tőkekorlátozás

Görögországnak vége? - A cégek közel negyede külföldre költözne

A görög kormány által életbe léptetett tőkekorlátozó intézkedések igen nehéz helyzetbe hozták a görög vállalkozásokat, aminek következtében a cégek közel negyede tervezi azt, hogy külföldre helyezi át a székhelyét - írja a zerohedge.com.

Káosz és felfordulás a görögöknél: ezt okozza a pénzkorlátozás

Múlt hétfő óta kíméletlen tőkekorlátozást vezettek be a görögöknél: gyakorlatilag minden pénzmenekítési módot képesek voltak letiltani az országban. Az elektronikus fizetési rendszerekkel ezt technikailag könnyen megtehették, persze a korlátozás későbbi kivezetése gazdaságilag már nem lesz egy fáklyásmenet. Ameddig ez nem történik meg, addig Görögország egy letűnt kor felé tart, amikor még papírra firkantott váltókkal fizettek egymásnak a plasztikok és átutalások helyett. Az importőrök nem tudják kifizetni a beszállítóikat, a készpénzből napokon belül kifogynak a bankok, a kártyás fizetést csak fintorogva fogadják el a boltok. Kritikus a helyzet.

Befagyasztották a PayPalt, az Amazont és az iTunest a görögöknél!

A tőkekorlátozások miatt leállították a PayPal számlák feltöltését a görög ügyfeleknél: sem átutalással, sem görög bankkártyákkal nem lehet pénzt átutalni az online fizetési szolgáltató számláira - írja a Quartz. Sőt, úgy hírlik, az amazon és iTunes fizetéseket is blokkolják.

Hihetetlenül elmérgesedett a görögökkel a viszony

Hétfőn életbe léptek Görögországban a tőkekorlátozások és a bankok, illetve a tőzsde a hét első felében biztosan nem nyitnak ki. A drasztikus lépés oka, hogy az EKB nem emeli tovább a görög bankrendszernek nyújtott likviditást. Ma az Európai Bizottság elnöke és a német kancellár is egyértelműen a görög kormányt tette felelőssé a hitelprogramról folytatott tárgyalások hétvégi kudarcáért, de ezt határozottan visszautasította hétfő esti beszédében a görög kormányfő. Új hitelezői csomag ajánlat viszont nem lesz, így a görögöknek most vasárnap lényegében a múlt héten érvényes EU/IMF-csomagról kell ítéletet mondaniuk, ha pedig elutasítják azt, akkor a német alkancellár szerint az eurózónából való kilépést választják. A Bizottság elnöke "felvilágosította" a görögöket arról, hogy a csomagban nincs se nyugdíj-, de bércsökkentés. Közben a görög bankok a nyugdíjasok számára kinyithatnak, de csak korlátozott összeget vehetnek fel ők is. A görög miniszterelnök este azt nyilatkozta, nem fogják kidobni őket az eurózónából és újra a mentőcsomag tartalmának elutasítására buzdított. Azt is világossá tette, hogy nem fogják kifizetni az IMF-nek a tartozásukat, mert szerinte azt nem ésszerű elvárni azok után, amit a hitelezők tettek az országgal.

Fontosabb részletek

  • Juncker és Merkel szerint a görög kormány nem volt képes a kompromisszumra és önző érdekek miatt szakadtak meg a tárgyalások péntek éjjel.
  • Mindez akkor történt, amikor már az adósság átrendezéséről is folytak egyeztetések, tehát a görög kormány a legrosszabbkor dobta be a népszavazási kártyát.
  • Az EKB vasárnap úgy döntött, hogy a pénteki szinten tartja a görög bankrendszernek szóló életmentő likviditást, bár a görögök 6 milliárd eurós emelést kértek.
  • Emiatt hétfőn kénytelen volt tőkekorlátozásokat és bankszünnapot bevezetni Görögország, a tőzsde sem nyit ki a héten.
  • A görög bankok talán csütörtökön már kinyitnak a nyugdíjasok számára, akik maximum 240 eurót vehetnek fel
  • Juncker felvilágosította a görögöket arról, hogy valójában miről is fognak vasárnap szavazni és egyértelműen a csomag megszavazására buzdított
  • A német alkancellár szerint ha az elutasítók győznek, akkor a görögök a kilépésre szavaznak.
  • A forró görög helyzet miatt Ciprasz ma újra kérte a holnap lejáró EU-mentőprogram néhány napos hosszabbítását.
  • Az IMF vezére még reménykedik, hogy a görögök holnap tudják törleszteni a feléjük fennálló adósságot, de ez szinte esélytelen.
  • Minden európai vezető azt hangsúlyozta ma, hogy nyitva az ajtó a görögök előtt, ha tárgyalni akarnak, akár vasárnap után is.
  • A Wall Street Journal szerint Görögország megerősítette: kedden nem fizetik ki az IMF-et.
  • Ciprasz este egy tévének úgy nyilatkozott: nem fogják kidobni őket az eurózónából.

Már fertőz is a görög bankválság

Görög bankokból áll a macedón bankrendszer 20%-a, és működnek görög bankok Bulgáriában, Romániában, Szerbiában és Albániában is. A bolgár és a többi jegybank nem pánikol, a macedón azonban szükségintézkedéseket jelentett be.

4-5%-os zuhanással nyithat a DAX reggel

A hétvégi görög fejlemények erőteljes negatív pénz- és tőkepiaci reakciókat okozhatnak a hétfői piacnyitáskor, amelynek első jelei már látszanak is. A nagyobb tőzsdeindexekre folyamatosan, azaz hétvégén is léteznek indikációk, így a német DAX-indexre 4-5%-os zuhanást vetítenek ezek előre, az amerikai tőzsdemutatók pedig 2% körüli eséssel kezdhetnek - írja vasárnap késő esti gyorskommentárjában Demetrios Efstathiou.

Tárgyalják a holnapi bankszünnapot és a tőkekorlátozást a görögök

Nyilatkozott a BBC Radio-nak a görög pénzügyminiszter, Jannisz Varufakisz, aki arról számolt be, hogy megvitatják a kialakult helyzetet és felkészülnek arra az eshetőségre is, hogy az EKB valóban lekapcsolja az országot a lélegeztető gépről. Varufakisz megerősítette, hogy vasárnap éjszaka a hétfői bank szünnapról és a tőkekorlátozásról fognak dönteni.

Kínkeserves napok előtt a görög bankok és betétesek

Minden, görög bankautomatából most kivett euróbankjegy mögött az Európai Központi Bank sürgősségi likviditáskerete áll. Azzal, hogy a görög mentőprogram hosszabbítás nélkül fog lejárni, az ELA folytatása kérdéses, ez pedig súlyos következményekkel járhat az egész görög bankrendszer számára - kezdi cikkét a Financial Times, melyben azt járja körül, hogy mit tehetnek ebben a helyzetben a görög bankok és mi várhat a görög betétesekre.

Jöhet a görög tőkekorlátozás

Londoni pénzügyi elemzők szerint a görög kormány már a jövő héten tőkekorlátozások bevezetésére kényszerülhet a hivatalos hitelezőkkel folytatott tárgyalások eredménytelensége miatt.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.