Céget vesz és tőkét emel a NordTelekom
Közzétette a NordTelekom az igazgatótanácsi ülésen készült jegyzőkönyvet, ez alapján alaptőkeemelésről és cégvásárlásról is döntött az igazgatóság.
Közzétette a NordTelekom az igazgatótanácsi ülésen készült jegyzőkönyvet, ez alapján alaptőkeemelésről és cégvásárlásról is döntött az igazgatóság.
Csütörtökön eséssel zárták a kereskedést az ázsiai tőzsdék, az egyetlen kivételt a Holdújév ünnepe után újranyitó sanghaji börze jelentette, amely 2 százalékot emelkedett. A hét negyedik napján esnek az európai tőzsdék is, azonban az amerikai részvényindexek ugyanakkor erősödnek.
A prágai és a lengyel tőzsdék szervezésében tőkepiaci csúcstalálkozót tartanak tőzsdeelnökök a héten a cseh fővárosban.
A történelmi csúcsok elérése után január végén nagyot estek a világ tőzsdéi és bár azóta valamelyest feljebb kerültek a világ vezető részvényindexei, a folytatással kapcsolatban nagyon megosztottak a piaci szereplők. Az alábbiakban összegyűjtöttük a fontos véleményformálók előrejelzéseit azzal kapcsolatban, hogy folytatódik-e a rali vagy tovább esnek a tőzsdék.
Egyre több jel utal arra, hogy a Digi még idén belép a mobilpiacra. Szakértők egyelőre csak találgatják, milyen lefedettség mellett, milyen szolgáltatást nyújt majd az új szereplő. Az igazi kérdés pedig az, hogy mennyire lesz agresszív a Digi a mobilpiacon, az árak letörésével akar-e majd ügyfeleket szerezni a három nagy mobilszolgáltatótól, a Magyar Telekomtól, a Telenortól és a Vodafone-tól.
Nem túl jó jel, ha egy indexben túl sok nagykapitalizációjú cég van egyetlen szektorból - véli Bill Smead, a Smead Capital Management vezérigazgatója és befektetési vezetője. A részvénypiaci rali a közelmúltban főleg a technológiai papíroknak volt köszönhető, mint az Amazon, a Tesla és a Netflix.
Tegnap délután tette közzé legfrissebb számait a Telekom, a vállalat vezetői ma reggel sajtótájékoztatón beszéltek a trendekről.
Hosszú távon is elköteleződött Nagy-Britannia mellett a Bank of America, a cég londoni központjának bérleti szerződését újabb 10 évvel 2032-ig hosszabbították meg - közölte a társaság szóvivője.
Kitűnő a KBC tavalyi 2,6 milliárd eurós éves nyeresége - értékelte ma reggel közzétett saját számait a belga pénzügyi csoport. Az elemzői konszenzust is sikerült felülmúlnia a társaságnak, elsősorban a nemzetközi tevékenység, azon belül is a cseh leánybank jó teljesítményének köszönhetően.
A Rába közzétette negyedik negyedéves beszámolóját, amelyből kiderült, hogy az összes fontos soron gyengébben teljesített a vállalatcsoport, mint egy évvel korábban. Ez döntően a Jármű üzletág gyengébb teljesítményével, a növekvő alapanyagárakkal, valamint a negatív devizahatással volt magyarázható. A teljes évet figyelembe véve viszont az üzemi- és a nettó eredménysorokon is érdemi növekedés volt tapasztalható.
A Telekom ontja magából a pénzt. Még úgy is, hogy a vállalat masszív beruházási programot hajt végre, mobil- és vezetékes hálózatot is fejleszt. A szabad cash flow évek óta 50 milliárd forint felett, mégsem engedik ki a készpénzt, például magasabb osztalékra, még akkor sem, ha az évek óta emlegetett gyilkos verseny a Telekom számain szinte egyáltalán nem látszik. Rendhagyó módon nem a múlt, hanem a jövő boncolgatásával foglalkozunk, azt próbáljuk kideríteni, mire számíthat a Telekom menedzsmentje, miért annyira óvatosak a cég vezetői, mitől tartanak, mire tartalékolnak?
Szép pluszokat láthattunk nyitás után az amerikai tőkepiacokon, a Fed decemberi üléséről készült jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatala után viszont elromlott a hangulat és mínuszban zártak a fontosabb tőzsdék.
Elhagyja Uberto Palomba az amerikai Citadel alapkezelőt, mivel hatalmasat bukott egy magyar kereskedési ügyleten - írja a Bloomberg.
Drámai fordulatot vett a horvát Agrokor-botrány: lemondott a vállalat élére kihelyezett állami krízismenedzser és a zágrábi tőzsdén felfüggesztették a cég értékpapírjainak kereskedését - írja az Euractiv.
Elromlott a hangulat ma az európai tőzsdéken, de az amerikai piacok emelkedésekkel nyitottak a Fed esti jegyzőkönyvét várva. Eközben a BUX indexet az OTP és a Richter felfelé húzta.
Két hete az Európai Gyógyszerügynökség illetékes bizottsága átmeneti intézkedések végrehajtását kezdeményezte a Richter készítményével, az Esmyával kapcsolatban. A bejelentett intézkedések után a Richter árfolyama először nagyot esett, majd felpattanás következett. A mai bejelentést örömmel fogadták a befektetők, azonban az Esmyával kapcsolatos végső állásfoglalás májusban érkezik majd.
Jelentős osztalékemelést jelentett be az SAP: a 2017-es év után részvényenként 12 százalékkal fizetnek magasabb osztalékot, mint egy évvel korábban.
Vannak emberek, akik célokat tűznek ki maguk elé, és küldetéstudatuk mágnesként vonzza hozzájuk céljaik beteljesedését. Ezzel szemben sokaknál a célkitűzés kimerül a mámoros újévi fogadalmakban, melyek aztán hamarosan a felejtés ködébe vesznek.
Nagyon megosztottak a piaci szereplők a Mészáros-papírokkal kapcsolatban, sokan csak óvatosan mondanak véleményt vagy nem is nyilatkoznak róluk szívesen, a kevés véleményformáló közül Zsiday Viktor a múlt héten inkább a tőzsdei Mészáros-birodalom jövőjével kapcsolatos félelmeiről írt, amikkel Virág Ferenc, a Random Capital vezetője nem ért egyet. A brókercég vezetőjével a Konzum, az Opus és az Appeninn kapcsán a cégeket ért kritikákról, a vállalatok kilátásairól beszéltünk.
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket...
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.