szól kedvezményes árfolyamon történő forintosításról. Mintha Csányi egy harmadik, igencsak radikális mentőcsomagra célzott volna, ami egyébként nem azonos az MNB ötletével.

Alárendelt kölcsöntőke kötvényeket vont be az OTP

Alárendelt kölcsöntőke kötvények részleges bevonásáról döntött az OTP. A 125 millió eurónyi össznévértékű kötvényből 12,5 millió euró megvásárlását a bank a BÉT honlapján jelentette be.

OTP, MOL, Telekom - Hogyan tovább?

Újra a magyar részvénypiac kerül terítékre a Portfolio.hu szeptember 2-i befektetői klubján. A két meghívott szakértő előadóval a főbb papírok egyedi sztorijait, kilátásait vesszük számba. Mennyire meggyőzőek az OTP Bank legutóbbi eredményei? Mire számíthat a bank a következő kormányzati devizahiteles mentőcsomag esetén? Mi hozhatja el a fordulatot a gyengélkedő MOL számára? Mekkora kockázat jelentkezik az INA felől? Mekkora potenciál rejlik a Richterben? Mi folyik a Magyar Telekomnál?

Jöhet a halálkereszt az OTP grafikonján?

Az amerikai gyengélkedés ellenére, az európai börzék viszonylag jól tartják magukat. Ma az OTP és a Richter mellett a DAX grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Személycserék az OTP-nél

Az OTP Bank tulajdonában álló oroszországi székhelyű OAO OTP Bank irányításában 2013.augusztusától több személyi változásra kerül sor, amely a társaság tulajdonosi és szakmai irányítását egyaránt érinti, áll a társaság közleményében.

Szeptemberben távozik az orosz OTP vezetője

Szeptemberben távozik posztjáról Illés Zoltán, az OTP oroszországi leányvállalatának vezetője - írta kedden a Vedomosztyi című orosz napilap.

Célárcsökkentés az OTP-re - Borúlátóbb lett a Citigroup (2.)

Az OTP csütörtöki gyorsjelentését követően felülvizsgálta a magyar nagybankra vonatkozó előrejelzését a Citigroup. Az elemző 21%-kal csökkentette idei, és 16%-kal jövő évi EPS-becslését. A bank részvényeire vonatkozó célárfolyam 5600 forintról 5135 forintra csökkent. Az elemző továbbra is vételre ajánlja a papírt, de a készülő devizahiteles mentőcsomag esetleges negatív hatásait még nem vette figyelembe.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.